Vissza a forrásokhoz!

Ha valaki a közbeszédben történelmi példát idéz, törekednie kell a pontosságra, hiszen régen halott emberek jó híre múlhat azon, hogy igazat állít-e róluk. Bán Ernő Dániel múlt heti kiigazításában (Az első köztársaság, ÉS, 2011/48., dec. 2.) megemlítette, hogy Kossuth Lajos 1849 tavaszán, a trónfosztáskor annyira nem kiáltotta ki a köztársaságot, „hogy állítólag Miklós cárnak akarta a koronát felajánlani. Görgey szerencsére nem engedelmeskedett." Nos, az államforma kérdését valóban nem döntötték el a függetlenség kikiáltásakor (ezért lett Kossuth funkciója kettős: kormányzó-elnök), mert pontosan tudták, hogy a lényeg a parlamentáris kormányforma - mindegy, ki a király, ha csak uralkodik, és a parlamentnek felelős minisztérium kormányoz. Az uralkodó dinasztiájának, személyének megválasztása tehát immár nem az államélet központi kérdése - csupán eszköz az ország nemzetközi kapcsolatainak alakításában. Amikor a szabadságharc végnapjaiban fölmerült az ötlet, hogy az orosz intervenciót azzal lehetne fékezni, hogy a koronát a cári család részére ajánlják fel, mindvégig egy alkotmányos monarchia trónjáról volt szó, nem a cári abszolutizmus elfogadásáról. Az 1849. augusztus 10-i minisztertanácson pedig éppen Görgey Artúr tábornok volt az, aki a korábbi üzenetek burkolt beszéde helyett a korona nyílt fölajánlását javasolta. Emlékirataiban önmagát idézve írta: „szükségesnek tartom, hogy az ideiglenes kormány a cárt a magyar koronával ne hímezve-hámozva kínálja meg, amint a két miniszter az említett okiratban tette, hanem nyíltan és kendőzetlenül." [Görgey kiemelése.]
A visszaemlékező Görgey hangsúlyozta, hogy a maga részéről nem hitt a felajánlás sikerében, így javaslatával az esetleges alaptalan remények oszlatását akarta gyorsítani. Nem tudjuk persze, pontosan ki mit gondolt a valódi lehetőségekről, ám aligha vitatható, hogy abban a helyzetben mindent meg kellett próbálni, amit csak lehetett. De hogy a mielőbbi tisztánlátás igényében mindenki osztozott Görgeyvel, bizonyítja a folytatás: „Tisztán emlékszem, hogy Kossuth ezt a nézetet magáévá tette, a jelen volt miniszterek közül egyik sem ellenezte, és hogy még jelenlétemben ennek megfelelő kormányhatározatot hoztak." A kormányzó és a tábornok egykor sok mindenben nem értett egyet egymással, de abban, amit Bán Ernő Dániel fölhozott, nem volt köztük ellentét.