MAGYAR MESÉK

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy november közepin Mária országába elgyött az igazság pillanata, s véle a régen várt elrugaszkodás. Ez így vót akko es, ha a meghatott ünnepi csöndöt savanyúszőlészek röhögése, meg a komcsik nemzetközi halálhörgése ővezte a távolbúl, ami ugyanaz. Na, ezt mán csak le köll kommunikáni, mondotta I. Fülkefor, oszt körbemutatott a jobbkezivel, hogy látjátok feleim, mihő érkeztünk? Az udvartartás, meg a hívek törvenem sereglete küssé lesütötte a szemit, várta, most mi gyön, hogy mellik szó lesz a nagy szájbúl elébuggyantva. Há fordulóponthó érkeztünk, felelte meg a költői kérdésit a kerál, és az asztalra csapott. Ahoj, fújjátok meg az öszves kürtöt, szóvivőt, dörögjön a taps, a riaria, a rákaifilip! Mer mán nem lehet tovább takargatni, hogy a magyarok szabadságharcát ünnepélyesen megnyertem, az áldozat nem vót hejábavaló. Megnyertem, mer a haza nem veszíthet. Eddigelé új alapokra helyeztük, amit csak értünk, a mozgásteret minden előtt, ami végre a nulláhó közelít. Eredményeink kézzelfoghatóak, a saját lábunkra állottunk, egyikvel a másikra, evvót az első lépcső, a nemszorulásunk senkire. Ezen túl vagyunk, mastan mán csak fokoznunk köll a növekedést, a kardból köll trambulint kovácsolnunk. Nem függünk mások múlékony jóindulatától, és aki ebbe münköt lekorlátoz, kéccer meggondulja a történtek után. Mer csak fogjuk, kimenünk a szabad piacra, oszt financérozzuk magunkat. Kedvenc kőttönkkel szólva, ez a mi munkánk, és nem is kevés. Innen üzenem, hogy a nagykörútnál állítjuk meg ellenségeinket, akikvel, annak fejibe, hogy béismerik, amit ilyenkor bé köll, hajlandók vagyunk szerződést kötni. Nem lesz hadifogság, sarc, fődrepöködés, hanem kőccsönös szabad elvonulás. Ha kedvünk tartja, ha úgy hozza a sors, ha továbbra es előnyünkre van, még a föltételüket es teljesítcsük. Hadd örüljenek, ha vélünk örülnek! De kivívott önállóságunk Damoklész-kardja nemiszerven-rúgásként lebeg a fejük fölött, úgyhogy jól vigyázzanak a heppenkedésvel, amire van egy eléggé sajnos hajlamuk. Végezetül I. Fülkefor belenézett a nép szemibe és aszonta : I am F., ami kéccségkivül igaz vót, aki nem hiszi, járjon utána.