A művész szara

PUBLICISZTIKA - ELSŐ OLDAL - LV. évfolyam 42. szám, 2011. október 21.
Szathmári Erik drámaíró új művön dolgozik. Az „új mű" kifejezés persze nem jelenti azt, hogy lettek volna korábbi művek is, sőt meg kell mondanunk, hogy Szathmári Erik drámaíró egypár kérvényt leszámítva még semmifajta művet nem alkotott, még csak föl se merült benne, hogy ilyesmivel bíbelődjön, de hát sohase tudhatjuk, mit hoz a jövő. A minap elolvasta Bruce Willis magyar hangjának színi-igazgatói pályázatát, majd arra az eredményre jutott, hogy a szerző minden kétséget kizáróan zseni. Fogalmazványa csakis Piero Manzoni halhatatlan munkájához, a fél évszázada született Merda d\'artista (A művész szara) című sorozathoz fogható, amely ismeretes mód kilencven darab, egyenként háromdekányi szart tartalmazó konzervdobozból áll; Szathmári Erik drámaíró az egyik példányt a New York-i Guggenheim Múzeumban csodálhatta meg. Manzoni ezeket a dobozokat eredetileg a szó szoros értelmében aranyáron kínálta, de ma már még drágábbak, noha egyébként azt se lehet biztosan tudni, hogy a dobozban csakugyan szar van-e.
Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVI. évfolyam, 49. szám, 2022. december 9.
LXVI. évfolyam, 48. szám, 2022. december 2.
LXVI. évfolyam, 47. szám, 2022. november 25.
Élet és Irodalom 2022