ÁBRÁZOLVA LESZ

PÁRATLAN OLDAL - LV. évfolyam 37. szám, 2011. szeptember 16.
Mármint a magyar történelem. Kerényi Imre mondja ezt Bolgár Györgynek a Klubrádióban. A gyakorlott musical-rendező a kormányfő felkérésére dolgozza ki a törvény és az állampolgár találkozásainak menetrendjét. Az első felvonás az „alaptörvény asztalának" elhelyezése az önkormányzatoknál. „A tudatos közjogi gondolkodás megalapozására" irányuló hadművelet az alaptörvény zsebfüzet-változatának elkészítésével folytatódik, melyet még idén október 6-án minden tizennégy éves magyar fiatal, később pedig minden érettségizett fiú és lány alanyi jogon kezébe fog kapni. A nagyszabású akciósorozat húsvétkor zárul, nyilván a nemzet feltámadásának szimbólumaként.
Kerényi Imre színházi emberként persze több médiumban gondolkodik. Az alaptörvény egy drága és igényes változatában a törvényszöveg mellé helyezett képek illusztrálják majd a magyar történelem vérzivataros századait. A Magyar Nemzeti Galéria képeiből - Munkácsy Honfoglalásától Benczúr Vajk megkeresztelésén keresztül - készült reprodukciók segítik elő a nemzeti múlt és jövő érzelmi átélését. Semmi kétség: Kerényi Imre rutinos színházi emberként előbb-utóbb megtalálja a módját, hogy a hangzó médium bevonásával az alkotmányt igazi Gesamtkunstwerkké fejlessze.
Addig azonban van még egy kis pótolnivaló. A történelmi festészet korszaka sajnálatos módon lezárult a XIX. század végén. Kerényi tizenhat mai festővel szándékozik megfestetni a hiányzó történelmi stációkat, beleértve a holokausztot is.
Most már csak az a kérdés, az alaptörvény mely szöveghelyeivel állnak majd szemben a pusztulás képei.
A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 13. szám, 2024. március 28.
LXVIII. évfolyam, 13. szám, 2024. március 28.
LXVIII. évfolyam, 11. szám, 2024. március 14.
Élet és Irodalom 2024