MAGYAR MESÉK

Egyszer volt, hogy Kétharmádiába akkoracska lett az oskolázottság, annyi a kiművelt emberfő, hogy mán maga Széchenyi Stefi es kapkodta a fejit, menet raportra Orbán Viktorhó. Oly fokú lett a műveltség, hogy az mán nemzetközileg es párját ritkétotta, a lakájkarvaly médiát leszámítval, ami ugathatott, ha sínen vót a karaván. Tudtak dönteni, egy tesztelésvel megmonták, mehet-é a kis alattvaló gimnáziumba vagy aló mars inasnak egy életre. Má nem köllött annyi épület meg tanár a fizetésivel elfoglalva, horribile egyetem! Lényeg a lényeg, közmondásos vót a magyarok fifikossága, leszálléthatták a tankötelezettséget, bézárhattak akarhany oskolát, nem csihadt az elmeél, maséroztak előre nemzeti tanévnyitórul tanévzáróra, porzott a csillagösveny. Mán a nemzeti egyetértés annyiba tartott, hogy ácsit parancsolt a túlságba menő angoltanulásnak es. Meg lett mondval, elébb egy strukturáltabb nyelvet köll béhammantani, oszt ha má beszél a csuporszemű nebulója szanszkritul, üsse fakjú, fölszíhassa a smonca angolt es, ha annyira döglik a sikerélményiér, mikó kitántorog ápolónőnek vagy feketemosogatónak a nyugatra. Mer egy nehezebb nyelv jobban trenírozza a nemzeti elmét, mint fordítval, ezt béláthatja, azkit anya szült. A magyarok 15%-a beszéllett idegen nyelvet, 6000 általános oskolára jutott 4900 angoltanár, szanszkrit meg alig. Hát hun vót itt az egyensúly? Na, pont ebbe állott a szürkeállományuk veleje, a szokatlanságba. Hogy furtonfurt jöttek a nem szabálszerű megoldásaikval. Mi mást tehetett vóna a puhapötseő Ejrópa, mint vonkodta az ideges szajaszélit, oszt mosolygott vackormód a magyarok kerálának meg a sok jobbkezinek az ötletein nyugdíjlopástúl csipszadóig, egykúcsos adózástul közmunkaszógálatig, kokitúl alaptörvényig. De nem vót mit tenni, akkora vót a respekt, mer tény vót, ami tény: Jézustól, a Bódogasszonyanyánk egyszülött zsidó gyerekitül, a bankadóig mindent a magyaroktúl kapott vót a hálátlan nyugat, aki nem hiszi, járjon utána.