Ad notam: Lendvai

Többekével együtt az én szemöldököm is felszaladt, amikor a Magyar Nemzet egy teljes lapoldalon „leplezte le" Paul Lendvait mint a pártállami magyar titkosszolgálatok (vélhetően a III/I, azaz a hírszerzés) Cole Michael fedőnévre hallgató ügynökét. Két okból teszek megjegyzéseket. Az egyik, hogy Lendvai maga írta meg azt a - számára is nyilvánvalóan revelációnak számító - felfedezését, hogy a vele szembeni állambiztonsági kutatómunkáról és beszervezési kísérletekről a BM illetékesei Cole Michael címmel nyitottak dossziét. A másik, hogy erről a Magyar Nemzet munkatársának (kicsoda is ő?) illett volna tudnia, ha olvas újságot. Úgy fest, nem olvasott.
Önmagában is érdekes, ha valaki, aki újságírónak gondolja magát, egy fél évtizedes témát melegít fel. Szakmai ballépés? Nem, merénylet a szakma ellen. Ilyet valamit magára is adó tollnok nem tesz. Hacsak föl nem kérik rá olyanok, akik ugyancsak nem olvasnak újságot. Ilyenekből ma sok van.
De mindettől függetlenül az egész téma ördögi. Van egy Bécsben élő magyar újságíró, aki a Financial Times kelet-európai tudósítója, s ebben a minőségében versenytárs nélküli véleményformáló. Mivel magyar származású, persze hogy rászáll a magyar titkosszolgálat. Kollégák tömegét zúdítja rá - a neveket most illemből nem írom le (egy kivételével), mert a kollegiális kapcsolatnál nincs jobb. Mindőjük a Kreisky kancellár és más osztrák notabilitások bizalmát élvező Lendvaitól akar „exkluzív" információkhoz jutni. Ez nem sikerül. Mint ahogyan beszervezni se őt - bár az ilyesmit nem újságírókra bízták. Lendvainak nincs 6-os kartonja, és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárából egyetlenegy sor se került elő, amit ő írt volna megbízásból. Csak olyasmi, amit őróla írtak. Pali barátom - akinek ezúttal is részvétet nyilvánítok, hogy nyolcvanon túl ilyesmiket kell megélnie - maga volt a csőd a magyar BM-nek; ezért is zárták le az aktáját évtizedekkel ezelőtt. Innen nézve a legszégyenletesebb hazugság és rágalom, hogy a Magyar Nemzet vele kapcsolatban „tartót" (értsd: tartó­tisztet) emleget. Lendvainak, akit nem tudtak beszervezni, ebből adódóan soha nem is lehetett tartótisztje.
Bár az újságírói képzelet, pláne, ha megrendelik, szárnyalni is tud. Az a bizonyos „tartó" egy Bécsben székelő - utóbb disszidált - magyar tudósító, Lóránt László Endre lett volna. Na mármost eltekintve attól az apróságtól, hogy egy Bécsbe hivatalosan kiküldött magyar eo ipso ügynök volt (mindenki az volt, tekintettel a poszt érzékenységére), egy újságíró nem lehetett a BM nómenklatúrájában tartótiszt. Legfeljebb olyasvalaki, aki kollegiális beszélgetéseken, vacsorákon, ebédeken, családi összejöveteleken kérdéseket tett fel Lendvainak, s azokra ilyen-olyan válaszokat kapott.
Mint olyasvalaki, aki több évet töltött Londonban, MTI-tudósítóként, közölhetem, hogy mindezen években számos újságíróval, diplomatával költöttem el közös étkezéseket, s ezek alkalmával információkhoz jutottam. Olyanokhoz is, amelyek a napi sajtóban nem feltétlenül jelentek meg. Ilyen információkat bárki (LLE és elődei meg utódai is) kaphatott Lendvaitól, s onnantól már csak rajtuk múlott, hogy mekkorára dagasztják ezeket. Ha az ételszámlát megbízójukon be akarták hajtani, akár óriásira is. Forrás: osztrák politikusok bizalmasa. Tartalom: exkluzív. Lendvai már öt évvel ezelőtt elmondta, hogy LLE fabulált. Bármit hallott is Lendvaitól mint kollégától, egyedi információként adta el hazafelé. Sokra nem ment vele; utóbb megbízói is rájöttek, amit elad (pénzért persze), olyan, mint a hitelminősítők „junk"-ja: bóvli. Bárhol elolvasható.
Sokkal becsületesebb volt nála kései utódja, aki kereken megmondta: Lendvaitól semmit nem lehet megtudni, kár a gőzért.
Ebből a BM kontra Lendvai meccsből a bécsi magyar újságíró - akit Ausztria-szerte tisztelnek, volt szerencsém magamnak is megélni, amikor nyolcvanadik születésnapján a nemzeti bank elnöke volt az asztalszomszédom - tisztán került ki. Hogy hasznos „társadalmi kapcsolata" lett volna a magyar hírszerzésnek? Akár a leghasznosabb? Biztosan, mondom én, nem minden cinizmus nélkül. Hiszen én is „társadalmi kapcsolat" voltam hajdanán. Mindazoknak az angol újságíróknak, akik úgy gondolták, hogy valami különlegeset tudnak meg általam Magyarországról. Vélem, továbbmondták, amit tőlem - aki országom egyetlen titkának se voltam a birtokában - hallottak. Annak idején így működött a világ.