Révész Sándor
Egy szabad Kína
VISSZHANG - LV. évfolyam 30. szám, 2011. július 29.
Nagyon kellemesen lepett meg, hogy Aczél Endre kollégám csupán írásom (Cinikus balek ássa sírját, s gratulál, ÉS, 2011/27., júl. 8.) egyik mellékes, a gondolatmenet lényegét nem érintő megjegyzésével szemben emelt kifogást („Egy Kína", ÉS, 2011/29., júl. 22.). Ebből arra következtetek, hogy rá is számíthatunk ama önpusztító cinizmus elleni tollharcban, mely az MSZP általam idézett vezetőit és a hozzájuk közelálló újságíró kollégákat jellemzi.
A megjegyzésekről röviden. 1) Kádárnak természetesen köze van minden állásponthoz, melyet a Rákosi-korszakból továbbvitt, melyet a szovjet blokk egészének álláspontjaként képviselt, s amit a magyarországi rendszerváltók a kádári örökség részeként vettek át. 2) Távol álljon tőlem, hogy az Egyesült Államok Kína-politikáját minden részletében dicsőítsem, erről az írásomban nem is esett szó. Persze az Aczél kollégám által említett amerikai diplomáciai bravúr éppen azért volt bravúr, mert az „egy Kína" mást jelent a sanghaji nyilatkozatban, mint Orbán budapesti nyilatkozatában. Magától értetődik, hogy minden demokrata azt szeretné, ha Kína és Tajvan egyetlen parlamentáris demokráciában egyesülne, a sanghaji nyilatkozatba beleérthető ez a jövőkép, Orbán budapesti nyilatkozatába nem. Amíg ez a jövő távol van tőlünk, addig egy demokrata nem azonosulhat olyan állásfoglalással, mely Tajvan létjogosultságát kétségbe vonja. 3) Tajvant a fentiek szellemében nem csupán gazdaságilag kellene létezőnek tekinteni, hanem politikailag is. Kitüntetett kapcsolatokat ápolva kellene érzékeltetni, hogy Magyarország nem az államkapitalista diktatúrában, hanem a parlamentáris demokráciában, Kína szabad és demokratikus jövőjében hisz. Ebben nyilvánvalóan csak azokra lehet számítani, akik Magyarország esetében is hisznek ebben. De legalább azokra lehetne!
A megjegyzésekről röviden. 1) Kádárnak természetesen köze van minden állásponthoz, melyet a Rákosi-korszakból továbbvitt, melyet a szovjet blokk egészének álláspontjaként képviselt, s amit a magyarországi rendszerváltók a kádári örökség részeként vettek át. 2) Távol álljon tőlem, hogy az Egyesült Államok Kína-politikáját minden részletében dicsőítsem, erről az írásomban nem is esett szó. Persze az Aczél kollégám által említett amerikai diplomáciai bravúr éppen azért volt bravúr, mert az „egy Kína" mást jelent a sanghaji nyilatkozatban, mint Orbán budapesti nyilatkozatában. Magától értetődik, hogy minden demokrata azt szeretné, ha Kína és Tajvan egyetlen parlamentáris demokráciában egyesülne, a sanghaji nyilatkozatba beleérthető ez a jövőkép, Orbán budapesti nyilatkozatába nem. Amíg ez a jövő távol van tőlünk, addig egy demokrata nem azonosulhat olyan állásfoglalással, mely Tajvan létjogosultságát kétségbe vonja. 3) Tajvant a fentiek szellemében nem csupán gazdaságilag kellene létezőnek tekinteni, hanem politikailag is. Kitüntetett kapcsolatokat ápolva kellene érzékeltetni, hogy Magyarország nem az államkapitalista diktatúrában, hanem a parlamentáris demokráciában, Kína szabad és demokratikus jövőjében hisz. Ebben nyilvánvalóan csak azokra lehet számítani, akik Magyarország esetében is hisznek ebben. De legalább azokra lehetne!
A szerző további cikkei
Iustitia lesre futLXX. évfolyam, 30. szám, 2026. július 24.
Legyen az elnök SenkiLXX. évfolyam, 18. szám, 2026. április 30.
Igazolatlan igazoló jelentés LXX. évfolyam, 7. szám, 2026. február 13.

