Mondd, te mit választanál

Kun István cikkéhez (Az élvonal távoli délibábja, ÉS, 2011/ 25., jún. 24.) fűzök pár sort. A szerzőnek egyidejűleg a Mozgó Világban (Évszázados zsákutcák, 2011. jún.) is megjelent hasonló tartalmú írása, az abban foglaltakról ott fejtem ki a véleményemet. A szerző mintegy mellékesen bírálja a kormány „agrárstratégiáját". Teheti, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) honlapján közétett anyag (tézisek és alapvetések) vitairat, és tematikájában szerteágazó és összetett „Nemzeti vidékstratégiai koncepció". Az agrár-, élelmiszer-, környezet- és vidékstratégia, ami ott megjelenik, sokkal szélesebb körű és árnyaltabb annál, hogysem búza- és kukoricahozamokkal szembeállítható lehessen. De foglalkozzunk a kritikával, ha az most nem is mérhető ahhoz, amit célba vesz. Kun István szerint a nagyüzemi mezőgazdaság az eszményi, és Hollandia teljesítményét dicséri. Számára nyolcvan mázsa nagyon derék, negyven mázsa szégyenteljes. Értékelhető ez úgy, mint a Zöld Forradalom (sic!) hazai eredményei felé való kései kalaplengetés? Kádár-kori tulajdonviszonyok, ellátás- és faluszerkezet és talán a Nemzetközi Valutaalap hitele is szükséges volt hozzá. Kun István írásáról az jut eszembe, hogy vajon új téeszesítés kellene-e. Az utolsó húsz évben városlakóvá lettek visszatessékelése a faluba? Vagy talán ez mégsem, hanem hatalmas gép-, műtrágya- és növényvédőszer-gyárak?

Szerintem is elképesztő volt a nagyüzemek egykori széthullása. Van viszont, aki szerint a felhalmozott belső feszültségek miatt ez elkerülhetetlen volt. A törvény szolgáltatási és értékesítési szövetkezetté alakításukat is indítványozta, de a működő vagyonrészeket társaságokba mentették, és a kevéske földhöz jutottakkal senki sem törődött. Az érintett családok szemszögéből jóvátétel történt, méghozzá csupán formális. A kárpótlás nem sikertörténet. Az Antall-kormány stratégiájáról olvasni, majd hogy mit kezdtek ezzel a következő kormányok, nos, az lett volna igazán érdemi. Évfolyamtársaimtól - akik akkor éppen téeszelnökök és főagronómusok voltak - sok példát hallottam. Zöldbárózták (sic!) őket. Az agrárértelmiség morális megkísértése (fogd, amit látsz és fuss), ha úgy tetszik, leszázalékolása már megtörtént. Ez van. Aki akkor a becsületről hezitált, az szegény maradt. Nem lehet az eredményt szeretni, de ezzel kell most valamit kezdeni. Családi birtok, sok apró magántulajdon, kertország, amely nem bírja felszívni az agráregyetemek által ma is ontott agrármérnök-sereget. Ebben a gazdasági környezetben csak támogatásból jut pénz gépesítésre. Raskó György (Népszabadság, 2010. március 21.) szerint a múlt évben túl sok is. A százmilliárdos nagyságrendű támogatások és prioritások viszont az EU közös agrárpolitikájából származnak.

Az agrokemizálás mindenhatóságába vetett hit egyértelműen a múlté. Ma a tegnap kiszórt vegyi anyagok mellékhatásaival viaskodunk. A rovarirtó DDT és köre a talajainkat (még ma is kimutatható a kismamák tejéből), a kukorica-gyomirtó atrazine és társai hosszú időre az ivóvizeinket szennyezte el. Környezet-egészségügyi tudásunk alapján Európa gyakorlatából száznál több növényvédőszer-hatóanyagot vontak ki az utóbbi években. Toxikológiában jártasok számára ez egyáltalán nem volt meglepetés. A rekordtermésnek is volt/van ára, amit az egészségügyben fizetünk meg.

De miért éppen Hollandia lenne a példa - amit Kun István emleget -, amely nem is olyan régen növényvédő szerekből az egyik legtöbbet felhasználó ország volt Európában? Olyannyira, hogy mikor ez kiderült, gyorsan kivonta a legnagyobb területi dózisban használt talajfertőtlenítő szereit. Javított a statisztikáján, még ha ehhez toxikológiai értelemben nem is választott érdemi utat. Miért éppen Hollandia, amely az európai élelmiszer-gazdaságban az ún. riasztási statisztikák (kiemelkedő szermaradékot tartalmazó élelmiszerek esetén indítják el) szerint sem nevezhető példamutatónak? Olaszországgal és Spanyolországgal együtt. Magyarország ebbéli mutatói kedvezőbbek. Miért nem Dánia a példa, mint valójában? Miért is Hollandia, amely a világnak a gyönyörű, egyforma, nagy víztartalmú és lehangolóan ízetlen növényfajtákat adta? Szépen mutatnak a ládában? Kétségtelenül.

Etetni kell a népet - mondta nekem neheztelően egy hazai intézet túlsúlyos vezetője - és nem meditálni. Én azt gondolom, hogy távolról sem mindegy, mivel etetnek, és hogy esélyt kell adni azoknak is, akiket etetünk. És éppen ez utóbbi gondolatiság, a vidéken élő emberre való megkülönböztetett odafigyelés hangsúlyos a Kun István bírálta stratégiában. A fokmérője, hogy megvalósul-e.

Kun István dolgozatára tekinthetünk úgy is, mint a jelenlegi agrárvezetés kritikájára, de korábbi írásai szerint egyre türelmetlenebbül a rendszerváltás utáni agárpolitikusok eredménytelenségét szemlézi. Viszont olvasható volt-e bármely korábbi kormány vidékfejlesztési koncepciója? Szerintem nem.

A szerző talán hisz egy új technológiai forradalomban, amelyben ismét megjelenik az olcsó dömping áru, vagy ahol a mezőgazdasági export újra fellendül. Nincs ennek komoly valószínűsége. Még a szedd magad mozgalomban is csak a munkabérrel és szállítási költséggel csökkentik az árakat. Mennyit keresnék ugyanazon idő alatt mással, amíg ezzel foglalkozom? Ha többet, akkor a termény a táblán pusztul. És valamit a technológiai várakozásról is. A növényvédőszer-fejlesztés a nyolcvanas évek végére elképesztően lelassult. A piacot ma a generikus készítmények uralják, a hazai termelés a hatvanas-hetvenes években kifejlesztett hatóanyagokra támaszkodik. A géntechnológiai úton módosított növények között egy sincs, amely jelentős és megbízható hozamnövekedést okozna. Felelőtlenség azt állítani, hogy ez már most valamiféle hozamfokozás szempontjából fontos kitörési pont. Öntözés és műtrágyázás? Ellenálló fajták? Minőség a tömegtermeléssel szemben? A választást szakemberekre bíznám. Kutatókra is, ha még marad belőlük. Az MTA agrár-kutatóintézeteit (négy intézet) éppen most vonják össze egy központba, és ennek gyakorlati orientációja aligha lesz elkerülhető, ha a mezőgazdaság szó a cégtáblára kerül. Persze kérdéses, hogy miként illeszkedik majd ez az MTA impakt faktor- és citációgyűjtögető rendszerébe, amihez képest a mezőgazdasági gyakorlat valamiféle távoli és ködös tevékenység. A VM kutatóhálózata (hat intézet) viszont elképesztő költségvetési hiánnyal küzd. Világszínvonalú hazai mezőgazdaság eredeti K+F+I munka nélkül? Tessék mondani, az elmúlt két évtizedben melyik kormány fektetett ebbe a szakterületbe említésre méltó összeget?

A vélemény szabad. Kun Istváné és az enyém is. A nemzeti vidékstratégiai koncepció leírja, hogy mi felé haladunk, és mire lehet számítani. A pillanatnyi lehetőségekből építkezik. A csodák sem előzmények nélküliek, és valahogy mindig oda érkeznek, ahol a körülményeket megteremtik a számukra.