HINNI KELL!

PÁRATLAN OLDAL - LV. évfolyam 26. szám, 2011. július 1.

Újabb értékes állami megbízást nyert el két másik céggel együttműködve a Civil Biztonsági Szolgálat (CBSZ), amely korábban Pintér Sándor belügyminiszter tulajdonában állt - adta hírül a hét elején az origo.hu a Közbeszerzési Értesítő hétfői számára hivatkozva. A cégek a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. által meghirdetett, feltehetően évekre szóló, havi közel százmillió forint bevételt eredményező munkát kapták meg annak ellenére, hogy a közbeszerzési dokumentum szerint ők adták be a legdrágább ajánlatot.

A hírportál emlékeztet arra, hogy a CBSZ régóta a piac meghatározó szereplője. A miniszter tulajdonát nem sokkal a választások előtt adta el, amikor már sejthető volt, hogy Pintér lesz a belügyminiszter. Az elmúlt egy évben a CBSZ több állami megbízást is kapott, például a Magyar Villamos Művektől és a Magyar Fejlesztési Banktól.

A fentiekről egy 13 évvel ezelőtti interjú jut eszembe. Bocskay Zsolt kérdezte az akkor is belügyminiszter Pintér Sándort korábbi, a sajtóban vitatott biztonsági tevékenységéről. A felkészült riporterrel szemben a vendég válaszai nem tűntek túl meggyőzőnek, de ekkor így fordult a nézők felé: Higgyék el, önöknek becsületes belügyminiszterük van!

Higgyünk hát töretlenül most is ebben és a közbeszerzések tisztaságában!

A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 9. szám, 2024. március 1.
LXVIII. évfolyam, 4. szám, 2024. január 26.
LXVII. évfolyam, 46. szám, 2023. november 17.
Élet és Irodalom 2024