MAGYAR MESÉK

Egyszer vót, hol nem vót, lett egy ország, ahonnét elillangott a derű, a móka, a kacagás, de epp akkor, mikor lehetett vóna jól derülni, vót új kétharmad, új alkotmány, egy kurzusba forrt nemzet és keresztény, kormányra került a haza, vagyis a Namber. Ez amolyan vezér vót vagy isten, de nem vót király, mer kuruc vót dosztig, valamég az ország ippeg nem vót királyság. Fájt a Nambernak ez a szomoránkodás de csak nem mókázhatott, meg kedélyeghetett mindenki helett! Oda se ért vóna mindég, hejába vót gyors meg agyavágó! Jól van, nem vót magába, hun egy Semjén ment véle, hun egy Kövér, híresen bő humorú valahány. Utóbbi meg es mondta, minden szlovák polikusba van egy kis Slota, amit az illetők ügön nevetvel fogadtak, csapkodták a felvidéki magyarok térdit, mint a ménkü. De a zöm csak élt mogorvánt, nem esmérte a tréfát. Csikorgó fogú tűzoltók, rendőrök, közszolgák, meg orvosok, meg pedagógusok meg nyugdíjasok, akiknek a finnya vót mindenük. Hát mán annak se örvendtek jódógukba, ha ez a Namber kiugrott a Kossuth térre dekázgatni valami szegény kis legényvel, csak az állásféltés vót, meg az izgágár. A szakszervezkedés. Amikó meg a Namber mondott egy ménkű szellemeset az ő bohócügyi államtitkárárul, amitül az egész frakció napestig kacagott, hát a tűzoltók ügön fölkapták a vizüket. Penig rendes kormányba nincs es bóhócügyi államtitkár, hájszen epp ez vót a vicc, de egy magát el nem nevette vóna. Hanem a rendetlenség ódalára álltak, meg mentek szembe a társadalmi igazságossággal. A társadalmi igazságosság otthun vót letéteménybe a namberi hálószobába, azon írta a vezér a leveleket a népinek, mer ez vót az egy passziója, hogy állandó konzultációba állott, mán minden pénze erre ment, bélyegre, alig győzte a Posta a folytonos kézbesítést. A nép meg a szüntelen, boldog válaszolást, amíg meg nem halt.