Noir et rouge

Némi meglepetéssel olvastuk Seres László reagálását Lőrinc László, hát bizony valóban, a korban kulcsfontosságú szocialista-kommunista-anarchista eszme- és politikatörténetben igen-igen járatlan írására, hiszen az anarchisták és az ex-anarchisták tudni szokták az ilyesmiket. (Előzmények az ÉS-ben: Lőrinc László: Egy történelmi tény teremtése, ÉS, 2011/18., május 6.; Seres László: Cohn-Bendit és a tények, 2011/19., máj. 13. - a szerk.) Régóta esedékes volt, hogy valaki tényszerű felvilágosítást nyújtson Daniel Cohn-Bendit világnézetéről, mint tette. Persze mindkettejüknek (tényleg ne hagyjuk, hogy Cohn-Bendit egy pedofil, a „kommunizmust", azaz a keleti szovjet rendszereket támogató figura képében tűnjön fel) és magának Seresnek is (tényleg nonszensz azt írni, hogy Cohn-Bendit támogatta volna a 68-as intervenciót) igaza van.
De azon pár mondat, amely ezek után Seres írásában következik, az is igen komoly tévedés. Egyrészt Cohn-Bendit-ről azt írni, hogy „lehet, hogy Nanterre-ben még »marxista anarchistának« tartotta magát, de a jelzőt hamar elfelejthette, hiszen soha nem ilyenként nyilvánult meg", elég félrevezető. Egyrészt biztos: Cohn-Bendit 1968 Nanterre-jében marxista anarchista volt. A történet nagyon röviden: a korban a szervezeti impotenciába, a marxizmus teljes elvetésén alapuló gyakorlati individualizmusba belefulladni látszó anarchista mozgalom számára a kiutat a kollektivista anarchizmus újrafelfedezése, a szindikalista, tanács-kommunista (conseil¬liste), önigazgató szocialista hagyományok újjáélesztése jelentette, vagy másképp az anarchizmus és a marxizmus valamiféle szintézise. Ezek a megújulási kísérletek többek között egy folyóirat és egy nagyon laza szervezeti háló („le groupe-non groupe", ahogy ők maguk nevezték) körül összpontosultak, mely a Noir et Rouge nevet viselte, és amelynek a két Cohn-Bendit (a teoretikusan jóval képzettebb Gabriel és öccse, Daniel is munkatársa, militant-ja volt). Másrészt éppen \'68 és Nanterre mint „megnyilvánulás" érdekes vele kapcsolatban, a rá következő évek, egészen máig, már jóval kevésbé. Őszintén szólva a mai Cohn-Bendit igen távol áll valamiféle európai orákulum szereptől, ami (igen korlátolt) jelentőségét adja, az éppen 68-as múltja.
Seres azt írja, hogy: „[DCB] a marxizmust itt már »represszív és ellentmondásos ideológiának« nevezi, és azt írja, épp azért választotta az anarchistákat, mert elvetette a marxizmust-leninizmust". Ügyes, de azért: már a mondat szerkezetén látszik („marxizmust [...] marxizmus-leninizmust"), hogy Seres ezen két fogalom közé egyenlőséget tesz. Egy ex-anarchistától ezt nem várnánk, őszintén szólva. Tudjuk, hogy Seres László tudja, legyen az ő dolga, miért írja mégis az ellenkezőjét (noha személy szerint intellektuálisan nem tartjuk túl tisztességesnek a dolgot). A mi dolgunk csak annyi, hogy felhívjuk a figyelmet, hogy a korban a legalapvetőbb volt a marxizmus és a marxizmus-leninizmus közti különbségtétel: ez volt az egész újbaloldal lényege. És egészen biztos, hogy az a Cohn-Bendit, aki 1968-ban Baloldali radikalizmus: orvosság a kommunizmus aggkori betegségére címmel ír könyvet - melyet sejtésünk szerint Seres is olvasott - amúgy nem túl nagy szám, a francia újbaloldal fontos szövegei a szituacionistáktól jönnek -, „antikommunista" lenne?
Végül Seres így ír: „A nagy bazár című 1975-ös könyvében, ahogy korábban is, magát meggyőződéses, zsigeri »antikapitalistának, tekintélyellenesnek és antikommunistának« nevezi, hangsúlyozva, hogy épp a magyar 56 leverése miatt lett antikommunista (»ki ne válna antiimperialistává, aki elolvassa az 1956-os magyar forradalomról szóló tudósításokat?«)". Kicsit több megbecsülését azért elvárnánk a magyar olvasónak: Magyarországon is tudják igen sokan, hogy „56 miatt lett antikommunista" kitétel azt jelenti, hogy 56-tal vált végleges ellenségévé a „létező szocializmus" rendszerének és nyugati leányvállalatainak (itt az „antikommunista" semmi más nem jelent, mint a „Francia Kommunista Párt ellensége"). És nem ennek ellenére, hanem éppen ezért lett kommunista, marxista anarchista, vagy hívjuk bárhogy. És éppen ezért lett „antiimperialistává" (azaz mind a szovjet, mind az amerikai imperializmus ellenségévé). Erősen félrevezető ma, 2011-ben minden magyarázat nélkül azt írni, hogy az ötvenes évek végén az antikommunisták voltak az antiimperialisták. Hiszen. De ez már nagyon messzire vezetne.