KRIMINA¬LIZÁLT MŰVÉSZET

Sugár Jánost öt hónap börtönre ítélték, két évre felfüggesztve; a neves képzőművész megrongálta egy ház falát. A „Wash your dirty money with my art", azaz „Mosd a piszkos pénzedet a művészetemmel" feliratot festékszóróval és stencillel vitte fel még 2008 nyarán a VAM Design Király utcai épületének falára, az intézmény ezért indított pert ellene. Az első (megrendelt) szakvélemény a kisméretű graffiti eltávolításának összegét 1,4 millió forintban határozta meg, a végső tétel 34 ezer forint lett, ezért jár most a felfüggesztett börtön. A bírósági ítélet nemcsak azt mutatja, hogy a graffitizés veszélyes, de úgy tűnik, veszélyes a vélemény, és maga a művészet is az. Kétszer is meggondolja, aki ezek után a kritikáját intézmények falára festené, és egyet sem fog aludni rá, aki ezért pert akar indítani.

A paragrafusok szempontjából nyilván minden a legnagyobb rendben van, a művész ráadásul kalkulált vele, hogy köztéri beavatkozása nemcsak botrányos, de büntethető is. Arthur C. Danto erre egy modern háborús mintát hoz fel párhuzamként: „a gerillák például kórházban állítják fel tüzérségüket", ha az ellenség mégis odalő, barbársággal vádolható. Sugár - bár a stencilt bevitte a Műcsarnokba - még ezzel az érvvel sem élt, elismerte a károkozást, annak csupán a mértékét vitatta, joggal. Amiben talán bízhatott, az a művészi véleménynyilvánítás közmegegyezéses szabadterülete, az a mező, amelyet a nyugati világban majdnem mindenütt megkap a képzőművészet, legyen szó politikai botrányról vagy erkölcsi határsértésről. Míg Kínában a világhírű művészt, Ai Wei­weit a hatóságok egyszerűen eltüntethetik, addig Európában a kritikus művészet általában különös védelemben részesül; idővel inkább a kritizált politikusok és értelmiségiek lettek óvatosabbak a képzőművészeti ítéletükben.

A Sugár János elleni ítéletből úgy tűnik, ma Magyarországon rendkívül szűk a tér. Elszámoltatás van és most már felfüggesztett börtön, a véleménynyilvánítást nem vita követi, hanem elrettentő ítélet. A művészetnek talán nincs is külön tere; ahogy a kultúra lassan elveszti fontosságát, úgy tűnik egyre kézenfekvőbbnek a jogi út. Közben persze a kultúra valahogy mégis létezik, Sugár önálló életre kelt művét láthatták a nézők a Ludwig Múzeumban és Bécsben, tárgyalta a Neue Zürcher Zeitung. Viszont a VAM Design különleges művészeti programját, amelyre a kritika részben irányult, mára elmosta az idő. Pedig a 2007-ben indított projekt, amelyre a „részt vevő üzletemberek (...) az első évben 273 millió forintot fordítanak", és amely a kiválasztott képzőművészeknek három év alatt ígért sikert, mintaszerűnek - és a mai politikából visszanézve ismerősnek - tűnik: az elmúlt évtizedekben az állítólagos szakértők csődöt mondtak, de majd a menedzserek meghirdetik, és akkor úgy is lesz. Három és fél év után a program eltűnt a nyilvánosság elől, viszont most megszületett egy bírósági ítélet. A képzőművészetnek pedig ezzel a mintázattal szemben egy útja marad: a szabad teret megteremtő kritikai karikatúra.