A Nemzeti Hitvallástól a Páva utcáig

VISSZHANG - LV. évfolyam 15. szám, 2011. április 15.

2011. március 19-én, Magyarország német megszállásának 68. évfordulóján dr. Gál András Levente, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) közigazgatási államtitkára hosszabb interjút készített saját magával, és azt feltette a kormányzati portálra (Aktívabb együttműködés a zsidó közösségekkel, kormany.hu).

Az államtitkár saját magának tett föl kérdéseket, majd ezeket rendre meg is válaszolta, néhol kissé magyartalan, túlbonyolított vagy zavaros mondatokban. Az öninterjúban főleg a zsidó kárpótlás (restitúció) témakörét taglalta, és bár e sorok írásakor (április 1.) már jó tucatnyi cikk jelent meg dr. Gál interjújáról, senki sem figyelt föl arra, hogy ebben bizony egy jóízűt zsidózott is a hosszú évek óta igen aktív Fidesz-politikus. (Sokan emlékeznek még arra, milyen dicstelen szerepet játszott az első Orbán-kormány idején az OMIK-könyvtár és tudományos központ szétverésében, átköltöztetésében a BME központi épületébe.) Mint meglepő őszinteséggel interjúja végén kifejtette, ő mindig kérdezni szokta a „restitúcióval foglalkozó szervezeteket, hogy ha ők valóban, mint ahogyan állítják, a világ zsidóságát képviselik ezekben az ügyekben [tudniillik a MÁV, az OTP és más magyarországi bankok ellen tavaly Chicagóban indított perekre, a Herczog-örökösök perére utalt itt - K. L.], akkor tőlük függetlenül ezek a perek ugye nem értelmezhetőek." A gyengébbek és főleg az államtitkár úr számára ezek szerint el kellett volna magyarázni a Mazsök vagy a Mazsihisz illetékeseinek, hogy nincs olyan, hogy zsidó világ-összeesküvés. A zsidók nem alkotnak egyetlenegy központnak engedelmeskedő, az egész világot behálózó szervezetet. Igenis lehetnek olyan zsidók vagy olyan zsidó szervezetek, akik és amelyek nem törődnek pl. a Mazsök vagy World Jewish Restitution Organization pillanatnyi érdekeivel, hanem csak a sajátjaikkal.

Ám hagyjuk a zsidó kárpótlás kérdését, dr. Gál megnyilvánulását a Mazsihisz elnöke, dr. Feldmájer Péter az április 1-jei Népszabadságban amúgy is már tárgyszerűen megbírálta. Dr. Gál nyilatkozatának volt egy bekezdése, amellyel szelet vetett, és valóságos sajtóvihart aratott. Bár nem árulta el, de megbízható forrásból tudom, hogy január végén ellátogatott a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány (HDKE) Páva utcai központjába, és holokauszt-szakértők társaságában megnézte az állandó kiállítást. Ő talán nem tudja, de az állandó kiállítást 2006. február 21-én nyitottuk meg. Jómagam történész szakértőként vettem részt a kiállítás létrehozásában, a forgatókönyvet dr. Kádár Gábor és dr. Vági Zoltán írta, a kiállítási programiroda vezetője dr. Molnár Judit volt. Mindhárman elismert, angolul is sokat publikáló holokauszt-történészek. Az elmúlt öt évben az államtitkár úrnak nem volt ideje a Páva utcába ellátogatni, most is siethetett, vagy csak figyelmetlen volt, alaposan félreértette a bevezető képsorokat. Értelmezésében a különféle meneteket, masírozókat, „bevonulásokat" ábrázoló képekkel mi valamiféle ok-okozati összefüggést kreáltunk a terület-visszacsatolások és az 1944-es deportálások között. Történelmi csúsztatással vádol minket, olyannal, amely szerinte „felesleges feszültségeket kelt". Az államtitkár úr által kifogásolt képek valójában a magyar történelmet kísérik nyomon 1918 és 1944 között. S ebben az időszakban voltak forradalmak, terület-visszacsatolások, munkaszolgálatos és csendőr menetelések, német bevonulás/megszállás, nyilas felvonulás és sárga csillaggal megjelölt, jogfosztott, kifosztott emberek gyűjtőhelyre terelése.

Az elmúlt napokban többen is (elsőként György Péter az ÉS 12., március 25-i számában Az okok és az okozatok - Pár kérdés egy interjúhoz) rámutattak arra, hogy összefüggés van az I. és II. bécsi döntés, Kárpátalja és a Délvidék visszacsatolása, valamint az 1944-es deportálások között. Észak-Erdélyt, Hitler és Mussolini kegyelméből, visszakaptuk. Ezért is jelenthette igen büszkén 1944. május 29-én Ferenczy László csendőr alezredes, a német és magyar deportáló szervek közötti összekötőtiszt, hogy: „Folyó évi május 28-ig (24 óráig) bezárólag, a szállítások kezdete óta [a tömeges deportálások május 14-15-én kezdődtek - K. L.] 58 vonattal összesen 184 049 zsidó került elszállításra. Az időközben már összevont szállítási tervezet szerint még 35 szerelvény van beállítva a még hátralevő mintegy 110 000 zsidó elszállítására."

Dr. Gál meghökkentően amatőr megfogalmazásai árulkodóak. Szerinte 1944. március 19-én hazánkat megszállták a német csapatok (ez igaz), ezáltal hazánk „jogképességétől megfosztott" ország lett, és e napon „a német csapatok által kikiáltott bábkormány vette át a hatalmat". Megszálló csapatok nem szoktak bábkormányt „kikiáltani", ráadásul a Sztójay Döme volt berlini követ vezette bábkormányt március 22-én nevezte ki Horthy Miklós. Aki annyira nem veszítette el „jogképességét", dr. Gál kifejezését használva, hogy a németek első számú miniszterelnök-jelöltjét, Imrédy Bélát egy gúnyos megjegyzés kíséretében - „Azt a zsidót" - kérdezte Edmund Veesenmayertől, majd közölte, hogy nem hajlandó kinevezni - már március 19-én félresöpörte. Veesenmayer, a Nagynémet Birodalom teljhatalmú megbízottja a következő két napban hiába próbálta előbb Rátz Jenő volt honvédelmi minisztert, majd Ruszkay Jenő szélsőjobboldali politikust miniszterelnöknek kineveztetni. Horthynak a megszállás után is volt, igaz, korlátozottan, ereje, hatásköre, „jogképessége", és a náciknak szükségük volt rá mint a megszállást legitimáló legfőbb közjogi méltóságra. Horthy és tanácsadói Sztójay Döme miniszterelnöki kinevezésével az antifasiszta koalíció nagyhatalmainak akartak „üzenni", vele is azt akarták bizonyítani, hogy itt német nyomásra megalakult kormányról van szó.

Horthy kormányzó helyén maradt, aláírása ott díszeleg több tucat újonnan kinevezett főispán kinevezési okmányán. Nem volt „rab" vagy „házi őrizetben tartott" fogoly, mint azt egyes szélsőjobboldali „történészek" állítják. Gyakran mutatkozott a nyilvánosság előtt, részt vett hadgyakorlaton, és még arra is volt ideje, hogy június 23-án, nyilvánvalóan a vidéki zsidóság deportálásának megszervezésében játszott szerepéért Sztójay Dömét vitézi címmel tüntesse ki. Kétszázezer ember, köztük húszezer csendőr, több ezer rendőr, hivatalnokok serege, tanárok, bábák, orvosok, vasutasok és katonák „dolgoztak" éjt nappallá téve azért, hogy a zsidókat a lehető legrövidebb időn belül gettókba, gyűjtőtáborokba tereljék, majd az Auschwitz-Birkenau-i haláltáborba deportálják. Dr. Gál, mint azt Révész Sándor jogosan mutatta be (Népszabadság, márc. 31.), csak azt szereti idézni Márai Sándortól, ami nacionalista/irredenta lelkületének kedves. Ki tagadhatná, hogy a Felvidék vagy Észak-Erdély visszatértének csaknem minden magyar örült. Idézzük akkor mi is Márait, ezúttal naplóját, 1944 májusából: „Az emberekkel nincs mit beszélni. Mint ahogy részeggel, vagy őrültekkel nem lehet vitatkozni: a magyar középosztály megőrült és berúgott a zsidókérdéstől. Az oroszok Kőrösmezőnél, az angolok és amerikaiak Pest fölött, s ez a társadalom eszelősen és tajtékozva nem akar, nem tud másról beszélni, csak a zsidókról."

Ha Magyarország megbénított, megszállt, „jogképességét veszített" ország volt, akkor hogyan ünnepelheti a mai szélsőjobb Horthy Miklóst, mint az egyetlen kelet-európai kormányfőt, aki 1944. július 6-án saját hadseregét vetette be, hogy megvédje a fővárosi zsidókat? Hor­thy hatalmát, befolyását mutatja az is, hogy augusztus 29-én menesztette a Sztójay-kormányt, és Lakatos Gézát nevezte ki miniszterelnöknek. Még a németek kegyelméből és fegyveres segítségével 1944. október 15-16-án hatalomra került Szálasi Ferencnek is volt annyi befolyása, hatalma, „jogképessége", hogy hetekig tárgyaljon arról, újraindítsák-e a zsidók deportálását. Végül csak november 6-án indultak el az első halálmenetek, és november 21-én, a világháborúban semleges országok diplomáciai elismerésére mohón vágyakozó nyilas „nemzetvezető", Veesenmayer, Eichmann és társaik tiltakozásával mit sem törődve leállította a deportálásokat.

Dr. Gál öninterjújában „a magyar zsidóság Holokauszt [sic!] által történő elpusztításá"-t említi. A zavaros, magyartalan megfogalmazás célja világos: ahol és amikor csak lehet, hárítani a felelősséget, a megszállókra, a nyilasokra, bárkire. Ne beszéljünk arról, hogy az 1919-ben román fegyveres segítséggel hatalomra került ellenforradalmi rendszer antiszemita, irredenta és antikommunista volt. 1920-ban az I. világháború utáni Európa első antiszemita törvényét, a zsidó vallású fiatalok továbbtanulását korlátozó, úgynevezett numerus clausus törvényt (1920. XXV. tc.) Teleki Pál első miniszterelnöksége idején szavazta meg a Nemzetgyűlés. Felejtsük el, hogy a világháborús vereségért a polgári demokratikus forradalmat és a „liberális", vagyis zsidó dualista rendszert, a forradalmakért pedig a „judeo-bolsevistákat" tették felelőssé. Trianont a Tanácsköztársaság miatt, büntetésül kaptuk - hangoztatják immáron több mint kilencven éve a tudatlan antiszemiták. 1938 és 1942 között huszonegy antiszemita törvényt szavazott meg a Képviselőház és a Felsőház, köztük tízet Teleki Pál miniszterelnöksége idején. A diszkriminatív törvényekhez kapcsolódva kormány- és miniszteri rendeletek százai tették jogfosztottá, szegényítették el zsidók százezreit, évekkel a német megszállás előtt.

Félreértés ne essék, nem áll szándékomban dr. Gál államtitkárral történeti szakkérdésekben vitát folytatni, csak szeretném őt felvilágosítani. Ő politikus, hatalmában, sőt jogában áll ráparancsolni a HDKE jelenleg még hivatalosan ki sem nevezett „illetékesére", Szita Szabolcsra, hogy dolgozza át a Páva utcai állandó kiállítást. Ha megteszi, meg kell tagadnia mindazt, amit az elmúlt évtizedekben a magyar holokausztról publikált és tanított. Ő is tudja, hogy dr. Gálnak csak hatalma van, de nem ismeri a modernkori magyar történelmet sem. Dr. Gál logikáját követve ki lehetne mondani, hogy megbénított, megszállt, jogképességét veszített ország voltunk 1944. március 19-től egészen az 1990-es rendszerváltozásig. Nem árulja el, de e ponton szinte szó szerint idézi a még meg sem szavazott alkotmány preambulumát, hivatalos nevén a Nemzeti Hitvallást. Ha 1944. március 19-től 1990-ig megszállt, tehát jogképességét veszítet, megbénított, tehetetlen ország volt Magyarország, akkor minden egyes állam- és pártvezető, Horthy Miklóstól Szálasi Ferencig, Rákosi Mátyástól Kádár Jánosig tehetetlen, ártatlan báb volt a német és a szovjet megszállók kezében. Akkor az erőszakszervekben is csak németek és oroszok, valamint legfeljebb néhány tucat nyilas kollaboráns „dolgozott". A Nemzeti Hitvallás valószínűleg dr. Gál közreműködésével készülhetett. Neki köszönhetjük, hogy már tudjuk, hogyan fogják interpretálni történelmünket e „hitvallás" alapján. Akkor, amíg megtehetem, történészként alkotmánysértő leszek.

A szerző további cikkei

LXV. évfolyam, 5. szám, 2021. február 5.
LXIV. évfolyam, 31. szám, 2020. július 31.
LXIV. évfolyam, 25. szám, 2020. június 19.
Élet és Irodalom 2023