Levél Szentpétervárra

PUBLICISZTIKA - ELSŐ OLDAL - LV. évfolyam 12. szám, 2011. március 25.

Kedves Goldenberg Úr,

levele, amelyben a régi szentpétervári villamosremíz megmentése érdekében kéri a segítségemet, mélyen elgondolkodtatott. Ön szerint én egy demokratikus országban élek, ahol a nyilvánosság nemcsak a politikai szférát, hanem a gazdasági élet nagy hatalmú szereplőit is folyamatosan kontrollálja. Esetünkben például olyképpen, hogy én az első lépcsőben lerántom a leplet a TriGranit­ról, rámutatva, hogy ez a cég résztulajdonosa egy olyan vállalatnak, amely műemlékvédelmi szempontból aggályosnak tekinthető akciót készül Oroszországban végrehajtani. A második lépcsőben a TriGranit ezt a cikket elolvassa, majd késedelem nélkül előveszi az általa résztulajdonolt TeleGrad nevű vegyesvállalatot, és a lelkére beszél. A harmadik lépcsőben a TeleGrad, amely épp egy száznegyvenezer négyzetméteres kereskedelmi és kulturális központot szándékszik építeni Szentpéterváron, magába száll, jó útra tér, és az egész projektet elölről kezdi annak érdekében, hogy a védett műemléknek minősülő remíz megmaradjon. Végül a TeleGrad tulajdonosai összegyűlnek a régi villamoskocsiszínben, és könnyek között fogadják meg, hogy soha többé nem törik a fejüket olyan projekteken, amelyek más emberek remízeit veszélybe sodornák.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVI. évfolyam, 38. szám, 2022. szeptember 23.
LXVI. évfolyam, 37. szám, 2022. szeptember 16.
LXVI. évfolyam, 36. szám, 2022. szeptember 9.
Élet és Irodalom 2022