Észbontás

Mindenfajta indoklás nélkül észbontónak nevezi egy glossza szerzője azt a javaslatot, hogy „ahány gyermek, annyi szavazat" (ba: Szaniszló, ÉS, 2011/8., febr. 25.). Véleményem szerint egy olyan nívós politikai folyóiratban, mint az ÉS, helye lenne igényesebben körüljárni ezt a témát. És nemcsak azért, mert kormányunk most úgy döntött, várja az új alkotmányhoz érkező javaslatokat, hanem, mert az ún. családi szavazati jog Európa más demokráciában is többször felmerült, és mindmáig komoly jogtudósok vallják követendőnek.

A One Man, One Vote (egy ember, egy szavazat) jelszavát minden emberjogi harcos valamikor a zászlajára írta, így kaptak voksolási lehetőséget sorban a történelem folyamán a rangnélküliek, a vagyontalanok, a nemzeti kisebbségek, a nők és a fiatalok. Az általános választójog a modern alkotmányok alappillére, amelyen a népfelség alapszik. Korlátozni csak igen indokolt esetben (szellemi betegség, börtönbüntetés) lehet. A gyerekek is azért nem szavazhatnak, mert még nem érik fel ésszel. Német jogászok viszont azzal érvelnek, hogy a gyerekek is a néphez tartoznak, s ugyanúgy joguk van választójogukat érvényesíteni, mint emberi jogukat. Mint sok más jogukat, a törvényes képviselőiken (szüleiken) keresztül. Magyarul: a szülőknek a sajátjukon felül még annyi szavazatuk lenne, ahány gyerekük.

Amíg a választói korhatár egyre lejjebb és lejjebb csúszik, a jogászok elvitatkoznak azon, vajon mi a garancia arra, hogy a szülők a gyermek kívánalmának és érdekének megfelelő helyre húzzák be az x-et, illetve hogy miért éreztesse a súlyát egy olyan tömeg, amelyik nemcsak hogy teljesítményt nem nyújt, terhet nem visel, még nem is perelhető, büntethető, cselekedeteiért felelősséggel nem tartozik. Mindazonáltal én azt gondolom, hogy még így is több köze van a magyarországi valósághoz, mint a nem itt élő magyar állampolgárságot megszerző külföldieknek.

A jogi megfontolásokon túl a családi szavazójognak legnagyobb előnye az lenne, hogy a voksoláskor nagyobb súlyt kapnának azok, akiknek a jövő is számít, mert érdekeltek gyermekeik majdani életkörülményeinek alakulásában. Biztos nem tudnának többséget kapni olyan pártok, amelyek a gazdaságot évtizedekre eladósítják azzal, hogy majd a következő generáció visszafizeti. Nem nyerhetne szomszédainkkal ellenségeskedést szító, háborúra uszító párt, mert a szülők nem akarják, hogy fiaik katonának menjenek. Nagyobb szerepet kapna a környezetvédelem, a táj és történelmi emlékek megőrzése, a megelőzés az egészségügyben és az ingyenesség az oktatásban. Bizonyára a gyermekvállalást jobban elismerők és dotáló politikai alakzatok lennének népszerűek a sokvoksos családi szavazóknál, de megérdemelnék, hiszen ők vállalják a nemzet fennmaradásának terheit. És engem istenuccse az sem zavarna, ha a cigány-felzárkózás is így kapna több szavazatot és pénzt.