Több fórumon is vitázhatunk

VISSZHANG - LV. évfolyam 6. szám, 2011. február 11.

Megköszönöm Magyar Elemér ügyvéd kollégának, hogy nem kívánta eldönteni, folytatnám-e a vitát Koltay Andrással a jogi folyóiratok hűvös világában, és ha igen, örömmel tenném-e ezt (Hol vitázzunk?, ÉS, 2011/5., febr. 4.). Ugyanis mindkét kérdést illetően ambivalens vagyok. Természetesen készséggel és örömmel folytatnám a meg sem kezdett vitát, akár a jogi folyóiratokban is, mivel még igen sok kérdés, szempont és témakör vár kifejtésre, magyarázatra. Mondandóm aligha merült ki az ÉS számára írott cikkben. Maradt munícióm a jogi folyóiratokra. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy akár nehéz kérdésekről ne folytatódhatna dialógus a hetilapok, a blogok fórumain. Másrészről meglehetősen csalódott vagyok, és reményeim komoly mértékben megcsappantak a magyar sajtószabadság jövőjét illetően. Osztom Magyar Elemér felfogását: ezt a vitát a törvény elfogadása előtt kellett volna lefolytatni. Nem örülök annak, hogy Koltay András, aki a jelek szerint oly sok médiatörvényt tanulmányozott, nem látja be, hogy ez a törvény-együttes példátlan módon, szégyenletesen lett elfogadva. Erről akár több folyóiratcikket is készíthetnék, kezdve a június 11-i délutántól, amikor az első tervezet felkerült a parlament honlapjára. Ez a nap a labdarúgó-világbajnokság nyitómérkőzésének napja volt. Ma is meggyőződésem, hogy a győzelemittas kétharmados parlamenti többség úgy gondolta, a törvény akár révbe is jut a világbajnokság döntőjének napjáig. Csalódással tölt el az is, hogy Koltay András nem látja be, hogy a szellősen meghatározott vétkekért kilátásba helyezett súlyos büntetések, a két- vagy többértelmű (vagy történetesen értelem nélküli) előírások felvetik annak lehetőségét, hogy a törvényt a sajtó megfélemlítésre, politikailag elfogult módon alkalmazzák. Ezt nemcsak én gondolom ily módon, hanem - minden összebeszélés nélkül - hasonló gondolatot fogalmazott meg egyik január eleji szerkesztőségi cikkében a Financial Times is. A gazdasági napilap azt is problematikusnak tartja, hogy az a Médiatanács hivatott a törvénynek érvényt szerezni, melynek valamennyi tagja a Fidesz jelöltje. Kérdezem halkan, meghallhatta-e a jelölteket egy komoly parlamenti bizottság. Fájlalom, hogy Koltay nem ismeri fel, hogy akkor is beindul az öncenzúra gépezete, ha sohasem kerül sor bírság kiszabására, ha merő jóindulatból vagy taktikai megfontolásból még eljárások sem indulnak meg. Nem tudom, mennyire érti ezt Koltay András. Ha ugyanis ezzel nincs tisztában, akkor a jogi folyóiratok fórumára szoruló vita eredménye meglehetősen sovány lesz. Az elmúlt negyedszázadban megerősödött európai felfogás szerint nem lehet várni, hogy a törvény alkalmazása során derüljön ki a jogsérelem, mert a szólásszabadságra leselkedő nagyobb probléma éppen a nem alkalmazás által kiváltott megfélemlítő, önkorlátozó hatás. Az alkotmányos elv szintjére emelkedett bölcsesség szerint nem kell megvárni az utólagos korlátozást, magát a szankciót, mivel az igazi veszélyt, a „megfélemlítő hatást" már az előzetes fenyegetés is kiválthatja. Ez ma - felfogásom szerint - a sajtószabadság alfája és ómegája. És bizton állíthatom, felfogásommal nem vagyok egyedül. Megkockáztathatom, az öreg kontinensen ebben a kérdésben kétharmados többséggel rendelkezünk.

Következésképpen a vita folytatódik, akár a jogi folyóiratokban, de hetilapok hasábjain is, és még az sem kizárt, hogy előbb-utóbb a Médiatanács ítélőszéke előtt. Alkalmasint a magyar bíróságokon, esetleg az Alkotmánybíróság előtt. Mert magam is úgy látom, hogy a magyar sajtószabadságot veszélyeztető helyzetet nem az Európai Uniónak kell megoldania helyettünk, hanem az ország jelenleg kisebbségben levő polgárainak. Ehhez segítséget nyújthatnak mindazok, akik ugyan az uralmon levő többség támogatói voltak és maradnak, de felismerik, hogy a szólás szabadsága szentebb ügy, mint a vak lojalitás. Már ennyi is elég lenne. A többit majd bevégzi a történelem.

A szerző további cikkei

LXV. évfolyam, 13. szám, 2021. április 1.
LXV. évfolyam, 3. szám, 2021. január 22.
LXIV. évfolyam, 51–52. szám, 2020. december 17.
Élet és Irodalom 2021