Viszonválasz a Filozófiai Intézet Igazgatójának

VISSZHANG - LIV. évfolyam 49. szám, 2010. december 10.

Boros János - demokráciaelméleti könyvek írója - úgy véli, hogy a demokrácia fogalmából levezetheti a filozófus-petíció érvénytelenségét (Antidemokratikus petíció - A demokráciát a szabadságban fogant törvény teszi, ÉS, 2010/48., dec. 3.). Nyakatekert, fontoskodó érvelés, hiszen problémánk meritokratikus: arról van szó, hogy a mindeddig az igazgatóval együtt huszonnégy munkatársat számláló Filozófiai Intézet négy eltávolított és további tíz eltávolításra előkészített dolgozója érdemes munkása-e a filozófiának, vagy pedig ingyenélő. Ha azt mondaná, hogy e kérdést bárhányezer aláírással sem lehet eldönteni, igazat adnék neki, bár fölhívnám figyelmét a szakmai tájékozottságú, kompetens aláírók nagy számára, arra, hogy a magyar filozófiai élet túlnyomó többsége ítélte az ő igazgatói ténykedését botrányosnak. Ezzel a konszenzussal szemben - amelynek dokumentuma a petíció - senki nem hozott föl érveket magán Boroson kívül; sem tekintélyes filozófus kollegák, sem akadémiai elöljárói nem keltek védelmére.

Érveinek egyik csoportja a jogra vonatkozik, s azt állítja, hogy semmilyen jogtalanságot nem követett el. Ezzel szemben rendkívüli súlyú jogsértések - legyünk korrektek - vélelmezhetőségéről szereztem tudomást, s meggyőződésem, hogy ténykedése e tekintetben is több mint aggályos. Ezt bíróságok döntik majd el. Egy törvénysértését - az intézet ügyeinek szolgálati titokká minősítését - már adatvédelmi biztosi állásfoglalás állapította meg.

Állításai másik és döntő részét nem kell függőben hagynunk a munkaügyi perek hosszú idő múltán várható jogerős ítéleteiig. Itt a kirúgásokat indokoló tényállítások igazságának vagy hamisságának kérdéséről van szó. Ritkán fordul elő, hogy a hazugság olyan gyorsan lelepleződik, mint ezúttal. Tengelyi László professzor vette magának a fáradságot, hogy sine ira et studio gondosan ellenőrizze Boros János professzor eddig nyilvánosságra került homályos és demagóg állításait eltávolított munkatársairól („évekig egyetlen tanulmányt sem publikáltak", „teljesítményeket felmutatni nem képes kutatók" és hasonlók), s ugyanabban az Élet és Irodalom-számban tárta föl megalapozatlan, önkényes és hazug voltukat, amelyben Boros megismételte őket. A sort folytatni lehetne az „alkalmatlannak" minősítettekkel, például Hévizi Ottó akadémiai doktorral, nagy jelentőségű filozófiai könyvek és tanulmányok írójával, az egyik legeredetibb spekulatív tehetséggel a magyar bölcseleti glóbuszon, Mester Bélával, akinek most jelent meg Szabadságunk születése. A modern politikai közösség antropológiája Kálvin Jánostól John Locke-ig című könyve, Gábor Györggyel, a kiváló vallásfilozófussal és így tovább.

Boros János hazudik továbbá, amikor azt állítja, hogy tőlem hallott először a tudományfilozófiai intézet ötletétől. Ha máshol nem - természetesen máshol és máskor is, hiszen ez hosszú ideje közbeszéd tárgya -, az Akadémia Filozófiai Bizottságának azon az ülésén hallhatott erről az elképzelésről, amelyen az MTA elnöke is részt vett. Nyíri Kristóf beszélt ott Boros védelmében erről a tervről, még a most szóba hozott Max Planck Intézet példáját is megemlítve. Borosnak módja lett volna cáfolni e szándékot, s világossá tenni, hogy ő nem tervez ilyet. (Mellékesen: a sok Max Planck Intézet közül az antropológiai intézet egyik igazgatója, Chris Hann aláírta petíciónkat.)

Hazudik akkor is, amikor Tamás Gáspár Miklós tervezett nyugdíjazását Tamás elmeszüleményének tartja. Egy héten keresztül lebegtette e lehetőséget nyilatkozataiban, s csak legújabban tért át az új változatra - nyilvánvalóan a petíció hatására.

Boros nem tekintély-, hanem önkényuralmi rendszert vezetett be intézetében; tekintélyét ugyanis rideg, kiszámíthatatlan, illogikus, szemtől szemben gyáva, a kollegák háta mögött kíméletlen, bürokratikus és tudományellenes vezetési stílusával, ha volt, elveszítette. A filozófia szakembereit, de az ÉS olvasóit sem téveszti meg, ha nyugati befolyásával henceg, s kacéran megemlíti, hogy Richard Rortyval beszélgetve egyszer „együtt" állapították meg, „hogy hosszú út vezet Kelet-Európában a demokráciákba". Ez olyan eredeti tézis, amelyhez két nemzetközi beágyazottságú bölcselő együttes gondolati erőfeszítésére volt szükség. Az azonban még a hozzáértőket is meghökkentheti, s józan ítélőképességének teljes elveszítésére mutat, hogy nevük megemlítése nélkül a Filozófiai Intézet négy korábbi igazgatóját is denunciálja: Tamás Gáspár Miklóst, Nyíri Kristófot (ez meglepetés), Borbély Gábort és Vajda Mihályt.

Boros János fölhívja a figyelmemet arra, hogy munkássága ismeretében irreleváns volna őt uniformizáló törekvéssel vádolnom, s ezzel szemben a filozófia sokféleségét említenem. Boros János munkássága és tevékenysége között azonban tapasztalatom szerint nehéz volna koherenciát fölfedezni. Pillanatnyi személyes érdekeitől függően valóban sokféle filozófiát űz. Lefele: bürokratikus embertelenség - fölfele: sznob odaájulás. Hódoló nyelvcsapásait korábban még én is megtapasztaltam. Hat évvel ezelőtt egy interjújának, amelyet pécsi látogatásakor Hilary Putnammel, a híres filozófussal készített, s amely természetesen referált publikációnak (peer-reviewed article) számít (Common Knowledge; Winter 2005), még azt a címet választotta Putnam mondandójából (ezzel a gondolattal is fejeződik be az interjú), amely mostani érvelésének homlokegyenest az ellenkezője: „Philosophy should not be just an academic discipline".

Pontosan itt kezdődnek azok a problémák, amelyeket a Magyar Tudományos Akadémia vezetőinek meg kellene érteniük. A filozófia nem csak akadémiai diszciplína, s ha a filozófusok - követve évezredes tradíciójukat - nem csak a szakmához akarnak szólni, akkor ezt az Akadémiának tolerálnia kellene. Erre várunk választ - a Filozófiai Intézet konszolidálását, a szolid munkához szükséges nyugodt és kiszámítható körülmények helyreállítását, az indokolatlanul elbocsátottak visszavételét, az alkalmassági föltételek szakmai konszenzus alapján való kidolgozását -, nem Boros Jánostól.

A szerző további cikkei

LXV. évfolyam, 7. szám, 2021. február 19.
LXIV. évfolyam, 31. szám, 2020. július 31.
LXIV. évfolyam, 16. szám, 2020. április 17.
Élet és Irodalom 2021