Tienanmen, 1989 júniusa

Bihari Péter Huszár Tibor akadémikus önéletrajzi könyvéről írott recenziójában (Nyolcvan év a baloldalon, ÉS, 2010/42., okt. 22.) olvasom, hogy a ma nyolcvanéves szerző sok mindennek, az \'56-os Petőfi Körtől „az 1989-es Tienanmen téri vérengzésig fontos eseményeknek volt részvevője vagy tanúja".

A könyvet, mint az általam módfelett kedvelt és tisztelt Huszár szinte minden legújabbkori művét, ismerem. Amit most ideírok, az rosszkedvem szülötte. De úgy gondolom, hogy Huszárt egy ponton még önmagától is meg kell védeni, nehogy a reputációján jóvátehetetlen folt essék. A történelmi igazságon még kevésbé; ez utóbbi a fontosabb.

A Metszetek nyolc évtized magántörténelmébőlt - mint Bihari mondata is sejteti - egyfelől a „részvevő", másfelől a „tanú" tolla engedte ki magából. Ami a Petőfi Kört illeti, a részvevő státusa nem vitatható. Ami viszont a pekingi Tienanmen téren 1989 júniusában lezajlott eseményeket illeti, az éppen Pekingben időző tanúé annál inkább.

Idézem a könyvet: „...[az 1989.] június 3-áról 4-ére virradó éjszaka egy addig soha nem látott esemény tanúja lehettem. Több oldalról, egy időben megindultak a hadsereg tankjai, eltaposva sátrakat és a feltartott kezű diákokat is, mintha rovarok lennének. Fröcskölt a vér, sikolyoktól lett hangos a [Tienanmen]tér, a két-három hullámban érkező tankok távozását követően nem hogy élőlény, ép testrész sem maradt a téren. Ezt a látványt soha nem lehet elfelejteni."

Állítom, hogy Huszár Tibor semmi hasonlót nem látott szállodai szobájának ablakából - se máshonnan. A világsajtó jelen lévő képviselői - közöttük számosan kint a téren - se láttak. A tankok ugyan elgöröghettek Huszár szállodája előtt, de a Tienanmen „bejáratai" előtt megálltak. Nincs egyetlen film, videó vagy fénykép, ami a Huszár által leírtakat ábrázolná. Az önéletíró sajnálatos módon csak egy legendát ismer, amelyet valóságként fogadott el, s amelyhez „tanúként" szegődtette önmagát. Ezt nem lett volna szabad megtennie. Azon a bizonyos éjszakán tudniillik egyáltalán nem voltak tankok a Tienanmen téren (legfeljebb körötte), s ha nem voltak, senkit és semmit nem taposhattak el. A térre hajnaltájt (4 órakor) nem harckocsik vonultak be, hanem teherautók, rajtuk fölfegyverzett katonákkal. Ezek aztán „válogatás nélkül" (BBC, helyszíni tudósítás) lövöldözni kezdtek a téren korábban százezerszámra táborozó fiatalok maradékára (a többség ekkorra már eltávozott), s ha voltak nagy számban halálesetek, azok se ott és nem akkor történtek meg. Részben korábban, Peking külső negyedeiben, ahol nem diákok, hanem munkásfiatalok emeltek barikádokat, s mi tagadás, lődöztek is a tér felé vonuló gépesített lövészalakulatokra. (E munkásfiatalok közül kerültek ki a későbbi perek halálraítéltjei. Diákokat ilyen ítélettel nem sújtottak.) Részben - vélhetően nagyobb részt - a tértől délre, bármilyen külföldi szemtanú látótávolságán messze túl, ahol egy be nem avatott, ostoba és szerencsétlen harckocsizó alegységparancsnok tüzet nyittatott a térről rendben, sorokban, ráadásul a téri parancsnokkal kötött szóbeli megállapodás szerint békésen elvonuló fiatalokra.

Ami pedig a tankokat illeti. A részben hozzájuk kötött, külföldön élő vagy oda menekült kínaiak által tömegméretekben terjesztett „mészárlás-legendának" (amely a CBS amerikai tévéhálózat helyszíni tudósítója szerint igenis legenda, mert „mészárlás", nos az soha nem volt) egyetlen drámai dokumentuma van: az a bizonyos fehér inges fiatalember, aki megkísérel feltartóztatni egy harckocsizó oszlopot, s akit később ismeretlenek elvezetnek a helyszínről. A „tank man"-nek becézett, máig ismeretlen kilétű fiatalról az amerikai AP hírügynökség fotósa készített képet, melyet idővel sikerült kicsempésznie az országból. Megjegyezném, hogy a „tank man" nem tartotta fel a kezét (vö. Huszár), annál is kevésbé, mert mind a kettőben egy-egy bevásárlószatyrot szorongatott. Akkor és ott semmi bántódása nem esett. De nem is ez az érdekes, hanem ahogyan a világ ezernyi televíziójában ezt az incidenst „rácsúsztatták" a Tienanmen téri „vérontásra". Holott mindenkinek tudnia kellett, hogy a szóban forgó tankoszlopot nem is a téren, hanem onnan kb. háromszáz méterre fotózták (videózták) le - épp Huszár szállodájának tőszomszédságában -, csakhogy nem június 4-e hajnalán, hanem pontosan másfél nappal később! Amikor a tér, illetve a Pekinget kelet-nyugati irányban átszelő Csang An sugárút már teljesen üres, kihalt volt, és a tankok nem a tér felé, hanem onnan kifelé tartottak.

P. S.: Minthogy tizenöt évvel korábban tudósító voltam Pekingben, a téma erősen foglalkoztatott engem is. Hónapokat töltöttem el azzal, hogy minden releváns dokumentumot, visszaemlékezést elolvassak, minden létező videót megnézzek. Ezek után erősen fájlalom, amit Huszár akadémikus leírt.