Metzinger Péter demokráciánk mibenlétére vonatkozó rövid oktatás részeként (
Kié a jogállam? ÉS, 2010/37., szept. 17.) egy szuszra minősíti - mivelhogy megválaszttattak -
miénknek, egyszersmind
jóindulatú kétbalkezesnek, illetve
arrogáns ripacsnak ugyanezen demokrácia két megválasztott miniszterelnökét. Magam úgy hiszem, egy szabad embernek több kell, mint egy választási eredmény, hogy a szimbólumokat megillető „miénkkel" illessen bármely emberi lényt. A közjogi státuson túl leginkább annak bizonyítása, hogy a méltóság méltónak is bizonyult magas pozíciójára. Eleven embernek nem állítunk szobrot. Ám eszembe se jutna - a demokrácia mibenlétére vonatkozó, oktató szándékú írásban pláne nem -, hogy az ország bármely volt, jelenlegi vagy jövendő miniszterelnökét a kocsmai viták minősítéseivel illessek. A negyedik köztársaság miniszterelnökei ugyanis, kivétel nélkül, kiemelkedő képességű emberek. A miniszterelnök-jelöltségig se jutottak volna el, ha nem azok. S mert a megválasztásukhoz fűződő várakozásokat eddig egyik sem teljesítette be maradéktalanul, szobrot bizonyára nem, de tiszteletet érdemelnek. Minősítgetésük ízléstelen, ám - véli a szerző - az ízlés nem jogállami kategória.
Ennél veszélyesebb Metzinger végkonklúziója. Magam sem hiszem, hogy a Magyarország jogállami léte „végveszélyben" lenne. A jogállami lét túlélte az eddigi kihívásokat is: a rossz minőségű, ellentmondásos jogszabályok hatalmas tömegét (tízezer törvény csak arra jó, hogy teljesen megszűnjön a jog tisztelete - mondta Winston Churchill), a jogi kultúra deficitjeit, a konfliktusos és következetlen jogalkalmazás gyakorlatát. Ám azt állítani, hogy ez nem is lehetséges, hogy törvényalkotási eszközökkel egy ország nem vezethető ki az alkotmányosság keretei közül, súlyos tévedés. Mi az ördög volt Németország 1933 és 45 között? Jogállam?
Álljon itt egyetlen idézet James Madisontól. Ugye, nem kételkedünk benne, hogy a világ legsikeresebb demokráciája alkotmányos alapelvei megalkotójának volt némi elképzelése a jogállamról és a demokrácia elveiről? „Az elv, amellyel a legkönnyebb visszaélni, és amely ezért a legtöbb magyarázatot igényli éppen az alapelv: az, hogy a többség érdeke a politikai mérték helyes és helytelen között."
