Zaklatás 3.

VISSZHANG - LIV. évfolyam 31. szám, 2010. augusztus 6.

Ifj. Lator László az ÉS július 23-i (29.) számában szemrehányást tesz nekem, amiért a szomszédok érzékenységének megértését kérem számon, s György Péter cikkéhez fűzött észrevételemben (Zaklatás, ÉS, 2010/28., júl. 16.) nem foglalkozom a trianoni békeszerződés igazságtalanságával, a magyarok sérelmeivel. Mindjárt azt a következtetést is levonja, hogy a néhai magyar liberális párt „nem nagyon tudott mit kezdeni ezzel a problémával", holott „a liberális politikai felfogásnak" szerinte „szerves része akár a hazai kisebbségek, akár a külhoni magyar közösségek ügyének felkarolása". Lator mintha nem venné észre, hogy ez a rövid írásom csupán arról a kérdésről szól, hogy vajon sértheti-e a szomszéd országok érzékenységét a magyar Országgyűlés által elfogadott Trianon-emléktörvény. Azt fejtem ki, hogy igen, mint ahogy a kettős állampolgárságról szóló törvény is. Ezúttal ez volt a vitakérdés. Ha Lator olvasta például az egy éve az Élet és Irodalom augusztus 28-i számában megjelent, Törvények és gesztusok a Duna két partján című írásomat, látnia kellett, hogy ugyanolyan keményen elítélem a nyelvtörvényben megjelenő, a magyar kisebbség érdekeit súlyosan sértő szlovák nacionalizmust, mint a státustörvényben és a kettős állampolgárság szorgalmazásában kifejeződő magyart.

Nem is a magam védelmében térek vissza ifj. Lator megjegyzésére, hanem a liberalizmus, illetve az SZDSZ miatt. Ócska állítás, hogy az SZDSZ nem tudott mit kezdeni a nemzeti, illetve kisebbségi kérdéssel. Mindig fellépett a magyarországi kisebbségekért, kiváltképp a roma kisebbség ügyéért: az SZDSZ vitte be a magyar Országgyűlésbe az első roma képviselőket (majd az Európai Parlamentbe is küldött roma képviselőt), és tette létezésének utolsó éveiben egyik központi céljává az iskolai szegregáció elleni harcot. Volt világos álláspontja a határon túli magyar kisebbségek ügyében is: fellépni a kisebbségi jogokért (mint ez a szocialista-szabad demokrata koalíciós kormány által kötött alapszerződésekben is történt), támogatni a szomszéd országok anyanyelvi oktatását és kultúráját (a támogatást éppen a Fidesz-kormány csökkentette a felére mindjárt megalakulása után, lásd erről a manna.ro erdélyi magyar honlap július 15-i beszámolóját), ugyanakkor nem akadályozni felelőtlen szimbolikus gesztusokkal a kisebbség együttélését az ottani többséggel. Ehhez hasonló álláspontot képvisel valójában az RMDSZ és korábban, Bugár elnöksége idején a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja is, és ezzel a politikával szerezte meg a szlovákiai magyar választók nagyobb részének támogatását a Híd. Ennek az álláspontnak a talaján mondott egyedüliként nemet az SZDSZ a státustörvényre, a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának intézményesítésére vagy a Szlovákiát megfeddő parlamenti politikai nyilatkozatra. Büszke vagyok erre, és büszke lehet minden magyar liberális. (Helyeselte ezt számos, a szomszéd országokban élő magyar politikus és értelmiségi is.) Nem arról van szó, hogy a liberalizmus „nem tud mit kezdeni" a nemzeti kérdéssel, hanem arról, hogy más megoldást lát rá, mint a nacionalisták, akik folyamatosan konfliktust gerjesztenek a szomszéd országokkal, és valójában - mint a kettős állampolgárságról szóló törvénynek a szlovákiai választások előtti elfogadása mutatja - nem törődnek a kisebbségbe került magyarok érdekeivel. A liberális felfogás kiáll a kisebbségi jogok mellett, támogatja a kisebbségi intézményrendszer fejlesztését, ugyanakkor helyesli a kisebbségek integrációját az adott ország politikai közösségébe.

A szerző további cikkei

LXIV. évfolyam, 26. szám, 2020. június 26.
LXIV. évfolyam, 2. szám, 2020. január 10.
LXIII. évfolyam, 29. szám, 2019. július 19.
Élet és Irodalom 2020