Kádár népe – Orbán népe

VISSZHANG - LIV. évfolyam 30. szám, 2010. július 30.

Remek cikket írt Vásárhelyi Mária a lap 25. számában. (Könnyű álom, nehéz ébredés, ÉS, jún. 25.) A cikk a Kádár-korszak örökségéről szól, arról, hogy nálunk (a környező országokkal ellentétben) miért is olyan nehéz keresztülverni bármiféle reformot. Vásárhelyi jól látja: a mai középgeneráció, a Fidesz támogatóinak derékhada a Kádár-kor legkellemesebb időszakában szocializálódott. Az úgynevezett „slampos diktatúra" idején, amikor a tábor többi országával összehasonlítva meglehetős szabadságban éltünk: legalábbis, ami a külföldre utazást, vállalkozást, a vállalatokon belüli „géemkázást", a szövetkezetek melletti „háztájizást" illeti. A relatív szabadság (nem is annyira relatív) gyarapodással is párosult. Vásárhelyi Mária rámutat, hogy Magyarországon több lakás épült ebben az időszakban, mint a hasonló méretű Ausztriában, ezer lakosra több tévé, személygépkocsi, telefon jutott, mint a többi szocialista országban. (Kivéve az NDK-t és Csehszlovákiát, de ott akkora a volt a politikai elnyomást, hogy eszünk ágában sem volt oda kívánkozni.) Mindez (az „átkos kapitalista országokban" ismeretlen) biztonsággal s egyfajta polgári egyenlőséggel, közbiztonsággal, ingyenes vagy igen olcsó szolgáltatásokkal párosult. Töretlenül virágzott a nemzeti büszkeség, hiszen mi voltunk a tábor legvidámabb barakkja. A szerző és mások (többek között e cikk írója is) rámutattak, hogy a Kádár-korban szocializálódott generációk olyan állampolgári viselkedésformákat sajátítottak el, melyek teljesen idegenek a modern piacgazdaság szellemétől, s ezt gyermekeikre is „átörökítették". Az oktatás hiányosságai (gazdasági, pénzügyi, háztartásvezetési ismeretek hiánya) pedig nagyban hozzájárultak, hogy a fiatalabb generációk is meglehetős tudatlanságban nőjenek fel.

A Fidesz, s ezt Vásárhelyi is kiemeli, gátlástalanul kihasználta, kihasználja ezt a társadalmi mentális deficitet. Ellenzékben mindent megtett azért, hogy a mégoly bátortalan reformokat is megakadályozza. A legjobb példa erre az úgynevezett szociális népszavazás volt, melynek kapcsán az ország túlnyomó többsége a minimális közteherviselést is elutasította. Leszavazta a háromszáz forintos vizitdíjat, s ezzel „visszaszavazta" a velejéig korrupt hálapénzes rendszert az egészségügyben, leszavazta a tandíjat, s ezzel visszaszavazta az igazságtalan finanszírozási rendszert a felsőoktatásban. (Van, aki sokat fizet, van, aki semmit.) Jellemző, hogy csak az a mintegy hétszázezer ellentétesen szavazó tudta, ezért még kemény árat fogunk fizetni. Fizettünk is: a Bajnai-kormány kényszerű sokkterápiájával, amely a válság nélkül sem lett volna elkerülhető. A magyar társadalom tudati állapotára egyébként jellemző, hogy a Bajnai-kormány, melynek tevékenységét széles körű nemzetközi elismerés övezte, a hazai közvélemény-kutatások ötös skáláján 2,6-os érdemjegyet kapott!

Az új Orbán-kormány viszont, amely zsenge kora ellenére már négy óriási bakot lőtt a nemzetközi porondon (magyar-szlovák-viszony, Kósa Lajos-nyilatkozat, médiatörvény, IMF-ajtócsapás), s közülük kettő alaposan betett a forintnak, továbbra is töretlenül népszerű. Nem tudta megrengetni népszerűségét a hatalmi koncentráció, a közmédiumok lerohanása, az Alkotmánybíróság körüli hercehurca, de még a köztisztviselők indoklás nélküli elbocsátása sem. Sőt! Mert Orbán kiválóan ismeri az ő népét, s mesterien képes játszani e nép fülének kedves húrokon. A slampos diktatúra utáni „slampos" demokrácia, az elmúlt húsz év csak megerősítette a Kádár-korszak torz szocializációs modelljeit: a simlizést, az adóelkerülést, a hosszú távú érdekek feláldozását a rövid távú haszon oltárán. A többség most örül a szabad pálinkafőzésnek, a ház körüli teendők „adózás alá nem vont" keresetének, annak, hogy ezután is lehet feketén dolgozni kőművesként, gázszerelőként, bébiszitterként. Nem érdekes, hogy öregkorában nem lesz nyugdíja, a tb-t meg úgyis fizeti az állam. Kun István évek óta mondja tiszteletre méltó következetességgel, hogy a magyar mezőgazdaság, főleg az őstermelői rendszer az adócsalás melegágya. (Lásd legutóbb: A nemkellizmus csodás virágzása, ÉS, 2010/28., július 16.) A mintegy hatszázezer egyéni gazda közül harmincezer fizet valamiféle adót és járulékot. A gazda termékeit „svarcban" adja el, így nem kell „papírozni", sehol sincs nyoma. A Fidesz-kormány most ezt a kistermelői szektort akarja még több előnyhöz juttatni azzal, hogy bárhol eladhatja a termékeit, és védőernyőt kreál számára a külföldi importtal szemben. Magyarul: kimenti a versenyből, lehetővé teszi számára, hogy továbbra is manufakturális módszerekkel, korszerűtlenül és (következésképpen) gazdaságtalanul termeljen, így hosszú távon halálra ítéli. (Nincs már szocialista blokk, igénytelen szovjet piac, amely annak idején a kukacos almát is megvette.)

Orbán (és Kádár) népe nehezen viseli a nemzeti büszkeség alapját képező „legvidámabb barakk" kitüntetett pozíciójának elvesztését. Ezért elégtétellel tölti el, ha az új kormány odacsördít a nemzetközi pénzvilágnak, az EU-nak, az IMF-nek, végre megmutatjuk, mi is vagyunk valakik! Hogy végre odafigyelnek ránk, még akkor is, ha ennek nyomán bedől a forint. Ez utóbbi amúgy is csak a spekulatív bankártőke ármánykodásának köszönhető, ezért nagy közmegelégedés fogadta a bankok megadóztatását. Idősebbek bizonyára emlékeznek még a kövér, szivarozó bankárokra a hatvanas évek karikatúráiból, mindenki tiszta szívből utálta őket. Mint magát a kapitalizmust. Felmérések bizonyítják, hogy a liberális piacgazdaságot a rendszerváltozás után sem tudtuk megszeretni. Szívből beszélt tehát Orbán Tusványoson: „A szabadversenyes kapitalizmus válságban van. Ezért az állam szerepét erősíteni kell." A mintát a kapitalizmus megregulázásához természetesen mi, magyarok szolgáltatjuk majd. Találékonyak vagyunk (mint tudjuk, a magyar utolsónak lép be a forgóajtón, s elsőnek lép ki belőle), s most végre felfedeztünk a spanyolviaszt. „Olyan adózás, amely egykulcsos és családbarát, eddig még senkinek sem sikerült a világon", büszkélkedett Orbán. Gyanítom, nekünk sem fog, legalábbis erre vall, hogy bevezetését egyre inkább halogatják. De addig is: erő, dinamika, gyorsaság. Imponáló aktivitás a gyurcsányi „teszetosza" kormányzás után. Leginkább a rendteremtés ígérete tetszik Kádár és Orbán népének. Rendpártiak vagyunk, de csak akkor, ha nem rólunk, hanem másokról van szó. El kell kapni a piti kis tyúktolvajokat, és persze rács mögé a bűnös, korrupt politikusokkal, akik „talicskával tolták ki a pénzt". De örülünk az örökösödési és ajándékozási adó eltörlésének: az elcsalt adóforintokból épült palotácskák így könnyedén átpasszolhatók bármely családtagnak.

A Kádár-rendszerben szocializálódott középosztály tehát egyelőre elégedett. De borítékolható, amit Vásárhelyi Mária cikkének (népi igazságot idéző) címében mond: könnyű álom után nehéz lesz az ébredés.

A szerző további cikkei

LVIII. évfolyam, 46. szám, 2014. november 14.
LVIII. évfolyam, 41. szám, 2014. október 10.
LVII. évfolyam, 42. szám, 2013. október 18.
Élet és Irodalom 2024