Zaklatás 2.

A kettős állampolgárságról szóló 2010. évi XLV. törvényről nyilván lehetne vitatkozni. Hogy egyáltalán szükség volt-e rá, és persze tartalmi kérdésekről is. Ahogy azonban Bauer Tamás ezt a problémát megközelíti, amellett sem lehet szó nélkül elmenni. (Zaklatás, ÉS, 2010/28., júl. 16.) Bauer egyszerűen nem hajlandó tudomásul venni azt, hogy a mai magyarországi lakosság tekintélyes része igazságtalannak tartja a trianoni békeszerződést, és ez nem jelenti azt, hogy ők mind vissza akarják foglalni az elveszített területeket, vagy autójukon Nagy-Magyarország-matricával szaladgálnak. A magyar társadalom nem csupán nacionalistákból áll, meg olyanokból, akik tudomást sem akarnak venni Trianonról.

Bauer kritizálja a békediktátum szó alkalmazását. Attól, hogy a Horthy-korszakban kezdték használni, ezt a kifejezést történetesen nem kellene szótárunkból kitörölni. Miért nem lehet azt a békeszerződést diktátumnak nevezni, amelynek előkészítése során nem csupán a történelmi Magyarország egész területének megtartására vonatkozó igényt vetették el, hanem a népszavazás eszközének alkalmazását is? Sopron esetében - mint tudjuk - egyébként szélsőséges rendetlenkedők kényszerítették ki a referendumot, nem pedig a nyugati hatalmak bölcs belátása következtében alakult így. Ha máshol is tartottak volna a népszavazást, Magyarországon maradtak volna kompakt magyarlakta területek a mai határok mentén. Vagy ha Magyarországnak lett volna módja, ereje olyan eredményesen fellépni a szomszédos hadseregek területfoglalásával szemben, mint ahogy ezt a törökök tették.

Igen, Románia nemzeti ünnepe december elseje, ezt tudjuk. És a gyulafehérvári román nemzetgyűlés határozatának megünneplése a román többség részéről érthető. Igaz, ne feledjük, annak idején a román szociáldemokraták szerették volna ahhoz kötni az egyesülés támogatását, ha demokratikus ország alakul. A romániai magyaroktól azonban nem várható el, hogy azonosuljanak december elsejével, ezért magyar kormányfő nem koccinthat ezen a napon román vezető politikussal Budapesten.

Bauer szerint a környező népek nem tartották igazságtalannak, hogy a román, szlovák, szerb többségű területei hozzájuk kerültek. Ha az egész Erdélyt, Felvidéket vagy Vajdaságot nézzük, ez az állítás (azaz hogy a magyarok kisebbségben voltak) igaz. De néhány sorral lejjebb kiderül, Bauer is tudja, hogy lehetett volna igazságosabb határokat húzni, hiszen ott már magyar többségű és nem magyar többségű területekről beszél. Mert ez a probléma: ha már fel kellett darabolni az országot, legalább a Csallóköz, Kassa környéke, Beregszász, a Nagybánya-Nagyvárad-Arad-sáv, a Vajdaság Szabadkáig megmaradt volna, hiszen ezek akkor egyértelműen magyar többségű részek voltak. Ráadásul ilyen mértékű területváltozáson olykor még a szomszédok is meglepődtek. Arról már nem is beszélve, hogy igazságosabb rendezés esetén a Magyarországon és a szomszédos országokban élő kisebbségek arányszáma kiegyenlítettebb lenne, ami megkönnyítené a tárgyalásokat is.

Már-már úgy tűnhet, hogy a kormányzó párt(ok) politikáját vagy törvényalkotási metódusát védem, ám erről szó nincs. Sőt. De éppen olyan károsnak tartom azt a megközelítést, hogy inkább értsük meg a szomszédok érzékenységét, meg egyáltalán jobb, ha az egészről nem is igen beszélünk, mert csak a külhoni magyaroknak ártunk vele. Keresni kell a szomszéd népekkel való jobb együttműködés módjait (pl. a Magyarországra nagy sokára behozott Báthory című szlovák filmet mindenhol reklámozni kellett volna). Érzékenységre azonban elsősorban nekünk van okunk, hiszen Rákóczi sírja, Mátyás szobra, Munkács vára (és ezek legalább felkereshetőek), valamint számtalan szobor, emlékmű, emléktábla, műalkotás hűlt helye a szomszédos országokban található, és ami legalább ennyire fontos: minden környező országban több-kevesebb tennivaló van a magyar kisebbség esélyegyenlőségének (ha tetszik: „komfortérzetének") javítása tekintetében.

Egyébként mindig az volt a véleményem, hogy a liberális politikai felfogásnak (és ezt azért említem, mert Bauer is tagja volt egy hazai liberális pártnak, amely azonban Bauerrel együtt kétségkívül nem nagyon tudott mit kezdeni evvel a problémával) szerves része akár a hazai kisebbségek, akár a külhoni magyar közösségek ügyének felkarolása. Ráadásul azért néz ki úgy, hogy a jobboldal törődik csak ezzel, mert a baloldal többnyire meg nem vagy „rosszul" törődik vele.

 

történelemtanár