Giga

Magam is olvastam annak idején az ÉS-ben -óv- értekezését a hárommilliós lottófőnyeremények erkölcsrontó hatásáról (-óv-: Hárommillió, 1976. április 24.), Gulyás Andrással ellentétben azonban mélyen nem értettem egyet a szerző eszmefuttatásával (Gulyás András: Szerencse, játék, ÉS, 2010/27., július 9.). Különösen az ingerelt fel, amit -óv- az általa „természetes"-nek nevezett igényekről írt, melyek szerinte az akkori viszonyok között kerek egy millióból bőségesen kielégíthetők. -óv- rámutatott, hogy az ennél nagyobb összegű nyeremény henye, léha, semmittevő életmódra csábíthatja a nyertest, mely a kor (1976) honi normáival teljességgel összeegyeztethetetlen lenne.

Nemtetszésemnek rövid, ironikus levélben adtam hangot, néhány óvatos példával illusztrálva, hogy az említett jelenség minden elővigyázatosság ellenére a tőkés Nyugathoz hasonlóan sajnos itt-ott már hazánkban is felütötte fejét. Az ellenvélemények közlése akkoriban nem volt divatban, őszinte csodálkozásomra azonban levelem a következő lapszámok egyikében változtatás nélkül megjelent, igaz, -óv- dacos kommentárjával, mely szerint az egymilliónál nagyobb összegű nyeremény igenis az ingyenélés melegágya.

Gulyás András most utánaszámolt, és 34 év elmúltával változatlanul irreálisan magasnak tartja az időközben hárommilliárd fölé is fel-fel kúszó lottófőnyereményt. Következetessége imponáló. Azért persze új idők járnak, már nincs szó szerényebb összegekből is kielégíthető „természetes" igényekről, gazdagnak lenni manapság már nem feltétlenül (alanyi jogon) erkölcstelen, de mindenképpen gyanús. Gulyás András furcsának találja, hogy a személyiségi jogokra való hivatkozással megakadályozzák a közönség számára a nyertesek megismerését, amikor a leggazdagabb magyarok listája már évek óta nyilvános. A szerző végső, halk kérdése: talán nem is léteznek valójában giganyeremények, vagy csak elvétve, és a többi csak reklámfogás?

Nem bocsátkoznék bonyolult elemzésekbe a lebegtetett gyanú közgazdasági és technikai képtelenségét bizonyítandó, pusztán arra az egyszerű tényre szeretném felhívni Gulyás András figyelmét, hogy egy ilyen sumákolás Magyarországon hosszú távon nem lenne titokban tartható. Nincs olyan közös érdek, mely alapot teremthetne a különböző táborok között egy ehhez fogható kreatív ötlet eltitkolására. Tanácsom: ne irigyeljük a gazdagokat (meg van nekik is a maguk baja), és hagyjuk meg a reményt a szegényeknek, hogy egyszer talán ők is kaszálhatnak egy nagyot!