Blatter úr igazsága

Az egész világbajnokság, de különösen a német-angol, illetve argentin-mexikói mérkőzésen történt durva bírói tévedések felerősítették azok hangját, akik különféle eszközökkel próbálják a játékvezetést „segíteni" a munkájukban.

Mára mindennapos élmény, hogy különböző kamerák segítségével rögzítik életünk nyilvános részének döntő többségét, s a felvételek visszajátszhatók meghatározott célok érdekében. Nagyon nem függetlenül ezen ténytől, értetlenül állnak a helyzet előtt, hogy focimeccseken (melyek többségét hasonlóképp rögzítik) ezt miért is nem alkalmazzák. Ezt a jogos értetlenséget csak növeli a tény, hogy a rögzítésnek és a visszajátszásnak ezen módját használják is a szurkolónak álcázott randalírozó bandák elleni küzdelemben a hatóságok. (Előzmény: Megye­si Gusztáv: Most hal meg a futball, 2010/26.)

A helyzet igencsak egyszerűnek látszik. A bekamerázott pályák képeit a negyedik játékvezető egy monitor-rendszeren követheti, és vitás vagy vitatható esetben jelzést ad a vezetőbírónak, aki a partjelzőhöz hasonlóan használná a negyedik bíró információit: elfogadja, felülbírálja, esetleg konzultál.

Ez így nem is túl bonyolult. Azonban itt jön közbe problémaként az alkotó elme. Az angolszász média több vezető lapja szerint szakértők összeszámolták, hogy több mint ezerhatszáz különböző megoldást alkottak meg és nyújtottak be különféle illetékes hivataloknál. Meglátásom szerint ez a megoldás-dömping elborzasztotta az újítások iránt nem túl nagy affinitást mutató (fontos véleményalkotók szerint kifejezetten maradi gondolkodású) foci-vezérkart. Szerintem a helyzet ennél sokkalta összetettebb.

Nemcsak az a probléma, hogy ezekkel érdemben foglalkozni kellene, de a döntés elképesztő indulatokat szabadítana fel. Borítékolni lehet, hogy az azonnali intézkedést követelők többsége ugyanilyen vehemenciával támadna a döntéshozókra, hogy miért nem egy másik megoldást találtak üdvözítőnek.