Áldozatméricskélés

VISSZHANG - LIV. évfolyam 20. szám, 2010. május 21.

Fekete György sérelmezte „nagyvonalúságomat", vagyis azt, hogy recenziómban differenciálás nélkül összesítettem a II. világháború magyar áldozatait. (Számok, ÉS, 2010/19., máj. 14.) Cikkében azt sugallja, hogy az elesett katonákat, a bombázások következtében elpusztultakat és a hadifoglyokat nem lehet egy lapon említeni a holokauszt áldozataival. Szerinte ugyanis a legyilkolt katonák áldozat mivoltát csökkenti, hogy katonák voltak, a lebombázottak áldozat mivoltát pedig az a tény, hogy a magyar légierő is bombázott más országokat. A hatszázezer magyar hadifogoly pedig még kevésbé tekinthető áldozatnak, hiszen „legalább ötszázezer fő hazajött", s ráadásul a magyar kormány indított háborút a Szovjetunió ellen. Jó lenne, ha azt is megírta volna, milyen arányban válik kevésbé áldozattá az egykori katona vagy a bombatámadás során elpusztult civil, aki olyan országban élt, amelynek légiereje más országokat bombázott. Tíz, húsz vagy esetleg negyven százalékkal lesz kevésbé áldozat? Hát az éhen halt hadifogoly? Az talán még kevésbé áldozat, hiszen ha nagyobb szerencséje van, haza is térhetett volna. Vagy vessen magára, úgy kell neki, miért született olyan országban, amelynek a kormánya hadat üzent? Talán hozzátartozóival is közölni kellene, hogy csak bizonyos százalékban gyászolhatják halottaikat? Ki ilyen százalékban, ki olyanban. Egyesekért csak félgyászt lehetne viselni, másokért egész gyászt, egyeseket csak pár hónapig lehetne gyászolni, másokat akár éveken át. Biztos akadnának, akik pontosan el is készítenék ezt a szabályzatot.

Fekete György erre nyilván azt mondaná, hogy ő nem a gyászolók fájdalmát akarja szabályozni, csak a történészek figyelmét szerette volna felhívni bizonyos tényekre. Csakhogy aki a történészeket próbálja rávenni az áldozatok elkülönítésére, az a gyászolóknak is üzen valamit. Azt üzeni, hogy az ő erőszakkal elpusztított hozzátartozóik másképpen áldozatok, mint más honfitársaik erőszakkal elpusztított hozzátartozói. A magam részéről viszont ezt visszataszító és embertelen üzenetnek tartom.

A szerző további cikkei

LXIV. évfolyam, 34. szám, 2020. augusztus 19.
LXIV. évfolyam, 24. szám, 2020. június 12.
LXIV. évfolyam, 7. szám, 2020. február 14.
Élet és Irodalom 2023