VISSZAVISZ
PÁRATLAN OLDAL - LIV. évfolyam 9. szám, 2010. március 5.Jobb, ha az ember nem akar semmit. Például, ha előfizetett egyszer az UPC-re, akkor ne okoskodjon, maradjon UPC-előfizető.
Tegyük fel, hogy az ember mégis lemondja.
Kap egy papírt, pontosan február 26-án, ebben közlik, hogy elfogadták a lemondást, öt munkanapon belül szállítsa vissza a technikai eszközöket. Ezt követően jön egy csomó, amennyiben. Amennyiben nem hozza, amennyiben nem akarja, amennyiben így, amennyiben úgy. Akárhogy, az ember ráfarag. Például, hogy vigye vissza az UPC technikai eszközeit. Másszon ki, szerelje le, vigye vissza. Különben amennyiben van.
De ki is hívhatja az UPC emberét, kiszállási díj fejében visszaviszik. Rendben. Az ember hívja a megadott számot, fölveszik, a túlsó végen zörejek: mintha komák zörögnének nokedlistálakkal, de kiderül, ez az üzenetrögzítő. Persze nem lehet rámondani semmit, mert megtelt. Elég sokan akarják lemondani, amit az is valószínűsít, hogy amikor az ember a másik megadott telefonszámot hívja, és nagy nehézségek árán eljut a lemondásig, a géphang bemondja, hogy a lemondani szándékozók a szokottnál hosszabb ideig kénytelenek várakozni. Hadd szívjanak. Minden munkahely foglalt. Egyszer aztán fölvették. Segíteni nem tudnak, mert nincs szerelőjük. Vigyem be a cuccot magam, de azt nem tudják megmondani, hova.
Valamikor tíz éve azt mondta a Deloitte and Touche londoni igazgatóságának főnöke, hogy ők úgy gondolták, ha a multik megjelennek Kelet-Európában, új szolgáltatási kultúrát hoznak be, de az ellenkezője történt: a kelet-európai fiókok kultúrájához igazodnak már ők is.
Stimmel.
