A költemények politikai értelmezéséről

VISSZHANG - LIV. évfolyam 4. szám, 2010. január 29.

Megütközve olvastam Bedecs László Szálinger Balázs (szerintem kitűnő) kötetéről írott kritikájának egy bekezdését - (Kávéházi szegleten, ÉS, 2010/3., jan. 22.) -, azt, amelyikben az általa közéletinek nevezett versek politikai mozzanatait vélelmezi és sugallja. Természetesen nem kifogásolnám, ha értékelési vagy ízlésbéli véleménykülönbség lenne az ő olvasata s az én megítélésem között: ám azt az értelmezési stratégiát, mely egyes verssorokba olyan politikai vonatkozásokat olvas bele, melyek még távolról sem hasonlítanak a leírt szövegre, nagyon kétségesnek látom. Bizonyára a szerző maga is tudatában volt (valahol) eljárása problematikus voltának, hiszen e szövegrészben egyetlen egyenes állítást sem tesz, hanem csak sejtetni enged valami „meglepőt" (ahogy fogalmaz: „mintha csak", „juttathatják eszünkbe", „talán nem más"..., sőt: „ha akarom"!) - egész gondolatmenete azonban olyan egyértelműséget sugall, melynek én semmiféle bizonyítékát sem találtam.

Mert pl. vajon hányan gondolnának Bedecs Lászlón kívül egy „Költő & hadvezér" c., erősen történelmire stilizált vers kapcsán Gyurcsány Ferencre (amint pl. a vers megnevezetlen alanya a vármegyék terében az erdőt nézi, s a „Múzsa unott motozását" figyeli?)? Ha valakinek manapság meghatározatlan „őszi kalandok" jutnak eszébe, az vajon mindjárt a tévéostrom kalandsorozatát idézné fel? Ha valaki egy „pannon" szonettben az elmebajt emlegeti, az vajon milyen hermeneutikai konszenzus alapján minősül aktuálpolitizálásnak? S ha egy versnek esetleg lenne aktuális vonatkozása, az mindjárt azt is jelentené, hogy a költő Gyurcsány Ferencnek „üzenne"? Egy reformkori körképről, mely játékos ötlettel focicsapatként írja le a nagy történelmi figurákat, vajon honnan tudja a kritikus, hogy „vélhetően" a 2006-os választásokat tárgyalná (szép is lehet az, ha egy vers választásokat „tárgyal..."), s vajon honnan veszi, hogy az itt megidézett országgyűlési ifjak „legjobbika" (ilyen kifejezés és képzet nincs is a versben!), úgymond, „Felcsút büszkesége" lenne (a kritikus szép megfogalmazása, a kötetben ilyesminek nyoma sincs...)? Bedecs László olyan körbe helyezi el e verseket, melyet nem tud bizonyítani, egy-egy verssort kiragadva rendkívül szabadon asszociál, s a versek további sorait, motívumait egyszerűen figyelmen kívül hagyja (csak megkérdezném: ha az országgyűlési ifjakat aktualizálja, miért nem viszi végig ötletét: ki lenne szerinte Medgyessy Péter vagy Antall József reformkori imágója? stb. De félre a rossz tréfát!). Különösen éles kritikusi szemre utal, ha valaki egy olyan versben, melyben pl. a következő metaforikus sorok állnak: „Jövő ilyenkor már a kankalin / lesz örömöm egy omlékony világban", felfedezi „a tévéostrom őszének publicisztikai fordulatait".

De a legfőbb probléma az, hogy Bedecs László mindezeknek rögzítéséhez csak annyit fűz hozzá: „meglepőek", s sem azt nem árulja el, miért meglepőek (mihez képest), sem azt, hogy mi az ő esztétikai véleménye e versekről. Hogy is van ez? Ha Bedecsnek igaza lenne, s a verseknek ilyen beállításuk érvényesülne, akkor a versek jobbak lennének vagy rosszabbak? Vagy a „meglepetés" csak annyit jelentene: rendes költő ilyet nem csinál? Milyet? S miért? Ha Bedecsnek kifogása van a költészet közéletiségével vagy az épp ilyen közéletiségével (már persze az ő feltételezése szerintivel...) szemben, miért nem azt írja meg? Miért csak sugall, kevés meggyőző erővel, kevés jóhiszeműséggel?

Magam úgy gondolom, lehetséges a költészetnek közéleti vonatkozása, ilyen is, olyan is. Lehet jól is csinálni, rosszul is. Ilyen meggyőződéssel is, olyannal is - akkor is, ha manapság persze e műfaj nemigen élvez nagy népszerűséget (én sem tekintem magam az ily költészet aktív propagandistájának). Szálinger (és néhány mai társa, pl. a Bedecs által is idézett Térey János) költészete kiváló alkalmat adhatna arra, hogy e régi, s nagyon sokszor rosszul feltett s még rosszabbul megválaszolt kérdést újragondoljuk. De ha valaki a kritikájának kulcsmozzanataként emeli ki e vonatkozást, akkor szerencsésebb lenne, ha eljárásában nem ő tulajdonítaná, önkényesen, a költőnek a vélekedéseket, s emellett maga is kimondaná, elsősorban poétikai s nem kizárólag politikai véleményét. Mert így ítélete csak a régi nagy mondást idézi fel olvasójában: szégyellje magát, aki rosszra gondol.

A szerző további cikkei

LXIV. évfolyam, 25. szám, 2020. június 19.
LXIV. évfolyam, 22. szám, 2020. május 29.
LXIII. évfolyam, 41. szám, 2019. október 11.
Élet és Irodalom 2020