Még mindig a kvóta-népszavazás

VISSZHANG - LIII. évfolyam 50. szám, 2009. december 11.

Ketten is megtisztelték kommentárjukkal Hátbatámadás című írásomat (ÉS, 2009/47., okt. 20.), amelyben Magyar Bálintnak a női kvóta bevezetésére irányuló népszavazási kezdeményezését bíráltam. Két dolgot állítottam: egyfelől azt, hogy a választók által aláírásgyűjtés útján kikényszerített népszavazás aláássa a parlamenti demokrácia működését, másrészt hogy Magyar kezdeményezése ezért ártalmas. E két dologban sem Halmai Gábor (Népszavazási veszélyek, 2009/48., okt. 27.), sem Huszár Ágnes (A kvóta - újratöltve, 2009/48., okt. 27.) nem vitatkozik velem.

Halmai csupán abban, hogy alkotmányos-e a Magyar-féle kezdeményezés. Arra hivatkozik, hogy nem ütközik az alkotmányban rögzített, népszavazásra nem feltehető tárgyakba. Ez persze igaz, de az Alkotmánybíróság gyakorlata nem csak a nevesítetten kizárt tárgyak esetében utasított el eddig népszavazási kezdeményezéseket. Meggyőző számomra Kis Jánosnak eredeti cikkemben hivatkozott érvelése (a Népszabadság 2007. november 10-i számában megjelent Népszavazási versenyfutás című cikkében), amely szerint nem írható ki alkotmányosan népszavazás, ha az sértené a kisebbségi vétó elvét, vagyis ha a népszavazás kétharmados törvényben szabályozható kérdésben döntene az Országgyűlés akaratával szemben.

Az az állításom azonban, hogy a Magyar-féle kezdeményezés gyengíti a magyar parlamentarizmust (és ezért hátbatámadásnak nevezem), független attól, hogy alkotmányellenesnek tekintjük-e. A Fidesz népszavazási kezdeményezései akkor is aláássák a parlamentáris kormányzást, ha - mint az Alkotmánybíróság tette - nem tekintjük azokat alkotmányellenesnek. Ennél a vitánknál azonban fontosabb, hogy az alapkérdésben egyetértünk Halmaival.

Huszár Ágnes félretéve azt a kérdést, amiről én írok, azzal foglalkozik hozzászólásában, amivel én nem: hogy helyes gondolat-e a női kvóta. Szerinte én súlytalan érvet hozok fel a női kvótával szemben, amikor arra hivatkozom, hogy Magyar az SZDSZ egyik legerősebb vezetőjeként a párt jelöltállítási folyamatában nem törekedett a női jelöltek arányának növelésére, amiről törvényjavaslata, illetve népszavazási kezdeményezése szól. Ismétlem: ez nem a női kvóta elleni érv, csak az elleni, hogy Magyar az ügyben törvényjavaslatot nyújt be, illetve népszavazást kezdeményez róla.

Huszár Magyarhoz hasonlóan ír arról, hogy milyen alacsony a női politikusok aránya, s ebből egyenesen következtet arra, hogy ezen a kvótával kellene segíteni. Szerintem annak megítéléséhez, hogy ez-e a jó terápia, előbb helyes diagnózisra lenne szükség. Azt a kérdést, hogy vajon miért alacsony a női politikusok aránya, Huszár nem teszi fel. Magyar igen: ő azt állítja, hogy a férfi politikusok a hatalmat maguknak monopolizálva akadályozzák a nők előmenetelét. Ilyeneket ír: „Féltjük, és informális eszközökkel, rossz társadalmi beidegződések kihasználásával őrizzük hatalmi állásainkat." (Feminae ante portas, avagy kapunyitás előtti pánik. Népszabadság, 2007. jún. 8.) Vagy: „...a hatalom jelenlegi birtokosai ragaszkodni próbálnak pozícióikhoz. A női kvóta kérdése - nem először mondom - színtiszta hatalmi kérdés." (Macsótársak, a nemzetközi helyzet fokozódik! Népszabadság, 2007. szept. 11.) Ezeket a feltételezéseket azonban nem támasztja alá semmilyen olyan vizsgálat eredményeivel, amelyek a nők politikussá válásának motívumaival, a kiválasztódás mechanizmusaival foglalkoznának. E nélkül azonban könnyen lehetséges, hogy állításai csak megalapozatlan feltevések. Lehetséges, hogy a női politikusok alacsony arányának más okai vannak, mint a férfiak hatalomféltése: én például effajta hatalomféltésnek az SZDSZ gyakorlatában nem voltam tanúja. Ha esetleg nem ez az ok, akkor nem biztos, hogy a valódi ok(ok) kikü­szö­bölésére alkalmas eszköz a kvóta. A női politikusok aránya nemcsak olyan országokban magasabb, mint nálunk, ahol van kvóta, hanem olyanokban is, ahol nincs. Előbb a dolog érdemét kellene alaposan átgondolni, s csak utána mérlegelni olyan eszköz bevetését, mint a kvóta. De semmiképpen sem népszavazással kényszeríteni ki.

A szerző további cikkei

LXIV. évfolyam, 26. szám, 2020. június 26.
LXIV. évfolyam, 2. szám, 2020. január 10.
LXIII. évfolyam, 29. szám, 2019. július 19.
Élet és Irodalom 2020