A kvóta – újratöltve

VISSZHANG - LIII. évfolyam 48. szám, 2009. november 27.

Bauer Tamás Hátbatámadás című cikkében (ÉS, 2009/47., nov. 20.) arról a népszavazási kezdeményezésről ír, amellyel egy civil szervezet a választási törvény változtatását akarja elérni. A megváltoztatott választási törvény csak olyan pártlistákat fogadna el legitimnek, amelyeken férfi és női jelöltek követik egymást: ezt hívják a politikai zsargonban cipzárelvnek. Bauer cikkében két kérdéssel foglalkozik:

Jogos-e a női jelöltek előnybe hozása a parlamenti, európai és önkormányzati választásokon?

Milyen hatással van a magyar demokráciára, ha egy el nem fogadott törvényjavaslatot népszavazási kezdeményezéssel próbálnak meg kikényszeríteni?

Bauer mindkét kérdésre nemmel válaszol, de érveléséből kitűnik, hogy a másodikat tartja jóval fontosabbnak, sőt, veszélyesebbnek. Úgy gondolja, ha a kezdeményezőknek sikerülne elérniük az országgyűlési döntés „felülírását", az utólag legitimálná az utóbbi idők más hasonló eljárásait, azaz - cikkének címével szólva - hátba támadná a demokráciát.

Én csak az első kérdéssel kívánok foglalkozni, mivel nemleges válaszának argumentációjában Bauer - tőle szokatlan módon - súlytalan érveket használ. Lényegében kettőt: az egyik az, hogy 2006-ban az SZDSZ listás helyein csak két nő jutott be a parlamentbe, „s nem tért el ettől sokkal a többi párt listája sem, legfeljebb az MSZP-é". A másik ad hominem érv: azt írja, hogy „nem emlékszem rá, hogy Magyar Bálint - aki Sándor Klárával együtt többször is benyújtotta a törvényjavaslatot - azt szorgalmazta volna, hogy több nő kerüljön e listákra". Ez a megfogalmazás azt sugallja egyrészt, hogy „jól van, ahogy van", másrészt pedig: Magyar Bálint következetlenül, kétkulacsos módon politizál a női kvóta tárgyában.

A magyar lakosság több mint felének részvételi aránya a törvényhozásban megérdemel egy gondolatkísérletet. Magyarországon kétféle ember él, a (női) többség - a mai adatok szerint a lakosság 52,5 százaléka - valamivel nagyobb arányban rendelkezik felsőfokú végzettséggel, beszél idegen nyelvet, egészségi állapota valamivel jobb, és statisztikai átlagban pár évvel tovább él, mint a másik, a lakosság 47,5 szá­zalékát kitevő (férfi) csoport. Ha úgy tesszük fel a kérdést: igazságos do­log-e az, hogy az 52,5 százalékos többség képviselői az összes törvényhozói hely mindössze 11 százalékát foglalják el, alig hiszem, hogy valaki igennel válaszolna. A csoport egyik jellemzője sem indokolja ezt. A női arány a magyarországi parlamentben a világátlag - 2007-ben 17,2 százalék volt - alatt marad, Európában pedig az utolsó előtti helyet foglalja el. Az Európai Unió parlamentjében a női képviselők aránya 30 százalék körül mozog.

Magyarországon 1945 óta rögzíti törvény az általános és titkos választójogot: ez elvileg minden férfi és nő számára biztosítja a választás és választhatóság lehetőségét. A lehetőségeket a szocialista időszakban különböző kvótákkal (fiatal, női, munkás, mezőgazdasági dolgozó) próbálták meg valóra váltani. A legtöbb nő - szám szerint százöt - 1980 és 1985 között ült a parlamentben, ez akkor az összes képviselő 27,1 százalékát tette ki: Az arányszám a rendszerváltás után még a húszat sem közelítette meg.

Igen, a női képviselők előnyben részesítése, az úgynevezett kvótarendszer korlátozást jelent, de értékeket hozhat felszínre. A mérleg egyik serpenyőjébe tegyük a választási rendszer nemi alapú korlátozását, a másikba pedig azt, hogy ezáltal a magyar nők aránya eléri a „kritikus tömeget" a törvényhozásban, s a lakosság „nagyobbik fele" lehetőséget kap arra, hogy saját szempontjait, érdekeit képviselje. Ha a politika szférájában megszokottá válik a férfiak és a nők részvételének kiegyensúlyozott aránya, mely a munka világában már bekövetkezett, a korlátozás akár el is maradhat.

Ne becsüljük le a szimbolikus hatást sem. A német politikusnő, Angela Merkel kancellárrá választását annak idején nem kísérte országában osztatlan támogatás, még saját pártján belül sem. De másodszor már azért választották meg, mert tevékenységével külföldön és belföldön megbecsülést vívott ki magának. A nemzetközi fórumokon az utóbbi időben különben is megszokottá vált a fontos döntéseket szakszerűen és higgadt tárgyilagossággal meghozó nő képe.

Az elmúlt hetekben Németországban egy nőt választottak meg a huszonötmillió evangélikust tömörítő szervezet, az EKD vezetőjévé, Margot Käßmannt, a hannoveri tartományi püspököt. Márpedig ebben a döntésben semmiféle kvótaszempont nem érvényesült: az ulmi gyűlés nagy többséggel, spontán módon választotta Käßmannt (egy elvált asszonyt!) a németországi protestáns egyház irányítójává. Ezzel a felekezet irányítása kétszeresen is női kézbe került, mivel a szervezet világi vezetője is egy nő, Katrin Göring-Eckardt, a zöldek pártjának parlamenti képviselője.

Próbáljuk meg elfogadni a választási kvótarendszer okozta kényszerű korlátozást, s nyissunk teret a jól képzett, fegyelmezett női szakembereknek, hogy mindannyiunk hasznára nagyobb arányban tevékenykedhessenek a közéletben, a törvényhozás munkájában.

A szerző további cikkei

LXV. évfolyam, 47. szám, 2021. november 26.
LXV. évfolyam, 46. szám, 2021. november 19.
LXV. évfolyam, 44. szám, 2021. november 5.
Élet és Irodalom 2021