A pedagógia túlhatalma?
VISSZHANG - LIII. évfolyam 45. szám, 2009. november 6.Tisztelem és nagyra becsülöm Dobszay Lászlót. Nagy tudásáért, elkötelezettségéért és bátorságáért is. (Külön emlékezetes volt számomra, amikor a millenniumi mámorban karakteres kritikát írt az iskolásoknak miniszterelnöki ajánlással kiadott Énekeskönyv súlyos szakmai hibáiról.) De - ahogy „klasszikusok mondják" - az igazságot még jobban tisztelem.
A zeneművészeti képzés akkreditációs bizottságának elnökeként kifejtett gondolatai sok ponton megfontolandók, figyelembe veendők a felsőoktatás fejlesztésében (A zeneművészeti oktatásról, ÉS, 2009/41., okt. 9.). Vannak nyilván vitatható pontok is. Tekintve, hogy a MAB tagjaként egy másik látogatóbizottságában magam is végigjárhattam a művészeti egyetemeket, nekem is vannak tapasztalataim. Azt nyilván művészképző kollégáim fogják - remélem - vitatni, mennyire helyénvaló - s mennyire mégsem az - a méltán nagy tekintélyű Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem monopóliummá váló hegemóniája. S nyilván más vitapartnerei is akadnak majd.
Én egy ponton kérek igazságszolgáltatást a nyilvánosság előtt. A pedagógia - ahogy akkreditációs nyelven mondjuk -, a pedagogikum nevében. (Ezúttal a tanárképzés bolognai átalakításának más részleteibe nem mennék bele: lényegében két hónapnyi tapasztalatunk van, a többi - pró vagy kontra - előítélet arról, hogy mennyit használ a késleltetett pályaválasztás [éretten, 21 évesen dönthet a fiatal, hogy e pályára áll-e], a mesterszinten kettéágazó, tartalmait illetően is funkcióinak megfelelően elágazó képzés - más tanulási pályán halad a művésznek, tudósnak vagy e világok környezetében való elhelyezkedésre készülő hallgató -, s megint más pályán az, aki a közvetítő mesterségét választotta. Kérek annyi bizalmat és szakszerűséget, hogy a tapasztalatok alapján értékeljünk.)
De az tényszerűen nem igaz - bár a tiszteletre méltó professzor másodszor írja az ÉS-ben -, hogy a pedagógiai tanszékek „lenyúlták" a képzést, csúf lobbiérdekek alapján. Mint egy ilyen „pedagógiai tanszék", ezt kikérem magamnak! Tényszerűen: A BA-képzésben tízkreditnyi kóstolgatót vehetnek fel az érdeklődők, lényegében pálya- és önismereti céllal, hogy eldönthessék: akarják-e a pedagógusi pályát. A tanári mesterképzésben egyenlő mértékben (!) osztoznak a krediteken 40:40:40 arányban a szakok (a tanárképzés kétszakos), illetve a pedagógiai-pszichológiai (benne szociológiai, oktatáspolitikai stb.) képzési modul. Nincs tehát szó túlsúlyról! Mindössze az jut kifejezésre - egyébként az arányokat illetően így volt ez a korábbi, „kifutó hatályú" 111/ 1997-es-es kormányrendeletben is -, hogy a „közvetítés mestersége" napjainkban van olyan fontos, mint a „közvetített tudásé". (Sok oka van ennek, tán nem kell kifejtenem, de az iskola, a gyerekvilág és a társadalom, benne a kultúra megannyi változására, nemkülönben a tudások és értékek elsajátításának törvényszerűségeiről szerzett új tudományos ismeretekre kell tekintettel lennünk.) Ha ez utóbbi tételt vitatja bárki is, tegye.
De ne gyűjtsön híveket magának hamis adatokkal!
(A szerző tanszékvezető egyetemi docens [ELTE Pedagógiai Pszichológiai Kar], jelen ciklusában a MAB tagja)
