Nemzetiségi kérdés

Alig telt el pár nap írásom megjelenése után (TGM: „Nemzetiségi kérdés újra", Élet és Irodalom, 2009. október 9.), s nyilvánosságra hozták, hogy Václav Klaus, a Cseh Köztársaság elnöke csak avval a föltétellel írja alá a Lisszaboni Szerződést - amelyet én (egészen más okokból) szintén ellenzek - , hogy záradékot biggyeszthet hozzá, amely lehetővé teszi Csehország (és implicite Szlovákia) számára, hogy minden körülmények között hatályban tarthassa a Beneš-dekrétumokat, amelyek minden joguktól megfosztották az egykori Csehszlovák Köztársaság (ČSR) és az egykori Csehszlovák Szocialista Köztársaság (ČSSR) német és magyar származású állampolgárait, beleértve a személyes tulajdonhoz fűződő jogaikat. Klaus köztársasági elnök nyilván tudja, hogy (1) a Lisszaboni Szerződés természetesen nem visszamenőleges hatályú, tehát az Európai Szociális Charta (a Szerződés része) sajnos nem érvényteleníti a német és magyar nemzetiségű egykori csehszlovák állampolgárok jogfosztását, így nem teremt sajnos jogalapot kárpótlásukra, és azt is, hogy (2) ezt a záradékot jóvá kellene hagynia a 27 EU-tagállam mindegyikének, s ezt valószínűleg sem Ausztria, sem Magyarország nem tenné meg (az osztrák külügyminisztérium már hétfőn, október 12-én bejelentette ezt) , de számos más európai parlamentről se nagyon képzelhető el, hogy belenyugodjék. Klaus elnöknek evvel kétféle célja van: először az, hogy ürügyet találjon beleegyezésének halogatására legalább a csehországi Alkotmánybíróság döntéséig, másodszor pedig az - ami roppantul visszatetsző - , hogy le akarja szögezni: a mai Cseh Köztársaság is tisztán szláv állam (tehát etnikai állam, nem pedig nemzetállam!), ami lehet történeti tény, de ellentmond a nemzetközi jognak és a második világháború után meggyökeresedett kritériumrendszernek, amely leírja, hogy melyek valamely területi állam ismérvei, s az etnikai állam tulajdonságait nem engedélyezi. A csehországi és bevándorolt romákkal szemben gyakorolt cseh jogpolitika mintha arra utalna - hasonlóképpen más európai államokéhoz -, hogy a cseh állam (is) komolyan veszi az etnikai jelleget, s nemcsak a múlt vonatkozásában. Ennél rosszabb jelzést Václav Klaus nem is adhatott vol­na, de Silvio Berlusconi, Umberto Bossi, Nicolas Sarkozy és Brice Hortefeux (valamint Morvai Krisztina) Európájában ez nem meglepő. Nem meglepő, de azért disznóság.
 A kelet-európai sajtóban (az ún. „baloldali" sajtóban is) érthetetlen módon agyonünnepelt Angela Merkel (hivatalban lévő és kijelölt németországi szövetségi kancellár) pártja, a CDU/CSU alkotmánymódosítást javasol, amely diszkréten bevezeti az államnyelvet, ebben a lapidáris stílusban: „Die Sprache der Bundesrepublik ist deutsch."