Hét pont

Egy dologban igaza van Mitrovits Miklósnak: a Komintern VII. Kongresszusa határozatainak 1989 előtti elzárása nem jelenti azt, hogy ezek a dokumentumok még ma is kutathatatlanok. (A történelem átértelmezése, ÉS, 2009/39., szept. 25.) Minden egyéb állítását azonban kénytelen vagyok vitatni.

1) Ha Mitrovits a térképre néz, megállapíthatja, hogy Lengyelország eredeti keleti határaitól Moszkva és Leningrád még mindig kb. nyolcszáz kilométerre volt. Miért minősíti ezt „lőtávolságnak"? Sztálin az 1939-es akciójával csak kétszázötven kilométerre tolta nyugatabbra határait, ez a védekezés szempontjából nem volt jelentős. (Nota bene miféle érv ez a „lőtávolság": ilyen alapon a Szovjetunió ma is követelhetné Észtországtól, hogy a határt Leningrádtól „lőtávolságon" kívülre tolják vissza, továbbá az NSZK a lengyel határt Berlintől, Törökország a bolgár-görög határt Isztambultól követelhetné „lőtávolságon" kívülre, nem beszélve a szlovák-magyar határról, mely igencsak lőtávolságon belül van Budapesttől és Pozsonytól egyaránt...) Mitrovits érvelése azért is sántít, mert a határok előbbre tolása éppen hogy gyengítette a szovjet határok védelmét, a régi határon húzódó erődítmények fegyverzetét ugyanis leszerelték, az új határon pedig 1941. június 22-ig viszont semmilyen erődítést nem készítettek. A német csapatok néhány nap alatt elfoglalták a szovjetek megszállta lengyel területeket.

2) Mitrovits szerint Sztálinnak a védekezés forgott fejében, holott a Vörös Hadsereg kizárólag támadási tervekkel rendelkezett. Nem véletlen, hogy Sztálin elsősorban a támadó fegyvernemeket fejlesztette, és 1939-ben a Szovjetunió több ejtőernyőssel és több harckocsival rendelkezett, mint a világ összes többi országa együttvéve.

3) Mitrovits szerint Sztálin biztos lehetett volna abban, hogy Németország akkor is megtámadja Lengyelországot, ha a paktumra - és az ezt követő szovjet nyersanyagszállításokra - nem kerül sor. Erre azonban nincs forrásunk. Igaz ugyan, hogy Hitler „va banque" játékos volt, de ennek mértékéről Sztálin nem rendelkezett információkkal. Azt azonban tudhatta, hogy Németország üzemanyag-tartalékai legfeljebb három-négy hónapra lesznek elegendőek, szénből még ennél is csekélyebb mennyiségű készletek álltak rendelkezésre. Ennek tudatában tehát nagyon is sok múlott azon, hogy Sztálin mennyire nyúl Hitler hóna alá. Abból, hogy maximálisan kiszolgálta a náci diktátort, csak arra következtethetünk, hogy kifejezetten érdekelt volt Európa lángokba borításában.

4) Mitrovits szerint Sztálin német támadástól tartva kötötte a paktumot. Ezt igazolandó azonban egyetlen forrást sem közöl. Sztálin általam idézett, ezt teljes mértékben cáfoló mondatait pedig kiragadott „dokumentumfoszlányoknak" tartja. Vagdalkozások helyett jobban tenné, ha Sztálintól származó korabeli idézetekkel támasztaná alá állításait.

5) Mitrovits szerint egyenlőségjelet teszek a náci és a szovjet rendszer közé, sőt Sztálint még nagyobb bűnösnek tekintem, mint Hitlert. Cikkemben ez fel sem merült, bár ez sem volna indokolhatatlan álláspont. Más kérdés, hogy a két rendszer államrendje között szembetűnő hasonlóság is létezik, és ennek nyomán híres egyetemeken is a Hannah Arendt óta számos pontosításon átmenő totalitarizmus-elmélet nyomán tanítják a bolsevik és a náci rendszer összehasonlító történetét. A két rendszer közötti ideológiai különbség nem változtat azon, hogy a hatalmi ágak megosztatlansága következtében mindkettő totális volt. Ha Mitrovits arra gondol, hogy a kommunisták eszmetörténetileg a fasisztánál „magasztosabb" világnézetet képviseltek, akkor ezt kellene kifejtenie. Tartok tőle, hogy Sztálin áldozatait érvelése nem hatná meg.

6) Mitrovits szerint a nyugati hatalmak is felelősek a II. világháborúért, mert ők hozták létre a versailles-i békerendszert. Ezt senki sem vitatta, de ez összemérhetetlen azzal a felelősséggel, amely a Szovjetuniót terheli. 1939-ben ugyanis épp a nyugati hatalmak üzentek hadat Németországnak, amelyet ebben az időszakban a Szovjetunió látott el hadianyaggal. Magyarán: az egyik fél ekkor már mindent megtett Németország megfékezéséért, míg a másik ezzel ellentétesen járt el. Ezt Mitrovits azonos felelősségnek értékeli!

7) Abból a tényből, hogy a nyugati hatalmak 1943 után „elismerték" Kelet-Európát szovjet érdekszféraként, illetve hogy a „nemzetközi politikai realitásokból" következett az itt történő bolsevizálás, még nem következik, hogy ennek nem a Szovjetunió a felelőse. A nyugati hatalmakat a Szovjetunió az országok belső rendjének felforgatásával, a belügy kizárólagos kontrolljával és hadseregének jelenlétével ugyanis kezdettől fogva kész tények elé állította. Úgy beállítani, mintha a Szovjetunió az Egyesült Államok magatartása miatt kényszerült volna rá Kelet-Európa bolsevizálására, nem más, mint történelemhamisítás.