Válasz Kőbányai Jánosnak

VISSZHANG - LIII. évfolyam 39. szám, 2009. szeptember 25.

„Ahogy bíráltam azt, hogy a kuratórium elnöke zsidó, s a kuratórium túlnyomó része is az, úgy a ló másik oldalaként az állandó kiállítás létrehozói és bírálói nem azok. Bizonyára ezért nem jellemzi a forgatókönyvet a zsidók belső történetének az ismeretére utaló érzékenység... Az irodalmi példálózás is bántóan botrányos. Azért voltak zsidó hitükben nemcsak megmaradt, de egyetemes művészetüket abból fölépítő mártírok is, mint Ámos Imre, Pap Károly, Komor András, Fenyő László, Salamon Ernő, és még igen hosszan sorolhatnám. (Radnóti Miklós problematikusságába itt nem mennék bele...)" (http://www.multesjovo.hu/hu/content_one.asp?ContentID=375&PrintedID=23) Az idézett részlet Kőbányai János Cinkosok földjén II című írásából való, az általa szerkesztett Múlt és Jövő hasábjain jelent meg. Amiért idézem, nem az a furcsa kitétele, ami mintha azt engedné sejtetni, hogy nem zsidó szerző nem lehet felkészült a zsidóság történetéből, kultúrájából, tehát nem hozhat össze ezen ismereteket nyilván előfeltételező kiállítást. Azért idézem, mert pontról pontra az ellenkezőjét állítja annak a véleménynek, amelyet szintén Kőbányai János tett közzé az Élet és Irodalom hasábjain azért, hogy „ne hagyjam szó nélkül a halhatatlan költő halhatatlan versére - a negyedik Razglednicáról van szó - borított árnyakat". Radnótit a Múlt és Jövőben megjelent írás Pap Károllyal és Ámos Imrével állítja szembe, mint akik megmaradtak hitükben, és abból építették fel egyetemes művészetüket. Radnótival „példálózni" tehát a kiállításon „bántóan botrányos", mivel nem a holokauszt zsidó történetének reprezentánsa. Az ÉS-cikkben azonban már nem kérdés a szerző számára, hogy „nagyon is üdvözlendő, ha az iskolai oktatásban Radnóti versein és életén keresztül tanulják, rajta keresztül azonosulnak a holokauszttal". Pap Károlynak és Ámos Imrének az ÉS-beli cikkben Radnóti szellemtársa, „nem lehet őket szembeállítani" a szerző szerint. Egyenesen egy „szentháromság" részei ők hárman jelen cikkben, és aki ezt nem látja, az, mint láttuk, sötét és kisszerű árnyakat borít a hol tűrhetetlen és botrányosan bántó, hol pedig szent Radnóti életére és művére. Mivel Kőbányai vitapartnereiről néha nem tűnik feltételezni sem azt, hogy vitapozíciójukban akárcsak egy mákszemnyi igazság is meghúzódhat, sem azt, hogy jóhiszeműek volnának, igazságai ilyenkor kissé tán türelmetlenné válnak. Azok pedig, akik, mint a cikkből megtudjuk, magukról állítanak ki bizonyítványt, nem egyszerűen figyelmetlenek, nemcsak rossz az ízlésük, de „kirekesztők" is, és különben is ők nincsenek benne a kánonban". Kőbányai szerint egyetlen legitim kánon van. A kánon, a voltaképpeni, egyetlen és igazi, más „kánonok" nem legitimek, manipuláció, kizárás és rosszindulat szülte őket, semmisnek tekintendők, megvetendők.

Aktuális véleményét közreadó írásának gondolati váza az volna, hogy Radnóti mégiscsak zsidó író volt, „a zsidó Jézus" híve utolsó hónapjaiban. Ezt onnan lehet tudni, hogy egy alkalommal, a Nyolcadik eclogában a Hegyi beszédre utalva Jézus rabbiként neveztetik meg, továbbá az támasztja még alá, hogy Radnóti bori barátja egy dr. Junger József nevű cionista ügyvéd volt. Ez azonban még mindig spekuláció marad, mindenesetre ahhoz igen bizonytalan, hogy határozottan kijelenthessük: így volt. Az elképzelést akár szépnek is lehet nevezni, megtárgyalni azonban nem tudjuk, hiszen semmit sem tudunk. Kőbányai itt nem hivatkozik Ferencz Győzőre, aki indokolt óvatossággal azt mondja a kérdésről, hogy Radnóti, „ameddig véleménye dokumentálható, nem vallotta magát zsidónak". (741.) Amennyiben nem élettörténeti „tények" rekonstrukciójáról beszélnénk, hanem a Nyolcadik ecloga olvasására tett javaslatról, az természetesen szemügyre vehető volna, de her­me­neu­tikai kérdésekben nincs utolsó szó, sem szövegen kívüli végső bizonyíték. Kőbányai javaslata így nézve lehetséges javaslat, ámbátor számomra kissé rövidre zárt.

Egy másik verssor értelmezésénél, ahol beleillik gondolatmenetébe, Kőbányai a végső szót kimondó, megkérdőjelezhetetlen tekintélyként hivatkozik Ferencz könyvére Szántó T. Gáborral és velem vitatkozva. Ez a szöveghely a negyedik razg­led­ni­ca híres sora, a „Der springt noch auf". Kőbányai szerint feltehetően én „ihlettem" arra Szántó T. Gábort, hogy mintegy a magyar nyelv „megóvásának" kísérleteként értelmezze az ÉS-ben megjelent versében. (Nem tudni, miért nevezi a Szántó írását nyitó verset „versszerű tördelésben induló szöveg"-nek, öncélú-e ez a gesztus, vagy azt szolgálja, hogy eltekinthessen a megnyilatkozás természetétől: mégiscsak furcsa gesztus verssel vitatkozni történelmi bizonyítékokra hivatkozva.) Kőbányai ezt az értelmezést természetesen „gyanúsítás"-nak tekinti, amitől meg kell védenie az e sorok írása közben éppen rajongva szeretett költőjét.

Erről a kérdésről Ferencz Győző nagyszerű könyvével vitatkozva már megírtam a véleményem: „Az utolsó razglednica utolsó előtti sorát értelmezve Ferencz Győző azt állítja, semmi köze Radnóti kulturális nacionalizmusának ahhoz, hogy a gyilkosok kiáltása (»Der springt noch auf«) nem magyarul, hanem németül hangzik fel. Ezt azzal véli igazolni, hogy tudatja, azokról a gyilkosokról, akik Radnóti versét »ihlették«, bizonyítható, hogy történetesen éppen tényleg németek voltak, nem magyarok... Ez az érv azonban hermeneutikai kérdésekben nem perdöntő... Miért nem az a kérdés, mit mond nekünk az, hogy a mondat németül hangzik el, németül kerül bele a vers szövetébe? Ha ez a mondat politikailag manipulálható, akkor tiltsuk meg az értelmezését? Ne tegyük fel azt a kérdést, mennyiben következik a manipulálhatóság a versből magából, ha tudjuk, hogy az az értelmezés, amely szerint magyar nyelven nem artikulálható a gyilkosság, éppenséggel nem idegen sem a költő figurájától, sem az életműtől?" (http://jelenkor.net/main.php?disp=disp&ID=1190)

Őszintén remélem, hogy ha legközelebb is vitatkozunk, az kicsit hasznosabb, termékenyebb lesz majd.

A szerző további cikkei

LVIII. évfolyam, 41. szám, 2014. október 10.
LVIII. évfolyam, 35. szám, 2014. augusztus 29.
LVI. évfolyam, 27. szám, 2012. július 6.
Élet és Irodalom 2024