Egy bíró és a felszámolók

PUBLICISZTIKA - RIPORT - LIII. évfolyam 39. szám, 2009. szeptember 25.

A Központi Nyomozó Főügyészség megszüntette azt a több mint öt éve tartó nyomozást, amely a Bács-Kiskun Megyei Cégbíróság volt vezetője, Varga Miklós, valamint a vele rendszeres és közvetlen kapcsolatot tartó felszámoló cégek vezetői, illetve ügyvédek ellen zajlott. Történt mindez azok után, hogy az ügyben már elkészült a vádirat tervezete is. Az ügyészség végül úgy döntött: a csaknem egy év lehallgatási hanganyagának jegyzőkönyvei - annak ellenére, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság a bizonyítási eszközként történő felhasználhatóságukat két esetben is megerősítette - nem vehetők figyelembe a büntetőügyben. De vajon miért nem egy perben döntött erről, valamint a gyanúsítottak bűnösségéről a bíróság? Miért nem elegendőek a tanúvallomások és a Bács megyébe sebtiben átjelentett cégek felszámolásának a körülményei a vádemeléshez? Az ügy több sértettje politikai döntést sejt a háttérben. Kétségtelen: a büntetőügy sötét árnyként vetül a gazdaság, a politikai élet némely szereplőjére, nem beszélve a köztársaság megújulását hirdető bíróságra.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LVI. évfolyam, 39. szám, 2012. szeptember 28.
LVI. évfolyam, 27. szám, 2012. július 6.
LVI. évfolyam, 10. szám, 2012. március 9.
Élet és Irodalom 2021