Hamis vádaskodás

VISSZHANG - LIII. évfolyam 31. szám, 2009. július 31.

György Péter Magyar Gárda címmel érdekes és provokatív cikket írt az ÉS július 17-i számában. Vannak gondolatai, amelyekkel egyetértek, másokkal vitatkoznék, és vannak olyanok is, amelyekben akár egyetértésre is juthatnánk a vita végén. Megfogalmazott azonban olyan állítást is - a tudomány, esetleg egyes képviselői „akaratlanul is hozzájárultak egy olyan faji szemlélet politikai ideológiává válásához, ami a pokolhoz vezetett" -, amelyeket elutasítok. Ebből a megállapításból kiindulva gyakorol kritikát azok felett, akik - mint fogalmaz - „a magyar társadalom minden bizonnyal legmélyebb kérdését, a roma kérdést hajlamosak a biológiai esszencializmus nyelvén megfogalmazni, óhatatlanul hozzásegítették a Magyar Gárdát ahhoz, hogy retorikája százezrek számára elfogadható legyen". Végül meg is nevezi - közvetlenül és közvetve -, kiknél felfedezni véli ezt a hibát.

A fenti megállapítás megalapozatlan. A felhánytorgatott bűnt ritkán követték el tudósok, és ők sem tudósi mivoltukban, hanem - a tudós is emberből van - esendő politikai személyiségként estek a rasszizmus hibájába. Ám a rasszizmus alapjában véve mindig a tudományos ismeretekkel nem rendelkező, ideológiailag motivált és sanda politikai szándékoktól vezérelt személyek rovására írható. A szociobiológiát csak azok kapcsolják össze a rasszizmussal, akik annak tudományos lényegét nem ismerik, és csak saját elfogult nézeteik bizonyítására igyekeznek felhasználni a nem megértett és/vagy félremagyarázott állításokat. A szocio­bio­lógia - amely az emberi viselkedés biológiai alapjait tárta fel - a kezdeti bizonytalan útkeresésből adódó félreérthető állítások után nyugvópontra jutott. Épp így - bár még folynak viták - az evolúciós pszichológián belül sincs alapvető nézetkülönbség a megközelítés lényegét illetően.

A viták végeredménye röviden összegezhető abban, hogy az emberi viselkedést egymásra épülő evolúciós programok formálják. Egyszerre hatnak az etológiai, az evolúciós pszichológiai és a kultúra - szintén szintekre tagozódó - szimbolikus, eszmei és intézményi viselkedési programjai. Az, hogy éppen milyen program lép működésbe, az - alapjában a politikusok által formált - környezeti kihívástól függ. Ha az ember úgy érzékeli, dzsungel veszi körül, állatként viselkedik. Ha végletesen kiélezett küzdelmet folytató csoportok epicentrumába kerül, előítéletes - sőt, rasszista - viselkedést mutat. Ha toleráns és racionális közösségben vetődnek fel a kulturális különbségből fakadó problémák, megegyezésre törekvő és az eltérő véleményekre nyitott személyiségként viszonyul ezekhez.

György Péter vádjai hamisak és igaztalanul sértők az olyan kutatók számára - Bereczkei Tamás és Csányi Vilmos -, akik talán a legtöbbet tették, hogy az adott területen végre ne ideologikus szóháború, hanem tudományosan megalapozott vita folyjék. Éppenséggel azért is dicséret illeti őket, mert nem csupán eredeti és nemzetközileg magasra értékelt tudományos eredményeket értek el, hanem mert sokat tettek a tudományos ismeretterjesztésért. S ha a kedves olvasó maga is önálló véleményt szeretne formálni a vitáról, figyelmébe ajánlom a két, megnevezett „bűnös", magas szakmai szinten megírt, de olvasmányos ismeretterjesztő könyveit: Bereczkei Tamás: Az erény természete és Csányi Vilmos: Az emberi viselkedés.

A szerző további cikkei

LXIV. évfolyam, 29. szám, 2020. július 17.
LXIV. évfolyam, 19. szám, 2020. május 8.
LXIV. évfolyam, 10. szám, 2020. március 6.
Élet és Irodalom 2020