Amire nincs ige

Király Béla rendkívüli életpályájáról írt nekrológjában, egyben izgalmas elemzésében Deák István úgy fogalmaz (ÉS, 2009/29., július 17.), hogy „semmi kétség sem férhet ahhoz", miszerint a II. világháború alatt Király a hadosztályához beosztott munkaszolgálatos zsidók életét mentette meg, hiszen a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet kitüntetését, az „Igazak" csoportjához tartozás elismerését csak ilyen bátor tettekért ítélhették neki oda 1993-ban. Az embermentés „történetéről nem találtam beszámolót, csak itt-ott néhány, egymástól eltérő tartalmú megjegyzést", teszi hozzá a történészprofesszor. Maga a tábornok ugyanakkor, akit július 23-án, különleges érdemeihez képest méltatlanul kis körben temettek el, 2004-ben megjelent magyar nyelvű visszaemlékezésében (Amire nincs ige) elmesélte, hogyan ordítozott egy zsidó munkaszolgálatos század tagjaival Proszkurovban, hogy elterelje a szomszédos SS-legények figyelmét, miközben valójában parancsot adott a borzalmas szálláshelyek fűtésének helyreállítására és az ablakok beüvegeztetésére az ukrajnai tél közepén, 1943 karácsonyán. Mint írta, „megérkezésem előtt a munkaszolgálatosokat egyenként, sárga karszalaggal küldték ki az SS-ekkel fertőzött városba. Közülük többen nem tértek vissza: az SS-ek végeztek velük. Ezért elrendeltem, hogy munkaszolgálatos a jövőben csak katonai kísérettel mehet a városba, és a katona felelős azért, hogy épségben térjen vissza. Honvédköpenyt utaltam ki valamennyiüknek, és a sapkarózsát is felvarrattam velük. A karszalag viselését törvény írta elő, ezen nem változtathattam, de a katonaköpenyt rávehették, így nem lehetett megkülönböztetni a munkaszolgálatost a honvédtól." Király könyvének jegyzetei között - Paul Schönfeld egykori munkaszolgálatos 1993-ban hozzá írt köszönőlevele után - idézte a hasonló sorsú Fodor János nyilatkozatát: „Egyszer kimentünk arra a terepre, ahonnan panasz érkezett hozzám, hogy egy zsidó munkaszolgálatos térdig érő hóban mezítláb van kivezényelve munkára, mert hiszen elszakadt a bakancsa. Király Béla maga mellé ültetett egy páncélkocsiba, ahol rajtunk és a vezetőn kívül volt egy tábori csendőr. A munkaszolgálatos parancsnoka egy főhadnagy úr volt, nyalka huszár, barna lovon, aki nyugodtan nézte-tűrte, hogy a zsidó összefagy. Király Béla megállította a kocsit, kiszállt. Az összefagyott gyereket - dacára annak, hogy tele volt tetűvel - pokrócba bugyolálva betettük a páncélkocsiba... A főhadnagyot Király Béla ott a helyszínen lefokoztatta a tábori csendőrrel."

Deák István megértően boncolgatja a horthysta vezérkari tiszt, a kommunista párttag katonai vezető és a szabadságharcos Király Béla életének legnehezebb és legvitatottabb döntéseit, úgy, hogy meggyőző, egységes logikájú ideológiai magyarázattal szolgál: a hazaszeretettel. Amikor a tábornok 1989-ben, harminchárom évnyi amerikai emigrációjából hazatért, hogy Nagy Imréék újratemetésén beszédet mondjon, az akkori ellenzéki csoportok képviselői a repülőtéren lelkesedéssel és fenntartások nélkül fogadták az 56-os nemzetőrség főparancsnokát. Így történhetett, hogy függetlenként, a kaposvári Fidesz, MDF és SZDSZ szervezetének támogatásával indult az első szabad parlamenti választáson 1990-ben, egyedüliként élvezve az összes képviselőjelölt közül mindhárom politikai párt bizalmát. Országgyűlési képviselő volt már, amikor Csurka István táborából az első támadások megindultak ellene.