Tisztelt Szerkesztőség!

VISSZHANG - LIII. évfolyam 31. szám, 2009. július 31.

Teljes mértékben egyetértek a Fövünk a levünkben címmel megjelent vezércik­kük minden sorával. (ÉS, 2009/30.) Kovács Zoltán főszerkesztő ugyan „szándékosan" nem menne mélyebbre a dunaszerdahelyi ügyekbe, ám megteszem én. A duna­szer­da­helyi mérkőzésen a „buzi tótok" skandálása és a Nagy-Magyarország-zászlók mellett az egyik óriásplakát azt hirdette, hogy „Loptatok hazát, loptatok címert, loptatok zászlót, tolvaj nép vagytok!"

Az eset miatt találkozott a két ország parlamentjének EU-ügyek bizottsága annak érdekében, hogy a konfliktusra európai megoldásokat keressünk. A két bizottság együttes ülésén Komáromban azt javasoltam, hogy mielőtt akár joggal is bírálatot fogalmaznánk meg a másik országgal szemben, először a saját házunk előtt seperjünk. A dunaszerdahelyi botrányról a következők hangoztak el:

„A dunaszerdahelyi stadionban nem csak a rendőrattakot volt rettenetes látni. Rettenetes volt látni azt a rengeteg provokatív, ostoba és a történelem szemétdombjára való szurkolói plakátot is, amelyek hol gyalázták a szlovákságot, hol pedig kétségbe vonták állami létüket" - mondta Eörsi Mátyás. „Szégyelljük magunkat azért, hogy a magyar szurkolók megsértették a vendéglátókat" - tette hozzá a bizottság SZDSZ-es elnöke.

Kijelentésem miatt a Fidesz követelte, hogy mondjak le az EU-bizottság elnöki posztjáról, a jobboldali médiában gyűlöletkampány indult ellenem.

Miközben az eset meglehetős nagy teret kapott a médiában, az Adevarult a bocsánatkéréséért most okkal felmagasztaló baloldali és liberális média akkor mélyen kussolt. Nem emlékszem, hogy itthon bárki, bárhol akár egyetlen nyilvános mondattal mellém állt volna. Az ügyben, amelyet képviseltem, és amelyben hittem és hiszek ma is, tökéletesen magamra maradtam. Így talán nem is csoda, ha pártom új vezetése is azt hiheti, hogy az SZDSZ-nek az ún. nemzeti kérdésekkel kapcsolatos, a többi párttól gyökeresen eltérő szövegei nem csupán a liberális szavazók, hanem a liberális véleményformálók körében is elszigeteltek, azoknak Magyarországon támogatottságuk nincsen. Talán így is van: Duna­szer­da­hellyel kapcsolatban a Fidesz támadásán túl sem az MSZP, sem az MDF, sem az LMP-t alapító nagyágyúk nem hallatták hangjukat, a szlovák rendőrattak amúgy jogos elmarasztalásán túlmenően.

A szerző további cikkei

LXVI. évfolyam, 42. szám, 2022. október 21.
LXVI. évfolyam, 9. szám, 2022. március 4.
LXV. évfolyam, 10. szám, 2021. március 12.
Élet és Irodalom 2024