Megint a pirézek

Ha engem kérdeznének a közvélemény-kutatók, hogy befogadjuk-e a hozzánk települni akaró pirézeket, bizony én is nemmel válaszolnék, mint oly sok honfitársam. (Előzmény az ÉS-ben: Megyesi Gusztáv: Piréz veszedelem, 2009/26.) Ebből azonban nem következik, hogy idegenellenes vagy konkrétan pirézellenes volnék, hisz nem ismerek egyetlen élő pirézt sem. Nem tudom, milyen a bőrszínük, a nyelvük, kultúrájuk, bár bevallom, nem is érzek semmilyen szolidaritást irántuk. Sehol sem olvastam például, hogy kegyetlen diktátor ülne a nyakukon, ezért börtönben senyved a szót emelni bátor piréz értelmiség java, azt sem láttam a hírekben, hogy cunamik, járványok tizedelik a népet, hogy nagy a szegénység, sok az éhező gyerek, s ráadásul többségük írni-olvasni sem tud.

Nem járatok világlapokat, de azt hiszem, ilyen híreket a legtájékozottabbak sem olvashattak. Pirézek ugyanis, tudjuk, nincsenek, a Tárki kérdőívszerkesztői találták ki pár éve, hogy fölmérjék és bizonyítsák... Mit is? Mit mond egy ilyen válasz? Aki tudja, hogy nincsenek, azé semmit. És aki nem tudja, az idegenellenes és bunkó? Nem hiszem, hogy a kutatók ezt gondolnák, de a sajtó idegesítően fölényes, gúnyos tónusban általában efféle leegyszerűsítő ítéleteket fogalmaz meg a kutatásokról szóló beszámolóiban és azon kívül is. Bizonyára jókat kuncognak is közben: a megkérdezettek ennyi és ennyi százaléka „bevette" a piréz tudományos cselt, s nemcsak hülyék, hanem olyan elvakultan idegenellenesek, hogy még a nem létező népeket is utálják.

Én magát a kérdést etikátlannak, életidegennek érzem, és abszolút fölöslegesnek. Nem mondom, hogy a tudomány kísérletekben ne alkalmazhatna efféle eszközöket - a placebót, az elhallgatást, az időleges megtévesztést stb. -, de ez egyszerű közvélemény-kutatás, nem kísérlet, s az emberek nem nyulak. A világon él sok ezer népcsoport, alighanem senki sem tudja egészen pontosan, mennyi, nagy hányadukról még csak nem is hallottunk, miért nem lehetett közülük választani, ha arra kíváncsiak, mit szólunk azokhoz, akiket nem is ismerünk. Nem látom be, miért jó a Tárkinak, ha tudja, mit szólnánk, ha mondjuk, csukcsföldiek akarnának hozzánk települni. Hiszen nem akarnak.

Az idegenekkel szembeni bizalmatlanság ősidők óta tulajdonsága az emberek hordáinak, csoportjainak, nemzeteinek. Ez még nem idegenellenesség még kevésbé idegengyűlölet. Azokhoz konfliktus is kell. Idegenkedés - a magyar nyelv ezzel a szóval fejezi ki bizalmatlanságát, távolságtartását, tartózkodását, „barátsághiányát". Ami aztán az idegenforgalomban legtöbbször vendégszeretetbe csap át, hiszen a kedves vendég pénzt hoz ide, aztán hazamegy, a tömeges migrációt látva pedig félelmet, aggodalmat kelt: miféle népek jönnek, mit akarnak, nekünk sincs elég munkánk stb.

Világjelenségről van szó, nem magyar sajátosságról. Természetes, hogy az emberek félnek az ismeretlentől, miként természetes és visszafordíthatatlan a globális migráció is. De mondhatjuk akár szükségszerűnek is. Jöjjenek tehát a külföldiek - elsősorban persze a határon túli magyarok - és tudatos migrációs politika alapján mások is, de a pirézekből nem kérünk.

Van elég bajunk, s hozzá épp elég nemzeti bűnünk, hibánk. Ne gyártsunk hozzájuk mesterségesen újabbakat.