Mennyi a szélsőjobb?

Érdekes, de sehová sem vezető az író-publicista, Nyerges András és a (választás)történész kollégám, Ignácz Károly választástörténeti vitája.

Nyerges azt írta június 26-i publicisztikájában (Remake, 1939, ÉS, 2009/26.), hogy 1939-ben Magyarországon a szélsőjobboldal kilencszázezer szavazatot kapott, ami a voksok 18 százaléka volt, és Budapesten „a második legerősebb párttá lettek". Ignácz Károly július 3-i levelében (Egy kiirthatatlan tévedés, ÉS, 2009/27.) „kijavította" az első adatot, Nyerges meg viszonválaszában „kijavította" Ignáczot.

Először emlékeztetnék arra, hogy 1939-ben a választók listára és egyéni jelöltre egyaránt szavazhattak, tehát egy választónak akár két szavazata is lehetett (akár, mert eltérően határozták meg a listás és az egyéni kerületekben a választójogosultságot). Emiatt valóban nem kifejezetten precíz és szerencsés Nyerges András kilencszázezerre vonatkozó megjegyzése, például mert az bizony úgy is értelmezhető: kilencszázezren szavaztak szélsőjobboldalra (erre utalt Ignácz). Másodszor: a „kilencszázezer" szavazat nem lehetett a voksok 18 százaléka, mert ez legjobb esetben azt jelentené, hogy (listára és egyéni jelöltekre) ötmillió voksot adtak le - ám valójában több mint egymillióval kevesebbet. Harmadszor: nem értelmezhető az a megjegyzés, hogy „a" szélsőjobboldal Budapest második legerősebb „pártja" lett, hiszen „a" szélsőjobboldal nem egy párt, és több szélsőjobboldali párt, illetve pártonkívüli szélsőjobboldali jelölt indult a választásokon.

E vita elsősorban tehát az adatok pontos használatáról szól(hatna), másodsorban meg arról a kérdésről: segít-e a (választás)történet megérteni a Jobbik 2009-es eredményeit. Ehhez képest sajnálatos, hogy Ignácz szerint „felületes" történészek terjesztették el a „kilencszázezres" pontatlan információt. Sajnálatos az is, hogy Nyerges politikai szándékot sejtet Ignácz javító szándéka mögött, illetve láthatólag zokon vette a nem túl szerencsés jelző használatát is. Nyerges Andrásnak abban természetesen igaza van, hogy Lackó Miklós valóban nem „felületes", de attól még tévedhetett - miként az 1939-es választás elemzésekor például Ránki György is tévedett, aki szintén hibás adatok alapján jutott el következtetéseire. Ez többek között talán arra figyelmeztet, hogy nem szabad mindent elhinni, amit régi újságokban olvasunk.