A 298-as parcella 10 botránya

A 301-es parcella történetének és a „temetőügyek" egyik legjobb ismerője, számos kiváló újságcikk szerzője, Kurcz Béla az ÉS legutóbbi számában (2009/20., máj. 15) Kiigazított baklövések címmel adta közre összefoglaló írását a 298-as és 301-es parcella történetéről. Hosszú és alapos írása minden szempontból fontos és figyelemre méltó. Leginkább azért fontos és figyelemre méltó, mert hűen követi a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság (NEKB) által felkínált értelmezési kereteket; azt a látszatot kelti, mintha a két parcella történetének egészét írná meg; úgy ír, mintha a kialakult helyzetnek nem lennének konkrét előzményei; mintha írásának nem az aktuális közbotrány lenne a kiváltó oka;  azt a látszatot kelti, mintha a parcellában ismét felállítandó márványtábla ügye lenne a legfontosabb; teljesen elfeledkezik a kialakult helyzetért felelősséget nem vállalókról. Nagy ívű, adatokban bővelkedő és sok lényeges megállapítást is tartalmazó írása így lesz hamisan csengő, elfedő és az érdemi megoldásokat elutasító írás.

Nézzük először az értelmezési keretet és a kezdeteket. Kurcz Béla a NEKB-t úgy állítja be, mint a „hős-mártír-vértanú-áldozat-bűnös" történelmi dilemmájának feloldásáért permanensen és önszántából küzdő, olykor ugyan „bakizó", de a mindenkori tisztázásban érdekelt testületet. Szeretném tisztelettel jelezni, hogy mindez nem így van!

A gaz által benőtt 298-as parcella megtisztítását, majd nemzeti panteon rangjára emelését Bosnyák Imre ismert hungarista vezető és hungarista szervezete kezdeményezte 1990-ben. Demszky Gábor főpolgármester igyekezett megakadályozni a 298-as parcella feltárását, de nem járt sikerrel: a nemzeti emlékhelyet látványos és ünnepélyes keretek között avatták fel 1992-ben (első „baklövés", amely szerintem bűn, de minimum botrány). Bosnyáknak azonban ez sem volt elég, és egy „Nemzeti pantheon" feliratú székelykaput emeltetett a 301-es és 298-as parcella közé (második botrány). Demszky ekkor is tiltakozott, de Bosnyák megnyerte céljainak Boross Pétert, aki 1990 júliusától decemberéig a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter, majd belügyminiszter és 1992 decemberétől 1994 júliusáig miniszterelnök volt. A székelykapu eltávolítását megelőzendő, a hungaristák kérésére, a székelykaput Boross Péter rendőrökkel őriztette. A közfelháborodás nyomására mindössze annyi történt, hogy a székelykapu mai helyére, a 298-as parcella szimbolikus bejáratához került (harmadik botrány). A hungaristák tudták, hogy kiknek a parcelláját kell megtisztítani, kiknek kell „Nemzeti pantheon" feliratú székelykaput állítani. A belügyi tárca első embere előtt sem lehetett mindez titok. Mégis, a székelykaput ünnepélyes keretek között, ismert hungaristák jelenlétében avatták fel 1992-ben (negyedik botrány). Az időközben kisgazdapárti tagságot szerző Bosnyákot, hungaristák és ismert kisgazda politikusok jelenlétében, ugyancsak a 298-as parcellában, nagy nyilvánosság mellett temették el 1997-ben (ötödik botrány). A Szabadságharcosokért Alapítvány, amelynek 1992 óta Boross Péter az elnöke, 2006-ban negyvenmillió forintos költségen, azaz állami pénzen felújíttatta a 298-as és 301-es parcellát (a költségek további hárommillióját a temetkezési intézet fedezte). (Mindez a 298-as parcella vonatkozásában: hatodik botrány.)

A bori munkaszolgálat kutatása kapcsán találtam meg öt, háborús bűncselekmény elkövetéséért kivégzett bori keretlegény díszsírhelyét a 298-as parcellában (Felmagasztosult keretlegények, Népszabadság [NSZ], 2007. nov. 24.) Közülük hárman szerepeltek „A hazáért haltak vértanúhalált" feliratú márvány­táb­lákon. Többek között közöltem azt is, hogy Radnóti Miklós egyik gyilkosa, Tálas András díszsírhelye is itt talál­ható (hetedik botrány). Frisch György ugyancsak közzétette kutatási ered­ményeit arról, hogy a 298-as parcellában nyugvók többsége szintén háborús bűncselekményekért kivégzettekből áll, és szintén szerepelnek a „hősök" márványtábláján, és díszsírhelyen vannak eltemetve (Rab László: Tömeggyilkos „vértanúk", NSZ, 2008. febr. 2.). Pontosan azonosítható helyen az ún. háborús főbűnösök is hasonló díszsírhelyeken nyugszanak itt (nyolcadik botrány). Ekkor már - 2006-tól - Boross Péter volt a NEKB elnöke. A botrányok után Boross Péter mindig arra - a nyilvánvalóan támadható - álláspontra helyezkedett, hogy ő minderről belügyminiszterként nem tudott semmit, és azóta sem tud semmit. A botrányok hatására, a helyzet kivizsgálására összehívott egy történészbizottságot. Boross Péter és szakértőinek egy része azonnal összemosta a 298-as és a közvetlenül mellette lévő, de a botrány kirobbanása szempontjából teljesen irreleváns 301-es parcella ügyét. Néhányan a 298-as parcellában eltemetni vélt nemzetvezető sírhelye felé terelték a „botrány szelét". A történészbizottság a botrányok kirobbanása után hat hónappal igazolta a közzétett kutatási eredményeket, és a 298-as, valamint a - nem kifogásolt - 301-es parcellában levették a márványtáblákat (2008. jún. 5.). A lényegről, a háborús bűnösök változatlanul hagyott díszsírhelyeinek sorsáról és a személyes felelősség kérdéséről azonban nem esett szó. Boross Péter és egyes szakértőinek elterelő, tudatos kommunikációja teljes sikerrel járt: a forradalom és szabadságharc mártírjainak problémája, a 301-es parcella ügye teljesen összemosódott a 298-as parcellában nyugvó háborús bűnösök kérdésével; végig azt kommunikálták, hogy a két parcellában együtt negyvenszázalékos a hibahatár, miközben a 298-as parcellában kb. hatvanszázalékos a hibahatár; szerelmi féltésből elkövetett gyilkosok téves helyen történő eltemetéséről szóltak a hírek, miközben az egyértelműen azonosított és rehabilitálhatatlan háborús bűnösök és főbűnösök továbbra is díszsírhelyen aludhatták örök álmukat.

A megtévesztő, összemosó és felelősségelhárító kommunikáció olyannyira sikerült, hogy ebben a témában korábban fontos írásokat közzétevő György Péter, ugyanebben az ÉS-lapszámban (Radnóti-virrasztás - az álmatlanság kora) vagy a Népszabadságban fontos írást közlő Tóth Ákos (Győzelem?, 2009. máj. 9.) maga is összekeveri a 298-as és 301-es parcellát.

Az összemosás és felelősségre vonás elmaradása nyilván nem történhetett volna meg a NEKB törvényi felügyeletét ellátó kormány, Demszky Gábor bántó hallgatása és a sajtó támogatása nélkül. Valamennyi „támogatásnak" úgy vélem, egy és ugyanaz a mozgatója: Boross Péter olyan indokolatlan, politikai védelmet élvez, hogy az ország egyik legnagyobb történelmi szégyenében viselt szerepéért sem lehet őt kérdőre vonni. Megyesi Gusztávon kívül nem akadt egyetlenegy újságíró sem, aki a lemondását szorgalmazta volna (Békévé oldja, NSZ, 2007. dec. 7.); Demszky Gábort senki nem kérdezte meg és Boross Péterrel sűrűn interjúzók egyike sem merte felvetni a személyes felelősség kérdését (pl. Csuhaj Judit: A hétfői napok kínszenvedést jelentettek már, NSZ, 2009. jan. 14.).

És ebben, az egyébként megállapodott és már mindenki által problémátlan­ként elkönyvelt helyzetben érkeztünk el 2009. április-májusáig. A 298-as parcella, immár márványtáblák nélkül ugyan, de változatlan szépségében áll. A fű gondosan nyírva, az ominózus szé­kely­kapun a „Nemzeti pan­the­on" felirat, a parcella szegletében fekete már­vány­tábla, rajta „mártír bajtársaink emlékét őrizzük" felirattal. A bori keretlegé­nyek sírja, akárcsak a háborús főbűnösöké, változatlan. Tálas András sírján is kopjafa (nála a nemzeti szalag hiányzik), márványtábla és a nemzeti címer.

Mindezek után következett el Radnóti Miklós születésének 100. évfordulója. Radnóti Miklós bori munkaszolgálatáról és abdai kivégzéséről szóló cikkemet a Népszabadság közölte (Abdai gyilkosok, 2009. ápr. 25.). Itt ismételten megemlítettem, hogy a költő egyik gyilkosa, aki egy személyben döntött huszonkét bori zsidó munkaszolgálatos kivégzéséről, a végrehajtásra parancsot adott, majd maga is részt vett a gyilkosságokban, változatlanul díszsírhelyen nyugszik a 298-as parcellában (kilencedik botrány). Néhány nappal később, Radnóti 100. születésnapján, a költő budapesti sírjánál tartott hivatalos állami megemlékezésen Boross Péter elnök mondott ünnepi megnyitót (tizedik botrány). A fennálló ellentmondásokról bőven volt alkalmam a nyilvánosság előtt megszólalni, de Boross Péter személyes felelősségéről mondott szavaimat sohasem közölték.

És végezetül, a Kurcz Béla cikk címéről, a Kiigazított baklövésekről. Az általam leírtak fényében talán nem túlzás azt mondani, hogy Kurcz Béla címadása tényszerűn nem igaz. A múlt idő használata nem felel meg az eddig történteknek. A márványtáblákat elvitték, de a lényeget illetően nem történt semmilyen kiigazítás, a készülődő-formálódó terveket, jövőbeli, esetleg bekövetkező történéseket pedig ne tegyük még múlt időbe. A legfontosabb „kiigazítások" még messze előttünk állnak, és ahogyan az Kurcz Béla cikkéből is egyértelműen kiderült, teljesen bizonytalan, hogy egyáltalán megtörténnek-e. A cikk címének második szava is súlyos félreértése a történteknek. Lehetséges, hogy a NEKB és Kurcz Béla számára véletlen, vétlen, azaz bagatellizálható, ún. „baklövések" történtek csak, de ez a valótlan megközelítés pontosan azt mutatja, hogy nagyon mesze állnak még az érdemi problémakezeléstől. Azt kérdezi Kurcz Béla, hogy: „De mi lesz a nemzeti önbecsülésünkön esett csorbával?" Kérdésére sajnos azt kell szomorúan válaszolnom, hogy ha jó szándékú, professzionális, de szerecsenmosdató cikkének üzeneteit jól kódolom, akkor az égvilágon semmi.