Szabad-e tiltani?

VISSZHANG - LIII. évfolyam 12. szám, 2009. március 20.

Az elmúlt hetekben az ÉS több olyan vitairatot is közzé tett, amely a gyűlöletbeszéd törvényi korlátozását sürgette (Kende Péter: Igenis szabályozható, 2009/1., jan. 2.; Ádám Péter: „Gyűlöletbeszéd" - Franciaországban, 2009/3., jan. 16.). Az Országgyűlésben február végén Kállai Ernő, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok biztosa, március elején Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter ugyancsak a gyűlöletbeszéd tiltását kezdeményezte. Úgy érveltek, hogy az efféle beszéd gyűlölködést kelt, illetve sérti az emberi méltóságot. Nem vonom kétségbe jó szándékukat, és megértem, hogy az elmúlt hetekben elkövetett cigányellenes támadások által keltett felháborodás motiválta őket. Mégis szükségesnek gondolom, hogy a figyelmükbe ajánljak néhány, a gyűlöletbeszéd korlátozásával szemben felmerült, de általuk nem tárgyalt érvet.

1) Ma nem ismert olyan adat, amely azt mutatná, hogy a gyűlöletbeszéd (vélt) terjedése hozzájárulna a gyűlölködés és a fizikai erőszak terjedéséhez. Az előítéletesség növekedését a szakirodalom inkább két másik tényezővel magyarázza. Egyrészt azzal, hogy a mélyreható társadalmi változások - például a politikai rendszerváltások - után egyes társadalmi csoportok körében identitásválság alakul ki, ami arra készteti őket, hogy pozitív önképük megerősítése érdekében olyan „negatív" referenciacsoportokat keressenek, amelyekkel összehasonlítva „jobbnak" láthatják és láttathatják saját magukat. Másrészt azzal, hogy a javak újraelosztásáért folyó - és a gazdasági válságok idején különösen élessé váló - versenyben a források szűkössége miatt megnőnek a különböző csoportok közötti feszültségek.1 A mai Magyarországon mindkét tényező szerepet játszhat a helyzet elmérgesedésében. A gyűlölködés és az erőszak fellángolásáért összetett társadalmi folyamatok felelnek, a gyűlöletbeszéd tiltása tehát nem lehet orvosság ezekre. Csupán arra szolgál, hogy a társadalom hárítsa saját felelősségét.

2) A gyűlöletbeszéd mibenlétének pontos definiálása problémákba ütközik.2 Ma használt jogszabályi definíciói óhatatlanul magukban foglalják a gyűlöletbeszéddel az irónia és a szatíra eszközeként élő megszólalásokat is.3 Ezek értelmében tiltólistára kellene helyezni például Sickratman egyes számait vagy éppen Jonathan Swift Szerény javaslatát, holott e művek ténylegesen aligha uszítanak gyűlöletre vagy erőszakra. Merőben szubjektív annak megítélése, hogy a „gyűlöletbeszéd" mikor sérti az emberi méltóságot. E feloldhatatlan szubjektivitást jól illusztrálja az az épületes vita, amely azután bontakozott ki, hogy a MÚOSZ Etikai Bizottsága elítélte Tóta W. Árpádnak az index.hu-n közölt, Bayer Zsolt antiszemita publicisztikáit nevetségessé tevő, A zsidó álma című pamfletjét.

3) A tiltás kontraproduktív lehet, mert a gyűlöletbeszéd kódolásához vezethet. Példa erre az önkényuralmi jelképek tiltása. Az efféle jelképek használatának tételes korlátozása óta4 nácijaink árpádsávos zászlók alatt masíroznak. A demonstrációikat követő sajtópolémia pedig nem arról szólt, hogy mi a baj a nácikkal és a nácizmussal, hanem arról, hogy az árpádsávos zászló vajon tényleg náci (nyilas) jelkép-e. A burkolt gyűlöletbeszéddel mindig nehezebb vitába szállni, mint a nyílttal.

Kérdéses az is, hogy a tiltásnak volt-e bármilyen pozitív hatása azokban az országokban, ahol a gyűlöletbeszédet már törvény korlátozza. Az Ádám Péter által példaként citált Franciaország például egyebek mellett éppen azért kerül be rendszeresen a nemzetközi sajtóba, mert itt ma is fel-fellángol az etnikai vagy vallási gyökerű erőszak. Emlékezetes a 2005 nyarán történt összecsapás-sorozat, amelyet egy magrebi bevándorlók elleni rendőri fellépés váltott ki, vagy az az eset, amikor 2009 januárjában egy párizsi zsinagóga ellen intéztek benzinpalackos támadást. Nem biztos tehát, hogy a tiltás a kívánt eredményt éri el.

A média hatása kapcsán megfogalmazódó félelmeket a szakirodalom a harmadikszemély-hatással magyarázza. Eszerint az emberek többségének pozitív önképe van: sokan azt gondolják, ők jobbak az átlagnál, így átlátnak a média manipulatív törekvésein, és rezisztensek velük szemben. A többieket viszont maguknál ostobábbnak hiszik, és azt is tudni vélik, hogy azok könnyen manipulálhatók. A médiahatás-vizsgálatok ezzel szemben nem igazolják azt a feltevést, hogy mondjuk a kevéssé iskolázott embereket nagyobb mértékben befolyásolná a média.5

A harmadikszemély-hatás áldozatai azok is, akik a gyűlöletbeszéd tiltását sürgetik. Míg magukat (és a magukhoz hasonlókat) a gyűlölködő üzenetekkel szemben immunisnak gondolják, a többieket befolyásolhatónak vélik. Ebből a mélyen paternalista megfontolásból kiindulva sürgetik azt, hogy az állam korlátozza a szólás szabadságát.

 


1
Lásd például Lázár Guy: A felnőtt lakosság nemzeti identitása a kisebbségekhez való viszony tükrében. In: Terestyéni Tamás (szerk.): Többség-kisebbség. Tanulmányok a nemzeti tudat témaköréből. Osiris Kiadó & MTA-ELTE Kommunikációelméleti Kutatócsoport, Budapest, 1996

2 Lásd Kis János: Az állam semlegessége. Atlantisz Kiadó, Budapest, 1996

3 Például a rádió- és televíziótörvény 3. §. (2) és (3) pontja szerint a műsorszolgáltató tevékenysége „nem lehet alkalmas a személyek, nemek, népek, nemzetek, a nemzeti, etnikai, nyelvi és más kisebbségek, továbbá valamely egyház vagy vallási csoport elleni gyűlölet keltésére. A műsorszolgáltatás nem irányulhat semmilyen kisebbség, sem bármely többség nyílt vagy burkolt megsértésére, kirekesztésére, annak faji szempontokon alapuló bemutatására, elítélésére."

4 A büntető törvénykönyv 269. paragrafusa szerint: „Aki nagy nyilvánosság előtt a Magyar Köztársaság himnuszát, zászlaját vagy címerét sértő vagy lealacsonyító kifejezést használ, vagy más ilyen cselekményt követ el, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő... Aki horogkeresztet, SS-jelvényt, nyilaskeresztet, sarló-kalapácsot, ötágú vöröscsillagot vagy ezeket ábrázoló jelképet a) terjeszt; b) nagy nyilvánosság előtt használ; c) közszemlére tesz; ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétséget követ el, és pénzbüntetéssel büntetendő."

5 Lásd Tóth Péter: A médiaerőszak-félelmek eredete. Médiakutató, 2008. tél

A szerző további cikkei

LXIII. évfolyam, 45. szám, 2019. november 8.
LXIII. évfolyam, 34. szám, 2019. augusztus 23.
LXII. évfolyam, 21. szám, 2018. május 25.
Élet és Irodalom 2020