Az önkéntes nyugdíjbiztosító-pénztár

VISSZHANG - LIII. évfolyam 11. szám, 2009. március 13.

Bokros Lajos A reformok kritikus tömege című cikkében (ÉS, 2009/4., jan. 23.) lemondóan veszi tudomásul, hogy a magánnyugdíjpénztárak megalakulásának tizedik évfordulóján az ünneplés „csendesre sikeredett". „Pedig az ún. második pillér bevezetése sikertörténet volt, milliók léptek át önkéntesen az állami nyugdíj iránti bizalomvesztésük következtében." Hogy sikertörténet volt-e, azt ma még nem tudhatjuk. Ebből a vegyes, tehát a felosztó-ki­ro­vó és a tőkefedezeti rendszer kombi­nációjából először 2013-ban lehet nyugdíjba menni. A szakértők egy része, pedig folyamatosan felhívja a figyelmet arra, hogy egyáltalán nem megoldott a kötelező magánpillérbeli életjáradék fizetésének módja. Amit bizto­san tudunk, hogy a nyugdíj összege függ a pénzpiac alakulásától. In statu az intézmények veszteségesek, minthogy a globális pénzügyi válság pénzügyi és tőzsdei kockázatát a tagok viselik. (Az állami nyugdíjnál nem kell ilyen típusú veszteséggel számolni.) De már 1998 és 2005 között a kötelező magánpénztárak átlagában nem volt reálhozam, főképp a magas működési költségek következtében. S ha ez a trend folytatódik, akkor a vegyes rendszerhez csatlakozók jelentős része veszteséget szenved majd el ahhoz képest, mintha a mo­no­pil­léres tb-rendszerben maradt volna - figyelmeztettek komoly szakértők. (Pl. Simo­no­vits.)

A nyugdíjrendszer harmadik pilléreként 1993-ban létrejött önkéntes nyugdíjpénztárak esetében más a helyzet. Egyre nagyobb számban vannak olyan tagjai, akik jogosulttá váltak a nyugdíjszolgáltatás kifizetésére. Elérték a tíz év várakozási időt vagy a nyugdíjkorhatárt. Ebben a megtakarítási formában a pénztártagok jellemzően nem járadékjellegű szolgáltatást, hanem egyösszegű kifizetést kérnek.

Eljárástechnikailag a művelet egyszerűnek tűnik. A pénztártag a megfelelő nyomtatvány kitöltésével bejelenti igényét, és harminc nap elteltével felveheti pénzét. Problémát az a „tudálékos" tag jelent, aki ellenőrizni szeretné az elszámolást. Tudni szeretné, hogy az egyéni számláján elszámolt összeg miért éppen akkora. Tudni szeretné, pénzét milyen kötvényekben, részvényekben stb. forgatták. Vagyis tudni szeretné a portfolió szerkezetét, hogy mérlegelve várható alakulását, például mikor kérje a szolgáltatást.

1997 decemberében alakult meg a közszférában a Heller Farkas Önkéntes Kölcsönös Biztosító és Magánnyugdíj-pénztár. Az elmúlt tíz esztendőben osztozott a hasonló intézmények sorsában, és többszöri váltás után 2008 júniusában Uniqa Egyesült Közszolgálati Nyugdíjpénztárként beolvadt az Aegon Magyarország Nyugdíjpénztárba. Az egyesülés már 2008. július 1-jén vagyonvesztéssel járt, s a veszteség azóta folyamatos. A jelenlegi gazdasági és pénzügyi körülmények között természetes, hogy a befektetések piaci értéke ingadozik. A kérdés az, vajon az egyéni számlákon vezetett vagyon elszámolása mennyire hiteles. Valójában mekkora is a veszteség. Ehhez legalább ismerni kellene a befektetések portfólió-szerkezetét. (Az interneten elérhető nyilvántartás nem felel meg ennek a követelménynek.)

Az önkéntes nyugdíjpénztári tag azonban teljesen kiszolgáltatott. Az Aegonnál minden erőfeszítésem az egyéni számlám portfólió-összetéte­lé­nek megismerésére zátonyra futott. Fél éve nem sikerült elérni, hogy egy pénzügyi szakértő személyes magyarázatot adjon. Minden ebbeli próbálkozásom visszakerült az ügyfélszolgálthoz, ahol a „papírmunkát" végzik. (Érdeminek tekinthető választ a PSZÁF panaszkezelési osztálya adott, bár nem teljes értékű információt.)

Az egyik legnagyobb pénztárnál, az Aegonnál tapasztaltak alapján azt állítom, hogy baj van a nyugdíjpénztárak elszámolási kötelességének intézményes rendszerével. Nem abban az értelemben, hogy valószínűsíthető-e, hogy az érintett nyugdíjpénztár megsértette-e a működésére és tevékenységére vonatkozó különböző szintű jogszabályokat, belső rendelkezéseket. Arról van szó, hogy az önkéntes nyugdíjpénztárak naprakész elszámolási gyakorlata tartalmilag nem átlátható. A nem tudni, milyen befektetési teljesítményekről el kell hinnünk, hogy az valóban akkora és úgy alakult. Arról van szó, hogy nem tudni, milyen garanciarendszer védi, s védi-e a megtakarításokat. S arról, hogy nincs jogszabályi háttere annak, hogy a pénztártag az általa megkívánt információkat megkapja az egyéni számláján nyilvántartott befektetések összetételéről.

Ami az eredményességet illeti. A Heller Farkas önkéntes nyugdíjpénztár tagjai a sorozatos összeolvadási tranzakciók során tizenegy év alatt nem vesztették el befizetett tagdíjukat. A jelenlegi veszteségeket eddig még fedezi a tizenegy év befizetett tagdíjából finanszírozott befektetés hozama. Amelyről pontos számításokkal mondhatnánk meg, meghaladta-e mondjuk a piaci kamatjövedelmet. (További veszteségek a tőkét is érinthetik.) Az öngondoskodás ezen formáját az egyén számára nyereségessé valójában a különböző formában nyújtott állami kedvezmények tették.

 

(A szerző a MTA Közgazdaságtudományi Intézet tudományos főmunkatársa)

A szerző további cikkei

LXVII. évfolyam, 6. szám, 2023. február 10.
LXIII. évfolyam, 21. szám, 2019. május 24.
LXII. évfolyam, 38. szám, 2018. szeptember 21.
Élet és Irodalom 2024