Válogatás nélkül?!

VISSZHANG - LIII. évfolyam 10. szám, 2009. március 6.

A Léderer Pál keltette vitában szerintem két dolgot nem sikerült tisztázni (Elegem van a dumátokból..., ÉS, 2009/7., febr. 13.). Az egyik az, hogy mit jelent egyáltalán a tabusítás, a másik pedig hogy valójában mit is tabusított eddig a politikailag korrekt beszéd (PC).

Érzésem szerint a tabu negatív fogalomként él a vitatkozók fejében. Ez tévedés. A tabu önmagában se nem negatív, se nem pozitív fogalom: egyszerűen azt jelenti, hogy egy társadalom valamit, amivel kapcsolatban különösen fontosnak tartja szabályozni az emberek viszonyulását, érinthetetlennek mond ki. Alapvetően kétféle formája van: a direkt tabu, amely kifejezetten védő funkciójú (mint pl. a családon belül szex a gyerekekkel) és a távolító, amely inkább a kiemelt dolog vagy tárgy démoni, veszélyesnek képzelt tulajdonságain alapul. (Lásd Wundt, Freud, Ortega, Gehlen, Fe­renczi és számtalan etnográfus, antropológus stb. vonatkozó írásait.) Amikor tehát bárki bármit tabusít, azt védő és démonizáló szándékkal egyaránt megteheti. A PC képviselői nyilvánvalóan védő szándékkal teszik. De mit is tesznek?

Léderer szerint a PC magát a „cigány", illetve „roma" fogalmat tabusította. Téved. A PC nem fogalmakat, hanem a hamis összefüggések konstruálását tabusította - valóban a liberális demokráciák jóvoltából, viszont a rasszizmus örök megújulásának veszélye miatt. A II. világháború után a polgári demokráciák, de a szocialista egypártrendszerek is felmérték, hogy ahol vannak látható kisebbségek (etnikumként vagy rasszként elkülönülő, biológiai eltéréseik révén jól megkülönböztethető csoportok), ott ezeket különjogokkal kell védeni attól, hogy bármiféle általánosítás vagy aránytalanság áldozataivá válhassanak (lásd Majtényi Balázs és Pap András László Cigány-e vagy? című cikkét, ÉS, 2009/7., febr. 13.). Így igenis tabu pl. egy nyomozás kezdetén a nyilvánosság számára értelmezendő ténnyé tenni bárkinek a származását. Hiszen egy vegyes, a kevertsége folytán láthatatlan származású többségből álló társadalomban a többségi pénzhamisító származásának megjelölése nemcsak lehetetlenség, de tökéletesen értelmetlen is. S ha ugyanakkor csupán azért, mert az látható, a kisebbségek nevét mindig megemlítik, ez folyamatosan hamis képet erősítene magáról a bűnözés arányairól. Emellett azt a torz gondolatot is terjesztené, miszerint a kisebbségieknél van összefüggés a bűnözés és a származás között, míg a többségieknél nincsen. Holott mindkét esetben lehet is meg nem is összefüggés, attól függően, hogy egy bűn elkövetése mögött állnak-e jellemzően homogén vagy homogenizáló hatású szociális-kulturális tényezők. (Lásd a febr. 27-i számban a Révész Béla által közzétett Tauber-féle szaklektori vélemény attitűdjét, mely nyilvánvalóvá teszi, hogy a bűnözést társadalmi jelenségként mindig a szociológiailag egynemű csoportok hátterével lehet csak értelmezni.) A tabusítás tehát az aszimmetrikus említések elkerülésének céljával jött létre. Emellett azonban sem magát a népcsoport vagy a származás nevét, sem az egyéb - pl. kulturális-életmódbeli kapcsolódásokra utaló - összefüggések említését a rendszerváltás óta soha sehol senki nem akarta tabusítani. Ahogyan az sem igaz, amit Varsányi Erika állít (Kiegészítés Léderer Pál írásához, ÉS, 2009/9., febr. 27.), hogy tudnillik a liberálisok „válogatás nélkül mindenkire" a rasszizmus átkát szórják, aki ki meri ejteni a száján a cigányok nevét. Varsányi sehol nem olvashatott ilyet. Olyat azonban igen, hogy a PC mellőzése bizony a rasszistákat erősíti. Akkor is, ha a mellőzője maga nem rasszista. Van olyan, hogy egy helyzet rossz értelmezése indirekt úton felerősít egy másik rossz értelmezést. Ezt tette az egypártrendszer is, amely éppen az ellenkező indíttatásból tabusította magának a rassznak a megnevezését, mint amilyen indíttatásból az újra­éle­dő „fajvédelem" tette. A szocializmus el akarta kerülni a rasszok hátrányos megkülönböztetését (és persze egyéb szempontból is homogenizálni akarta a társadalmat), ezért törölte a rassz beazonosításának lehetőségét. Ez egyúttal azt is jelentette, hogy a cigányságot mint szocio-kulturális entitást szintén megnevezhetetlenné tette. Tehát azt a kapcsolódást is elleplezte, amely egy népcsoport biológiai származását és életmódját-kultúráját szorosan összeköti (ha összeköti - a cigányok esetében igen). A „fajvédelem" viszont éppen ellenkezőleg: azért törli a „rassz" szó tárgyszerű megjelölését, hogy a helyébe a „faj" szót állíthassa, amely valóban lehetővé teszi hierarchia felállítását. Egy faj ugyanis csak romlás árán keveredhet másik fajjal. Aminek egyébként - ha csak nem érkeznek meg földönkívüliek - az egységes emberi fajra nézve nulla a veszélyessége, hiszen a Homo sapiens sapiensen belül nincsenek fajok. A „fajvédők" viszont a generális és kivédhetetlen (genetikai alapú) romlást szeretnék érzékeltetni. Pontosan úgy, ahogyan azt szellemi elődeik a zsidótörvények 1938-as indoklásában is tették: „(a zsidók) faji közösségének tulajdonságai oly erősek, hogy más népekkel való keveredés esetén ezek a tulajdonságok fel nem olvadnak, csak sokszor ismétlődő kereszteződés más népek vérével tudja ezeket a tulajdonságokat tompítani, ha nem is egészen megszüntetni". (Magyarországi zsidótörvények és rendeletek, 1938-1945., összeállította Vértes Róbert, Polgár Kiadó, 1997).

Ami pedig ez ügyben a PC-t illeti, Magyarország törvényeiből ez tökéletesen hiányzik, hiszen folyamatosan „faji előítéletekről" és „faji hovatartozásról" van ezekben szó, ami csak megerősíti a rasszistákat abban, hogy lám, mégiscsak vannak fajok. Amin pedig azért nem öncélú liláskodás fennakadni, mert ez a melléfogalmazás gyengíti magát a törvényt. Így ugyanis a törvény nem egy fellebbezhetetlen igazságon alapul (tudniillik hogy fajok nincsenek, csupán egyenrangú rasszok), hanem olyasmin, amit az állampolgár mégis mérlegelés tárgyává tehet. Értelmezheti úgy a törvényt, hogy az valamiféle kegyes hazugságra épít, egy olyan igazság elhallgatására, amely pusztán a társadalom egy adott időszakának konszenzusán alapul. S mondhatja, hogy vannak pillanatok, amikor állampolgárok egy csoportja nagy izgalommal leleplezi az „igazságot" („igenis léteznek faji specialitások: cigánybűnözés, állatias ölés"), és olyankor a törvényeket ugyanúgy föl lehet rúgni, mint bármely más törvényt a forradalmi hevületek idején. A PC ez esetben a legkevésbé sem a tabusítás eszköze lenne, hanem a törvényesség erejének garanciája. S ha valamikor, akkor most aztán igazán ennek érvényesítésére kell törekedni. Ahogyan Bibó mondaná: „Mindenre kiterjedő, körültekintő, megkülönböztető figyelemmel."

A szerző további cikkei

LXIV. évfolyam, 38. szám, 2020. szeptember 18.
LXIV. évfolyam, 36. szám, 2020. szeptember 4.
LXIV. évfolyam, 35. szám, 2020. augusztus 28.
Élet és Irodalom 2020