Kinek miből van elege?

VISSZHANG - LIII. évfolyam 9. szám, 2009. február 27.

Léderer Pál szociológus arról írt: „elege van". Elegem van a dumátokból című írásában - miként jelzi - barátai és elvbarátai, szakmabeliek megnyilatkozásai miatt érez indulatot, amiatt, ahogyan a közbeszédet formálják (ÉS, 2009/7., febr. 13.).

Nekem is elegem van a hazai közbeszédből, kb. idáig értek egyet a szerzővel, s még annyiban csatlakoznék hozzá, hogy szintén a „balliberális" értelmiség véleményformálóinak attitűdje zavar különösen. A félreértelmezések és a prekoncepciók miatt is, de főként amiatt, hogy mindezek eredményeként többnyire öncélú kívülállásban és sehova nem vezető fanyalgásban merül ki az aktivitása.

Paradox helyzet, hogy példaként itt van mindjárt a szerző írása, amelyben a miskolci rendőrkapitány hírhedtté vált mondatai kapcsán igyekszik igazolni, hogy felületes szövegértelmezés vezetett ahhoz, hogy nyilatkozatát rasszistának minősítették.

Annak alapján, amit ő a tévéhíradókban látott - írja, a rendőrkapitány nem a tőle gyakran idézetteket mondta, vagy­is a hallottak értelmezése nem volt „textuálisan hiteles".

Léderer maga bocsátja előre, nem nézett pontosan utána annak, hogy mit mondott a rendőrkapitány. Viszont arra, hogy szerinte miért értelmezték félre, van válasza, amit csak prekoncepcióként kezelhetünk, mivel nem egyszerűen nem teszi, de deklaráltan nem is akarja indokolni, hogy mire alapozza ezt a véleményét.

Magyarázata szerint a „félreértelmezés" mögött egy „balliberális" ideológiai alapállás keresendő, melynek képviselői úgy vélik: „..a mi népünk még nem elég érett a kimondott mondatok megértésére, hát még az igazság befogadására".

A magam részéről azok véleményét osztom, akik szerint egy rendőri vezető, a közhatalom képviselőjeként még félreérthetően sem fogalmazhat, még véletlenül sem adhat alapot olyan következtetésekre megnyilvánulásaival, amelyek akár csak felületes szemlélők számára is összekapcsolhatóvá tesznek egy etnikumot a bűnözéssel. Ezért egyáltalán nem volt hiábavaló felhívni erre a figyelmet. Nem volt hiábavaló a kapitány felfüggesztése, ellene vizsgálat lefolytatása, figyelmeztetése.

Ellenben azt gondolom, hogy Léderer prekoncepciójával más baj is van. Nemcsak téves és leegyszerűsítő ez a megfogalmazás egy feltételezett gondolkodásról, hogy „...mi népünk még nem elég érett (...) az igazság befogadására", de rejtetten olyan meggyőződés is áll emögött, hogy a bűncselekményeknek az elkövető etnikai hovatartozása valamilyen más minőséget ad.

Léderer „nemes gondolatnak" tartja a kisebbségek érdekének képviseletét, de szerinte nem hunyhatjuk be a szemünket a többségi társadalom problémái előtt sem: „ebben a többségi társadalomban vannak olyan csoportok, amelyek helyzete legalább olyan élhetetlen, emberhez méltatlan, mint az »etnikailag védendő« csoportoké, »színmagyarokként« azonban nem igazán részesülnek az etnikai finomkodás okozta védelemben".

Vajon milyen védelemre céloz? Az „etnikai finomkodás" volna, ha nem hangsúlyozzuk az elkövetők etnikai hovatartozását? A tolvajok érdeke sérül, ha a roma származású tolvajról nem hangsúlyozzuk, hogy cigány? A sértett mint lopás vagy egyéb bűncselekmény áldozata érdeke sérül attól, ha csak azt mondjuk az elkövetőre, hogy tolvaj vagy garázda vagy rabló, és nem tesszük hozzá, hogy cigány? Változik ettől a bűncselekmény minősítése? Üldözendősége? A büntetési tételek? Csökken az anyagi vagy erkölcsi kár?

Ebben állna a nagy „igazság", amelyet eltitkolnánk? A kérdés megoldását - amivel a szerző deklaráltan egyetért - a szegénység elleni hathatós küzdelmet vajon ez az „igazság" jobban elősegíti?

Kérdésem költői, miszerint az a másik is, hogy ha nem talált kivetnivalót a miskolci rendőrkapitány magatartásában a szerző, akkor vajon miért tartotta szükségesnek megjegyezni a cikke elején, hogy: „Az a kormány, amely képtelennek mutatkozik váratlan helyzetek olyan megoldására, amelyeket nem követ, s pusztán csak gyávaság okán - még aznap vagy másnapra virradóra - látványos »visszakozz!«, ne akarjon kormányozni!"

Most vagy vétett a szerző felfogása szerint a kapitány, vagy nem! Ha nem, akkor miért rossz döntés a visszakozz? Honnan tudja, hogy a visszakozz gyávaság és nem mérlegelés eredménye? Ez vajon mennyire prekoncepció? Vagy csak illeszkedni óhajtott egy divatos trendbe: a kormányról „rosszat vagy semmit"?

Lehet más álláspont abban a kérdésben, hogy mennyire volt korrekt egy rendőrkapitány nyilatkozata. S lehet abban is, hogy mennyire volt korrekt egy kormányzati intézkedés. De akkor ezekkel kell konkrétan és érvekkel vitatkozni, nem az álláspontok képviselőit vagy az intézkedések meghozóit szimpátiák/antipátiák szerinti elvárások vagy prekoncepciók alapján minősíteni!

Reagálásomnak azonban még nincs itt vége!

Léderer írása inkább volt számomra apropó, mint vitaalap. Az említett trend, amelybe az ő írása is illeszkedik, az az ok, amely miatt tollat ragadtam.

A miskolci rendőrkapitány „elszólását" azóta egyéb események követték. A közbeszéd és a közérzet, közhangulat alakításába berobbant pl. Bayer Zsolt Magyar Hírlapban ( február 9-én) megjelent irománya, Betelt a pohár címmel. Bayer szövege esetében nem kérdéses, ami a miskolci rendőrkapitány elszólásában az volt, hogy vajon előítéletes-e, mert súlyosan az. Az egyetlen válasz rá csak a kategorikus elutasítás lehet. Engem azonban most nem az ő cikke - amelynek ízekre szedése, mondatról mondatra, megérne egy külön misét -, hanem a balliberális értelmiség ebben az esetben is megmutatkozó közönye, gyávasága, doktriner attitűdje érdekel a cikk és a nyomában kialakult helyzettel kapcsolatban.

A „publicisztika" olvastán a miniszterelnök bojkottot hirdetett az MH-val szemben, arra kért valamennyi állami intézményt és állami tulajdonú vállalatot, hogy szüntessék meg a lap előfizetését. Arra is felhívta az érintett állami vállalatokat, hogy szüntessék be a fizetett hirdetések és a reklámok megjelentetését a Magyar Hírlapban.

Egy dolog, hogy a hazai jobboldal szerint nem történt semmi, ami ilyen lépésre okot adhat, s a sajtószabadság sérelméről papolnak, vagy hogy pl. Orbán Viktornak sem Bayer mondatai szúrtak szemet, hanem az emlékezteti Grósz Károlyra, aki észreveszi, mit művel a Magyar Hírlap publicistája.

Csak hab a tortán, hogy pl. a Veszprém Megyei Bíróság elnöke, a miniszterelnöki felhívással szembemenve, az érintett lapnak arról nyilatkozik - ezek szerint a lap, ill. publicistája által képviselt nézetektől nem zavartatva, a sajtószabadságra hivatkozással -, hogy maga gyűjt előfizetőket a lapnak.

Az igazán szomorú az, hogy még a MÚOSZ Elnöksége sem csatlakozik az „állami hátterű bojkott-felhíváshoz", noha Bayer szerintük is túllépett a véleménynyilvánítás határán. (Mennyire eufemisztikus megfogalmazás!) Továbbá az, hogy a miskolci rendőrkapitány visszahelyezésén felháborodott elemzők és újságírók sora botladozik tétován az olyan fogalmak között, mint szólásszabadság, sajtószabadság, képtelennek bizonyulva arra, hogy elhatárolják az alkotmányellenes kirekesztő nézeteket a szimplán csak „más" politikai vélemény kategóriájától. (A ritka kivételre példa Halmai Gábor nyilatkozata a hirszezo.hu-nak, febr. 13., Bojkottálhatja-e a kormány a Magyar Hírlapot?)

Igen, a pusztán csak más politikai vélemény ellen bojkottal fellépni egy demokráciában az állam képviseletében, az valóban antidemokratikus politikai nyomásgyakorlás lenne. Kirekesztő alkotmányellenes nézeteket diszkreditálni ellenben az egyetlen elfogadható reakció, amelyet bizony társadalmi reakciónak kéne ideális esetben megelőznie, de ha nem, akkor legalább utólag öveznie.

Magyarországon nincs így. Itt az elemzők és újságírók és a nagyon független értelmiségiek nem veszik elő az alkotmányt és az egyéb törvényi rendelkezéseket (de még erkölcsi érzéküket sem), hogy egybevessék az ilyen szövegekkel. Nem teszik fel a kérdést, hogy mitől is csorbult a szólás vagy a sajtó szabadsága ezzel? Betiltotta valaki a lapot?

Ehelyett ezt a történetet is behelyezik a hazai kétosztatú valóságértelmezés torzító kereteibe, nem mérnek azonos mércével. Így fordulhat elő, hogy ugyanazok, akik egy előítéletes megfogalmazás miatt egy rendőrkapitány figyelmeztetését keveslik a kormánytól, a közhangulatot előítéletességével súlyosan befolyásoló publicista cikke miatti elhatárolódást ugyanazon kormány részéről nem támogatják, megkérdőjelezik.

Tisztelt balliberális értelmiség!

Ideje lenne tudomásul venni, hogy ami körülöttünk történik, annak a formálásában, értékválasztásainkkal jelen vagyunk. A politikai erőtér alakításában ennek a gondolkodásnak fontos szerepe van! Nem a lelátón ülünk, ahonnan elég kritizálni.

A szerző további cikkei

LXI. évfolyam, 6. szám, 2017. február 10.
LVI. évfolyam, 25. szám, 2012. június 22.
LIII. évfolyam 41. szám, 2009. október 9.
Élet és Irodalom 2021