Feladatellátás

Nálam tájékozottabban vitatkozik Varga Júlia (Már a spájzban vannak, ÉS, 2009/3., jan. 16.) Szüdi János államtitkárral a közoktatás reformjáról - és a semmiről. Ezek a viták leginkább arról szólnak, kié is legyen a „feladatellátási kötelezettség", az államé az adófizetők pénzéből, vagy az önkormányzaté az államtól kapott pénzből, s miképpen költsék el ezt a pénzt az állami, önkormányzati, alapítványi, egyházi és magániskolák. Melyik kutatói, szerzői, szakmai csoport, üzleti vagy „közhasznú" társaság megváltó megoldása, módszere, tankönyve, terméke vagy eszköze a jövő záloga. Amely módszereket és eszközöket az állam, önkormányzatok, iskolák, szülők vagy megvesznek, vagy sem, azután vagy alkalmaznak, vagy hagyják, hogy belepje azokat a por és a feledés.

Mindeközben szó nem hallatszik arról, hogy - húsz évvel a rendszerváltás után - miképpen jöjjenek létre a közoktatásban is azok az érdekviszonyok, amelyek iskolák százait, tanárok, szerzők ezreit, oktatási tartalmak és eszközök kiadóit és fejlesztőit ösztönöznék arra, hogy jobban, jobb eszközökkel, jobb eredménnyel tanítsanak. Viszonyok, amelyek az oktatásban is a magasabb teljesítményt nyújtóknak ígérnek fenntarthatóságot, azaz jobb élet- és munkakörülményeket, fejlődésükhöz szükséges eredményt és tartalékokat. Azért, hogy ne „kötelezettségként" oktassanak, hanem saját, jól felfogott érdekükben, legjobb tudásuk szerint.