Már megint konszenzus

Két hete a magyar parlamenti konszenzusok ártalmas voltáról írtam. (Elég legyen a konszenzusból! ÉS, 2008/49., dec. 5.) Nem gondoltam, hogy az Országgyűlés heteken belül látványosan újra igazolja ellenérzéseimet. Márpedig ez történt: szinte teljes konszenzus alakult ki, amikor az utolsó parlamenti ülésen politikai nyilatkozatot fogadtak el „a Szlovák Köztársaságban tapasztalható, magyar vonatkozású, aggodalomra okot adó eseményekkel kapcsolatban". Mi szükség volt most erre a nyilatkozatra?

Idézzük fel röviden a közismert előzményeket! A Smer vezette, a Szlovák Nemzeti Pártot magában foglaló kormány megalakulása óta egyre éleződött a szlovák-magyar viszony. A Nemzeti Pártnak jutatott oktatásügyi tárca intézkedése konfliktust generált az EU-támogatások iskolák közötti elosztása és a magyar iskolákban használt tankönyvekben való földrajzi névhasználat körül, majd a feszültség csúcspontját a du­na­szer­da­he­lyi irredenta provokáció és rendőri fellépés jelentette. Hozzájárult a feszültség fokozódásához az ellenzékbe szorult Magyar Koalíció Pártjának a beneši dekrétumokkal kapcsolatos szerencsétlen kezdeményezése, továbbá az is, hogy a magyar Országgyűlés teljesen feleslegesen intézményesítette a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát (KMKF), amire a szlovákiai kormánykoalíció a már feszült - jórészt éppen általa kiélezett - helyzetben nem volt kész olyan nagyvonalúan legyinteni, mint más szomszédos országok többségi politikai erői.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök elégedetlenségének kifejezéseként sokáig találkozni sem volt hajlandó a szlovák miniszterelnökkel. A feszültség csúcspontján végül vállalkozott egy találkozóra, amelyet a két parlamenti elnök, majd a két köztársasági elnök találkozója követett. A két ország független közéleti szereplői a polgármesterektől a társadalomtudósokig több rendezvényen juttatták kifejezésre, hogy nem kérnek a felesleges feszültségkeltésből. Szlovákia a legfontosabb kérdésben: a magyar földrajzi neveknek a tankönyvekben való használatában engedett a magyar követeléseknek, és talán az EU-pénzek elosztásában is van elmozdulás. Márpedig ezek a magyar kisebbség számára valóban fontos stratégiai ügyek. A szimbolikus kérdésekben a nézetkülönbségek megmaradtak, s nehezítették a helyzetet a magyar vezetők indokolatlanul arrogáns igényei szlovák jogintézmények létrehozására, valamint ragaszkodásuk a KMKF-hez. Mégis, az elmúlt hetekben mintha esély nyílt volna az enyhülésre.

Ebben a helyzetben fogadott el politikai nyilatkozatot az Országgyűlés, magáévá téve a Fidesz kezdeményezését. A nyilatkozat dölyfösen kioktatja Szlovákiát. Legterjedelmesebb passzusa a KMKF-et védi, és a szlovák parlamenttől követeli a maga ellenhatározatának visszavonását, ahelyett, hogy a megbékélés érdekében a magyar Országgyűlés lépne vissza a KMKF - egyébként is helytelen - intézményesítésétől. A nyilatkozat elítéli a du­na­szer­da­he­lyi rendőri fellépést és „egyes szlovák politikai erők" nyilatkozatait a magyar kisebbség igényeivel szemben, de adós marad a Szlovákia területén elkövetett magyar irredenta provokációk elítélésével, és csak általános síkon bírálja a nacionalizmust. Ez a politikai nyilatkozat ezért - figyelembe véve, hogy a magyar Országgyűlés által csak egészen kivételesen alkalmazott politikai eszköz bevetését jelenti - egyfajta indulatos ökölrázás, amely csak árthat a magyar-szlovák viszonynak és a szlovákiai magyaroknak.

Két évtized tapasztalatai mutatják: a kisebbségi magyarok politikai képviseletei akkor érnek el eredményt, ha olyasmire törekednek, amihez megszerezhető a demokratikus elkötelezettségű többségi közvélemény egyetértése. A dunaszerdahelyi rendőrtámadás vagy a tankönyvek ügyében ez megvolt. A tankönyvügyben a szlovák törvényhozás a Smer és a szlovák ellenzéki pártok támogatásával fogadta el a magyar párt kezdeményezését, a radikális nacionalisták ellenében. A KMKF ügye vagy a magyar politikusok szlovák törvényalkotásra irányuló kezdeményezései azonban (akárcsak korábban a beneši dekrétumok ügyének elővétele) az egész szlovák politikai osztályt egyesíti Magyarországgal és a Magyar Koalíció Pártjával szemben, és ezért nem lehet más eredményük, mint a hidegháború fenntartása. Az országgyűlési nyilatkozat ezért leginkább a határ túloldalán kisebbségben élő magyaroknak árt, emiatt is rajtuk fognak bosszút állni a szlovák nacionalisták. A következményekért mindenki felelős, aki ezt a politikai nyilatkozatot kezdeményezte, beterjesztette és megszavazta.

Hogy a Fidesz ilyen nyilatkozatot kezdeményezett, az nem meglepő, hiszen a Fidesz következetesen a múlt századi magyar nacionalizmust felélesztve politizál a parlamentben, és ha módja van rá, a kormányban, és ezért a feszültség fenntartásában, a szomszédokkal folytatott hidegháborúban érdekelt. Az viszont, hogy a Magyar Szocialista Párt egyik frakcióvezető-helyettese a javaslat társ-előterjesztője, s hogy képviselői többségükben megszavazták azt, megdöbbentő. Miért kell magukévá tenniük a magyar jobboldal avítt nacionalizmusát? A szocialisták mintha nem tanultak volna a státustörvény megszavazásának megszégyenítő tapasztalatából: akkor sem volt merszük nemet mondani, s azután szégyenkezhettek, amikor az európai intézményekben az elbukott, s immár az MSZP-SZDSZ-kormány kényszerült azt kiüresíteni.

Szerencsés korban élünk: a magyar politikai osztálynak egyszerűen nincs módja rá, hogy háborúba vigye az országot. Félő, hogy ha módja lenne rá, megtenné.