Jövévi

PÁRATLAN OLDAL - LII. évfolyam 45. szám, 2008. november 7.

Nem szeretnék nádpálcát suhogtatni, legfőképp nem árulkodni, de hát a Kossuth (legújabban MR1 Kossuth) reggeli műsorának megrögzött hallgatójaként sajnálattal jelzem, hogy Nagy György András nevű munkatársuk képtelen rendesen fölolvasni az eléje rakott szöveget. Képtelen volt korábban is, és hiába reménykedtünk, hogy talán majd később, nem változott semmi. Ma sem tudja. S minthogy negyven éve reggel ötkor, hatkor és hétkor is meghallgatom a híreket, ez hovatovább elviselhetetlen. Nem mondanám beszédhibásnak, de a hangsúlyokat rossz helyre teszi, minden a vagy az névelő után leáll, majd jókora szünet után folytatja. Mellette többnyire jól beszélő bemondók és riporterek, amitől a kolléga lassan negatív ellenpont lesz.

Másféléffelfüggesztettet kapott valaki - mondja -, az a valaki persze másfél év felfüggesztettet kapott, és hogy renbelevált a Discovery, ami meg annyit jelent, hogy rendben levált a Discovery. Amikor azt mondja, jövévi, azt jelenti, jövő évi. Olykor elspórolja a hangokat, olykor összevonja őket, ami ebből kijön, rendre érthetetlen.

Nem tudom, hogy mostanában miként kerülnek emberek a rádióba, miféle beszédtechnikai képzésen vesznek részt, és nyilván az sem volna jó, ha mindenki egyforma túlszabályozottsággal beszélne. És persze az sem volt jó, amikor Bőzsöny Ferenc olyan rezgő basszussal köszöntötte a hallgatót (Khossssúth Rádióó, Budapest), hogy a rezonanciától a konyhakredenceken megindultak a nippek, de legalább lehetett érteni, ami egy rádió esetében nem közömbös.

A szerző további cikkei

LXVI. évfolyam, 19. szám, 2022. május 13.
LXVI. évfolyam, 18. szám, 2022. május 6.
LXVI. évfolyam, 17. szám, 2022. április 29.
Élet és Irodalom 2022