De miért?

VISSZHANG - LII. évfolyam 43. szám, 2008. október 24.

Lánczi András elhíresült sztorijának többféle aspektusa van. Ezekkel kapcsolatban eddig kizárólag ismert, kiemelkedő személyiségek véleményéről értesülhettek az ÉS olvasói. (2008/39-42.) Nos, talán ez egyszer nem lehet érdektelen egy, mondhatnám, utcáról jött olvasó véleménye.

Tamás Gáspár Miklós határozottan állítja, hogy nincs különbség a zsidózás és az antiszemitizmus között. Állítom, hogy van, miként definiálni lehetne a különbséget a zsidózás és a szalonzsidózás között is. Napjaink vitakultúrájának egyik gyakorta előforduló hiányossága, hogy nem tesz eleget Pascal szigorú követelményének, miszerint addig semmiről sem szabad beszélnünk, amíg annak mibenlétét meg nem határoztuk. Amellett, hogy bármikor kész vagyok a két fogalmat definiálni, most a kérdést mégis más oldaláról világítanám meg.

Láttam egy filmet, amelyben egy ember, mivel láb alatt volt neki, egy öt-hat éves forma fiúcskára, minden látható ok nélkül rárivallt, hogy „takarodj innen, te rohadt kis zsidó fattyú". Engem, azonnali gyomor összerándulás mellett, a sírás (el tudom képzelni, mást a düh) környékezett, és felüvöltött bennem a kérdés, hogy de miért kapja ezt ez az ártatlan kisfiú. Nos, ennek az embernek a viselkedését nevezném antiszemitizmusnak.

Tamás Gáspár Miklós eltúlzottnak tartja Halmai Gábor reakcióját, és azon a véleményen van, hogy „a mostani politikai közhangulatban az emberek idegesek, és a zs... szótól mindenki minden oldalon (különböző előjelű) sikítófrászt kap, de ez nem lehet ok arra, hogy az ebben az ügyben tökéletesen ártatlan, vétlen Lánczi Andrást oktalanul meggyanúsítsák".

Engedtessék meg nekem itt is a distinkció. Határozott véleményem szerint Halmai nem kapott „sikítófrászt", hanem szóvá tette az ügyet. Szerintem joggal, mégpedig a következők miatt. Lánczi előad egy ellenőrizhetetlenségében is gusztustalan történetet, amely szerint egy német professzor barátját amerikai vendéglátói egyrészt németsége miatt kiközösítették, ugyanakkor bizalmasan megvallották neki antiszemitizmusukat. A rádióműsorban Lánczi a közre bízza a tanulság levonását. Nos, én nem tudom másként értelmezni ezt, mint hogy a tanmese azt hivatott bemutatni: a magas erkölcsiségű (németeket nácizmusuk miatt elítélő) amerikai professzorok (nemhogy nem szeretik a zsidókat sem, hanem kimondottan) antiszemiták. Nos, ezt nevezném zsidózásnak.

A katolikus liturgiában létezik a gondolatban, szóban és cselekedetben vétkezés fogalma. Így ebben a sorrendben. Nem véletlenül, mert nemcsak a gonosz tett (antiszemitizmus), hanem az ahhoz vezető úton az előzmények, a gondolat mint kezdet, a szó (zsidózás) mint közbenső állomás is bűnösek. Többen kiálltak Lánczi mellett, és bár szerencsétlen sztorizását nem tudták megvédeni, szakmai kiválóságát bizonygatták, amit én Halmai Gáborral ellentétben nem tudok megítélni. A megszólalás tartalmáért viselt felelősség nyilvánvalóan nagyobb egy szakmai munkája alapján előtérben álló ember esetében. Pontosan ennek alapján gondolom jogosnak Halmai felszólalását.

A szerző további cikkei

LXIV. évfolyam, 28. szám, 2020. július 10.
LXIV. évfolyam, 3. szám, 2020. január 17.
LXIII. évfolyam, 45. szám, 2019. november 8.
Élet és Irodalom 2024