Hogyan olvassuk a kuruc.infót?

VISSZHANG - LII. évfolyam 43. szám, 2008. október 24.

Az elmúlt hónapok politikai napirendjén előkelő helyet foglalt el a kuruc.info ügye. A gyűlölködő hangnemű, tekintélyelvű, rasszista, xeno- és homofób, személyes adatokat rendszeresen nyilvánosságra hozó honlap bezáratását többen követelték, tartva annak káros hatásától. Volt, akinél az verte ki a biztosítékot, hogy a honlap szerkesztői visszaéltek a birtokukba jutott személyes adatokkal; volt, aki arra hivatkozott, hogy a gyűlöletbeszéd félelmet kelt a gyalázkodásnak kitett csoportok tagjaiban; és volt, aki azért tartotta megengedhetetlennek az efféle uszító tartalmú beszédet, mert az szerepet játszhat a politikai gyűlölködés és az utcai erőszak terjedésében. A kuruc.infónak (és a hasonszőrű honlapoknak) tulajdonított különféle káros hatások közül itt csak az utóbbi kérdéséhez szeretnék hozzászólni.

A kortárs médiakutatás egyik kulcsfogalma a „közönségellenállás".1 A kifejezés arra utal, hogy a közönségnek szabadságában áll vitatkozni a média üzeneteivel. A fogalom a poliszémiaelmélethez nyúl vissza, amely szerint a jelentés nem foglaltatik benne a jelben, hanem a használat során - vagyis a befogadó fejében - jön létre, így egyazon olvasmánynak több olvasata lehet.2 Abból a megfontolásból indulva ki, hogy egy üzenetet többféleképpen lehet dekódolni, Stuart Hall, a Birminghami Iskola jeles képviselője például az elfogadás, az elutasítás és az alku befogadói stratégiáját különböztette meg (ezeken belül pedig további lehetséges értelmezési stratégiákat írt le).3 E szemléletet követi Ian Ang 1985-ös, a Dallas című szappanoperát vizsgáló kutatása is, amelyben egy apróhirdetés nyomán beérkezett nézői leveleket elemezve a Dallas-imádók, a Dallas-gyűlölők és az ironizálók táborát különböztette meg.4 Ebbe az iskolába sorolhatjuk azt az elemzést is, amelyet Császi Lajos készített 2004-ben a Mónika-show-ról, és amelyben fókuszcsoportos beszélgetések nyomán ötféle befogadói pozíciót különböztetett meg: az elitista, a moralizáló, a szórakozó, a pragmatikus és az azonosuló értelmezési stratégiát.5 Úgy gondoltam, hasonló szellemben érdemes feltáró jelleggel megvizsgálni azt is, milyen befogadói stratégiákat követhetnek a kuruc.info olvasói, vagyis utánajárni annak, hogy igazuk van-e azoknak, akik azért követelik a honlap betiltását, mert úgy vélik: az ott közölt uszító tartalmak azonosulást, mintakövetést válthatnak ki az olvasókban. Az egyik szemináriumom hallgatóit arra kértem, néhány bekezdésben írják meg a kuruc.infóval kapcsolatos reflexióikat. Az így kapott huszonnégy írást gyors tartalomelemzésnek vetettem alá. A következő befogadói stratégiákat találtam:

A tárgyilagos befogadói pozíció képviselői egyszerűen szembesítették egymással a honlappal kapcsolatban leggyakrabban megnyilvánuló két álláspontot. Például: „önmagát »korlátlanul magyarként« és »egyfajta ellenállási mozgalomként« határozza meg, bírálói szerint [viszont] kirekesztő szellemiségű, gyalázkodó, antiszemita és uszító"; „korábban még a »keresztény-konzervatív szellemiség« is szerepelt a jellemzésében, [ám] bírálói szerint kirekesztő szellemiségű, gyalázkodó, antiszemita és uszító".

A kritikus befogadói pozíció képviselői formai vagy tartalmi kifogásokat fogalmaztak meg, többnyire érzelemmentes hangnemben. Például: „nem mondanám, hogy objektíven és korrekten írná a cikkeit"; „nem lehet komolyan venni a híreket, amiket közzétesznek. Ha színvonalasabban tennék, akkor hitelesebb lenne".

Az ironizáló befogadói pozíció képviselői gúnyos megjegyzésekkel illették a honlapot. Például: „a portál jelmondata: »korlátlanul magyar«, [de] szerintem a korlátoltan magyar jobban illene a szellemiségéhez"; „egy hatványozott Csurka"; „újabban már saját soraikban is árulót keresnek. Feltehetően nem zavarja őket, hogy az általuk utált kommunisták is hasonló helyzetben voltak egyszer".

A közömbös befogadói pozíció képviselői távolságtartással szemlélték a kuruc.infót. Például: „ilyen figurák mindig is voltak, lesznek is, csak régen nem mutatta a tévé a tömegnek azt az ötven embert, és nem volt ekkora hír. Van az interneten és az újságosnál is sok szemét, el lehet onnan kattintani, ahogyan én is tettem"; „a társadalom nagyon kis rétegéhez szól, ugyanis kevés az ilyen szélsőségesen gondolkodó ember... igénytelen, alacsony színvonalú oldal. Véleményem szerint az értelmes, intelligens ember erősen szelektál az információkból, melyek itt olvashatók"; „teljesen ártalmatlannak és veszélytelennek tartom ezt az oldalt, megfelelő olvasóknak nem hiszem, hogy gondot okoz a tartalmának az értelmezése".

Az egyetértő befogadói pozíció képviselői azonosultak a honlap szellemiségével. Például: „ez az oldal sok mindenre tanít is, példakép az otthon szeretetére, a hovatartozás fontosságára és a haza tiszteletére, amit sokan elfelejtenek manapság. Jó tudni, hogy vannak még hazaszerető emberek, akiknek fontos a haza sorsa!"

A felháborodott befogadói pozíció képviselőiből elemi ellenállást váltott ki a honlap. Például: „minden porcikám tiltakozik a honlapon található írások ellen... engem ez a honlap felháborít és elkeserít"; „undorítónak találom egyes hírek tálalását, a sárdobálást, az elvakult gyűlölködést, a primitív megnyilvánulásokat... nagyon aljas és undorító dolog, hogy kiteszik egyes ismert személyek privát telefonszámait az oldalon".

Az analitikus befogadói pozíció képviselőinek az okozott fejtörést, hogy mi motiválhatja a honlap szerzőinek szélsőséges hangnemét. Például: „a kuruc.info mögött álló emberek nagy része elégedetlen a saját életével, és találnia kell valami külső ellenséget, akin levezetheti a feszültséget, tartozhat valahová, és lehet »valaki« a társadalomban"; „Miért támadják/védik azt, amit? A ráció erőteljes hiánya miatt. Cikkeikre jellemző a legapróbb - és az esetek többségében teljesen irreleváns - részletek szinte beteges felnagyítása, hogy azután sajátos világké­pükhöz igazítsák. Ehhez fogható tartalomra van szükségük a morális magas lovon való üldögéléshez".

Természetesen egy ilyen gyorsvizsgálat érvényességének határt szab a téma kényessége, amely többeket arra késztethetett, hogy elrejtsék valódi álláspontjukat, és pusztán a honlap tartalmának ismertetésére szorítkozzanak. Őket rejtőzködőknek neveztem, és egyik csoportba sem soroltam be. Voltak olyanok is, akiket egyszerre több csoportba is soroltam, mert írásuk egy részében például a tárgyilagos, más részében az ironikus értelmezési stratégiát követték. (Ahhoz, hogy írásaikból idézzek - természetesen a név megjelölése nélkül -, valamennyien hozzájárultak.)

Mindez azért érdekes, mert azt jelzi, hogy a közönség ez esetben is kreatívan olvas. A megkérdezettek médiahasználata különböző mintákat követ. Sokan nem vesznek tudomást az üzenetek elsődlegesen felkínált, „domináns" jelentéséről, és a maguk módján, a maguk értékrendje szerint értelmezik a kuruc.infón felkínált tartalmakat; immúnisak a szélsőséges nézetekre. Azt bizonyítja, hogy - legalábbis rövid távon - az uszító tartalmak nem feltétlenül ösztönöznek utánzásra, így a mintakövetés érve nem indokolhatja a honlap betiltását.



1 Lásd például Geraghty, Christine: Representation and Popular Culture. In: Curran, James-Gurevitch, Michael (eds): Mass Media and Society. London-New York-Sidney-Oakland: Arnold, 1997. 265-279.
2 Belinszki Eszter: A kritikai kultúrakutatás a médiaelemzés gyakorlatában. Médiakutató, 2000. ősz, 61-75.
3 Hall, Stuart: Kódolás-dekódolás. In: Angelusz Róbert-Tardos Róbert-Terestyéni Tamás: Média, nyilvánosság, közvélemény. Gondolat Kiadó, Budapest, 2007. 131-142.
4 Ang, Ian: A Dallas és a tömegkultúra ideológiája. Replika, 1995. június, 201-214.
5 Császi Lajos: A Mónika-show kulturális szociológiája. Médiakutató, 2005. ősz, 21-36.

A szerző további cikkei

LXIII. évfolyam, 45. szám, 2019. november 8.
LXIII. évfolyam, 34. szám, 2019. augusztus 23.
LXII. évfolyam, 21. szám, 2018. május 25.
Élet és Irodalom 2020