Jót, rosszat vagy semmit – csak ezt ne!

Jó ötlet, hogy az ÉS tankönyvmelléklettel jelent meg (ÉS, 2008/39.). Furcsa döntés, hogy csak bizonyos tantárgyakkal foglalkozik a melléklet, de ez nem érinti a lényeget, nyilván a korlátozott terjedelem az oka.

Az NFT1 keretében, döntően EU-s pénzből készült taneszközcsalád a politikai és szakmai viták kereszttüzében áll. Politikailag a kormány ellenfelei kétségbe vonják, hogy az állami szervek jól gazdálkodtak-e az EU-s támogatással - ez rendben is van. Ha bizonyítani tudják a feltevésüket, az valóban botrány. Ugyanakkor különböző okokból (piacféltés, féltékenység, politikai elfogultság stb.) sokan azt terjesztik, hogy az elkészült taneszközök rossz minőségűek. Általában konkrét érvek nélkül támadják, de vannak kézzelfogható ellenvetések is. A vaskalaposok például a taneszközök képességközpontúságát bírálják (demagóg módon azt állítva, hogy ez a szemlélet a gyerekek elhülyítését célozza). Mások a taneszközök borsos árát kifogásolják. A sokféle, tényekkel alá nem támasztott támadás nagyon megnehezíti, hogy tényszerű szakmai dialógus folyjon az új fejlesztésekről.

Eleve nem szerencsés a pedagógiai problémákat összekeverni a szervezési-menedzselési hiányosságokkal. Tény, hogy az állami szervezetek késve indították meg a fejlesztést, és kevés időt szántak rá, hogy elfelejtettek gondoskodni a taneszközök további sorsáról, így például elmulasztották időben rendezni az átvett, idézett művek szerzői jogait, elhanyagolták az ellenőrző méréseket, későn írták ki a kiadók számára meghirdetett felhasználási pályázatot, nem gondolták végig, hogyan kell majd a kipróbálásra szolgáló taneszközökből piacképes (például nem túlságosan drága) terméket készíteni. Folytathatnám tovább az irányítási fiaskókat, és ki tudja, mi minden van még, amiről nem is tudok. Ugyanakkor az új programcsomag - legalábbis a Szövegértés-szövegalkotás, amely az 1-12. évfolyam teljes magyar nyelv és irodalom tanóráját lefedi, és amelyben vezető fejlesztőként közreműködöm - Magyarországon legalább 150 éve az első olyan innovatív eszközrendszer, amely integrálja a magyar nyelvet és irodalmat. Szakít az ismeretközpontú szemlélettel, következetesen érvényesíti a képességfejlesztés alapelvét, annak a célkitűzésnek megfelelően, amelyet az EU-s keretprogram a számára előírt: hogy az iskolának az önálló, egész életen át tartó tanulásra való képességet kell fejlesztenie, nem pedig felejtésre ítélt tudást „leadnia" és számon kérnie. Megváltozott tanári attitűdöt és tanár-diák viszonyt feltételez; szakít az irodalom adat- és időrendközpontú és a nyelvi nevelés nyelvtanközpontú felfogásával, és ami a legfontosabb, az olvasás és az ismeretszerzés szeretetére, nem pedig a hatalom elvárásának való megfelelésre nevel. Ezt eddig senki sem vitatta, a taneszközök minden (bizonyosan létező) hiányossága ellenére sem. Körülbelül 600 iskolában kezdték meg a tananyag kipróbálását ezelőtt három évvel, és ahol még hozzá tudnak férni a taneszközökhöz, ott nem hagytak fel a használatukkal.

Borbély Gábor cikke az ÉS tankönyvmellékletében szinte minden fent említett hibába beleesik, amikor néhány odavetett mondatban kitér az NFT1-es taneszközökre. Eleve képtelenség a rengeteg elkészült tananyagról átfogóan, minden megkülönböztetés nélkül nyilatkozni (már csak azért is, mert kétlem, hogy a szerző mindet ismeri). Az ő általánosító kijelentéseivel nem is vagyok hajlandó vitába szállni; én érthető módon a Szövegértés-szövegalkotás kompetenciaterület szempontjából teszek néhány észrevételt.

Először is indokolatlan, vagy legalábbis nagyon pontatlan Borbély Gábor állítása, miszerint „különösen drága tankönyvcsomagról van szó" (most létezik vagy sem?), hiszen a borsos ár annak a következménye, hogy a rossz szervezés miatt a kipróbálásra szánt „színes, szélesvásznú" változatot ajánlották fel megvételre. Érthetetlen továbbá, hogy mire alapozza Borbély Gábor azt a homályos vádat, hogy „a fejlesztő szakértők között nem alakult ki az egységességhez szükséges kooperáció" - lehet, hogy van, akikre ez igaz, de ezt a mi kompetenciaterületünkön belül nem tapasztaltam. Az, hogy az „alternatív iskolák szakértői kihátráltak a fejlesztésekből", azon kívül, hogy szerintem nem igaz, ismét valami homályos célzásnak tűnik inkább, mint konkrét állításnak. Aztán az sem igaz, hogy a „pedagógusok nem pontosan értik, hogy miért és miként kellene használni a sokak szerint tartalmi szempontból sem kiemelkedően jó tananyagot". Az általunk kiképzett és mentorált pedagógusok igenis értik, mire jó mindez, és beletanultak a használatába. Személyes tapasztalataim szerint fantasztikus eredményeket értek el vele. És mi az, hogy „sokak szerint tartalmi szempontból sem kiemelkedően jó"? Vagy ez egy kritikai észrevétel? Kik azok a „sokak"? Mi nem jó benne „kiemelkedően"? És a tartalmi szemponton kívül még mi „nem jó kiemelkedően"? Lehet csak így a vállunk fölött beszólni annak a rengeteg pedagógusnak, aki az anyagot megalkotta és használja?